baleset

Három turizmusban dolgozó magyar halt meg Ausztriában egy baleseben

2023.02.26.

Szombat reggel összeütközött egy személyautó és egy autóbusz Ausztriában, Salzburg közelében. Két ember a helyszínen meghalt, a harmadik a kórházban vesztette életét. Mindhárman magyarok voltak.

Összeütközött egy magyar rendszámú személygépkocsi és egy utasok nélküli helyi autóbusz szombat reggel Ausztriában, Salzburg mellett. Az autóban lévő két utas a baleset helyszínén meghalt, a személygépkocsi vezetőjét mentőhelikopterrel szállították a salzburgi kórházba, ahol nem sokkal később életét vesztette – írja a osztrák médiára hivatkozva az index.hu.

Fotók forrása: osztrák vöröskereszt

A 25 éves magyarországi sofőr a B164-es úton Leogang felé haladt autójával, a járműben egy 29 és egy 36 éves magyar nő is ült – közölte a rendőrség. A sofőr a havas úton valószínűleg elvesztette uralmát a jármű felett, és frontálisan összeütközött egy szembejövő autóbusszal.

Az 51 éves helyi buszsofőr megpróbált kitérni, de nem tudta megakadályozni az ütközést. A busz a meredeken lejtő útpadkán állt meg, a személyautó az út szélére sodródott. Az utasok beszorultak a járműbe, őket a tűzoltóknak kellett kimenteniük.

A busz vezetője is megsérült, őt az elsősegélynyújtás után szintén kórházba szállították. A baleset idején a buszon nem tartózkodtak utasok. Az 51 éves buszsofőr alkoholtesztje negatív lett. A salzburgi ügyészség szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.

A Kronen Zeitung úgy értesült, hogy az áldozatok a turizmus területén dolgoztak.

A képre kattintva megnézhet egy videót.

A felvételek alapján a baleset tragikus kimenetelében közrejátszhatott, hogy az eleve merevebb és nagyobb tömegű autóbusz orra a tizenéves VW Beetle sérülékenyebb felületét találta el. Ezért rogyott össze a tető és a padlólemez, illetve ezért szorultak be a roncsba az áldozatok - írta a telex.hu.

Ausztria több régiójában kemény téli időjárás van, ezért nemcsak kötelező, de különösen ajánlott a téli gumiabroncs használata, illetve havas időben a hólánc felszerelése is, valamint az, hogy az arra járók jelentősen csökkentsék sebességüket a csúszós útszakaszokon.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.13
Egy észak-svédországi, eldugott faházból leplezték le az új EX30 Cross Country modellt, rávilágítva....
2025.02.13
A HangZóna mai vendége Bogyay Norbert, a gyári állapotú Simsonok hazai gyűjtője. ..
2025.02.13
Egy vasúti felüljárónál történt a baleset – írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..
2025.02.13
Még nem sokan ismerik.   ..
2025.02.13
A Toyota és leányvállalata, a Daihatsu, valamint az utóbbi években a Toyota Csoporttal több....
2025.02.13
A DS Automobiles is új főnököt kapott.  ..
2025.02.13
Megnézték a Használtautó.hu-nál, hogy 2023 és 2024 között miként alakult a kínai autómárkák közötti....
2025.02.13
21 éve gyártásban lévő, elpusztíthatatlan igáslovat vett kezelésbe Modellista. ..
2025.02.13
Lovaskocsival, majd utánfutóval ment vasakat lopni egy tanyáról egy tolvaj, akit aztán a üldözőbe....
2025.02.13
Filmforgatás miatt a hétvégén lezárják a Lánchidat, illetve a pesti alsó rakpartot az Eötvös tér és....