járműgyártás

Hárommillió autót készített Kínában a Skoda

2020.08.20.

A ŠKODA AUTO újabb mérföldkőhöz érkezett Kínában: legördült a márka 2007-es kínai gyártásindításától számított hárommilliomodik ŠKODA modellje Ningboban. 

Partner vegyesvállalatával közösen a cseh autógyártó jelenleg négy kínai üzemben kilenc különböző ŠKODA modellt gyárt, amelyek különböző járműkategóriákban igyekeznek meghódítani az ügyfeleket. A ŠKODA számára 2010 óta Kína a legerősebb önálló piac és egyben az egyetlen olyan ország, ahol a gyártó öt SUV modellt kínál. A gyártási rekordot jelentő jármű is ebből a szegmensből került ki: a hárommilliomodik Kínában készült ŠKODA egy KAROQ modell volt.

Dr. Michael Oeljeklaus, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának a termelés és logisztika területéért felelős tagja így nyilatkozott a mérföldkő kapcsán: „Nagyon jól emlékszem, milyen büszkék voltunk mindannyian, amikor az első, Kínában készült ŠKODA legördült a gyártósorról. Közvetlen közelről követni ezt az eseményt igazán különleges pillanat volt számomra. Ma pedig örömmel gratulálhatok a csapatnak egy újabb sikerhez: a Kínában készült hárommillió ŠKODA hárommillió ok az ünneplésre. A ŠKODA AUTO teljes igazgatótanácsának nevében szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a SAIC Volkswagen vegyesvállalatnál. Csapatszellemükkel és elkötelezettségükkel lehetővé tették, hogy elérjük ezt a hárommilliós gyártási mérföldkövet. Szintén szeretnék köszönetet mondani kínai vegyesvállalati partnerünknek, hiszen együtt olyan kiemelkedő minőségű járműveket gyártunk, amelyeket rendkívül pozitívan fogadtak kínai ügyfeleink.”

Dr. Ralf Hanschen, a ŠKODA China elnöke hozzátette: „Hárommillió jármű legyártása és kiszállítása különleges mérföldkő a ŠKODA számára itt Kínában. Ez a nagyszerű eredmény nem jöhetett volna létre kiemelkedő modellkínálatunk, partner vegyesvállalatunkkal, a SAIC Volkswagennel való szoros együttműködésünk, a ŠKODA kereskedések szakértő szolgáltatásai, illetve kollégáink rendkívüli elkötelezettsége és kemény munkája nélkül. Kiemelten köszönjük ügyfeleinknek a belénk fektetett bizalmat. A ŠKODA a jövőben is egyre intelligensebb mobilitási megoldásokkal jelentkezik.”

A ŠKODA már az 1930-as években tevékenyen jelen volt a kínai személyautó piacon: 1936-ban a cseh márka öt kereskedelmi ügynökséggel képviseltette magát. A mostani sikertörténet 2007-ben kezdődött, amikor a ŠKODA a SAIC Volkswagen vegyesvállalat részeként visszatért a kínai piacra és Shanghaiban megindult a ŠKODA OCTAVIA helyben történő gyártása.

A ŠKODA kínai gyártása gyorsan felpörgött: míg az első évben (2007-ben) mindössze 39 000 autó készült a gyártósoron, 2008. és 2010. között a ŠKODA már 385 000 darabot gyártott modelljeiből. Az ezt követő három évben 2011. és 2013. között ez a szám 705 000 járműre emelkedett és 2014. és 2016. között már 873 000 új ŠKODA készült Kínában. 2017. és 2019. között a gyártó ezt is képes volt túlszárnyalni és elérte a 953 000 autót.

Napjainkban a ŠKODA kilenc modellt gyárt a kínai piacra a SAIC Volkswagen vegyesvállalat négy üzemében. Az OCTAVIA mellett – amely Kínában is a márka szíve és motorja – a KAROQ modell is Ningboban készül. A RAPID és a RAPID SPACEBACK modellek Yizheng üzemének gyártósoráról kerülnek az ügyfelekhez, míg a SUPERB, a KAMIQ és a KAMIQ GT* gyártása Nanking városában történik. Kína az egyetlen piac, ahol a ŠKODA kínálatában öt SUV modell szerepel, köztük a kifejezetten a kínai piacra készült KODIAQ GT* és KAMIQ GT* változatokkal, melyek a kifejezetten a fiatalos, aktív és szenvedélyes márkaarculatot hangsúlyozzák.

Kína már tíz éve a cseh márka legnagyobb önálló piaca világszerte, jelenleg minden negyedik ŠKODA itt talál gazdára.

A ŠKODA AUTO DigiLab China 2019. áprilisában nyitotta meg kapuit Pekingben. Ebben az innovációs központban a ŠKODA helyi start-up vállalatokkal közösen dolgozik különböző projekteken. A jelenleg négy különböző nemzetközi helyszínen található ŠKODA AUTO DigiLab hálózat a jövő mobilitására, a digitalizációra és új üzleti területek fejlesztésére és megvalósítására fókuszál.

Az új mobilitási megoldások és szolgáltatások nem csupán a kínai piacra koncentrálnak, de az európai és nemzetközi igényeket is figyelembe veszik.

ŠKODA mérföldkövek a kínai piacon:

-              2007: az első Kínában gyártott ŠKODA, egy OCTAVIA legördül a gyártósorról Shanghaiban

-              2010: Kína lesz a ŠKODA legnagyobb önálló piaca

-              2015: a ŠKODA eléri a 1,5 millió legyártott járművet Kínában

-              2018: novemberben debütál a kínai piacon a sportos SUV kupé, a KODIAQ GT*, mint a márka SUV kampányának arca

-              2019: a ŠKODA a vállalat alapítása óta legyártott 22 milliomodik járművet ünnepelte. A mérföldkövet jelentő autó, egy KODIAQ GT* modell a SAIC Volkswagen üzemében, Csangsaban gördült le a gyártósorról.

-              2019: novemberben bemutatkozik egy második SUV kupé, a ŠKODA KAMIQ GT*

-              2020: elkészül a hárommilliomodik, Kínában gyártott ŠKODA modell is Ningbo üzemében. A jubileumi jármű a népszerű KAROQ kompakt SUV modell

*A GT modellváltozatok csak a kínai piacon elérhetők.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....