Vredestein

Harminc-negyven métert jelenthet fékezéskor a téli gumi

2015.10.28.

Nehezen vallják be az autósok, ha nem váltanak abroncsot a téli szezon kezdetén – világít rá a Vredestein friss felmérése, amely ezer magyar járművezető megkérdezésével készült. Bár 88 százalékuk állítja, hogy tavaly volt téli gumi a járművén, a piaci adatok alapján a használat valós aránya 55-60 százalék körül mozog. Már ez is jelentős előrelépés, hiszen 10 évvel ezelőtt a sofőrök alig 30 százaléka tartott téli garnitúrát.

Azok, akik télen is nyári abronccsal közlekednek, 42%-ban azzal érvelnek, hogy túl sokba kerül a téli gumi, 19 százalékuk pedig nem szeretne két abroncsszettbe beruházni. Másoknál tárolóhely vagy idő hiányában nem kerülnek fel a téli abroncsok, de olyan is akad, aki szerint nincs lényeges különbség, vagy csak a vezetési tudáson múlik minden.

Tavaly télen a KSH adatai szerint 2039 személyi sérüléses közúti balesetet jegyeztek, ezek közül 415 az időjárásnak is betudható okok, farolás, felborulás, a pálya elhagyása miatt történt. Ebben még nincsenek benne azok az esetek, amikor „csak” az autóban keletkezett kár.

„A tesztek szerint akár több tíz méteres különbséget is jelenthet hirtelen fékezésnél, hogy nyári vagy téli gumi van-e az autón. Például 40 km/h sebességnél a téli abroncs féktávolsága 28 méter, a nyári abroncsé 75 méter volt (a teszt a Groupama Tanpályán történt Peugeot 308 SW típ. autóval, 205/55 R16-os méretű téli illetve nyári abronccsal). Ez nem csak a havas, jeges utakon érvényes: lágyabb anyaguk és bordázottabb felületük révén a téli abroncsok hideg időben, +7C° alatti átlaghőmérsékletnél száraz úton is jelentősen jobb tapadást nyújtanak. A biztosítási eljárás során is figyelembe veszik, hogy az útviszonyoknak megfelelő abroncs volt-e a járművön” – mondta Mikolai Béla, az Apollo Vredestein Kft. szakértője.

Négyévszakos abronccsal is spórolhatnánk

 Alternatívát jelenthet a négyévszakos abroncs, amely itthon is egyre több abroncsmárka kínálatában jelenik meg. A válaszadók alig 6%-a használt ilyen abroncsot tavaly télen, pedig az egyik leggazdaságosabb megoldás lehet, hiszen csak egyszer kell megvenni. Bár az autósok is egyetértenek abban, hogy érdemesebb négyévszakost választani, ha valaki évente 10.000 km-nél kevesebbet autózik (39 százalék), nem szeretne két garnitúrát tartani (25 százalék), vagy télen csak városban közlekedik (19 százalék), a nyugat-európai országokkal ellentétben még mindig bizalmatlannak tűnnek az ilyen abroncsokkal kapcsolatban.

Téli vagy négyévszakos gumit már kedvező áron is lehet venni: a válaszadók 31%-a kevesebb, mint 60.000 Ft-ot, 41 százaléka pedig 60-80.000 Ft-ot költ egy garnitúrára, szereléssel együtt. Ráadásul ez hosszú távú befektetés, hiszen egy szettet az autósok több mint fele 5 évig, 40 százaléka 3 évig használ, így éves szinten 20.000 Ft alatt marad az abroncsok költsége.

Az emberek 60 százaléka gumiszervizben vásárol, 32 százaléka interneten, a többiek pedig autószalonban vagy hipermarketben szerzik be a gumikat. Vásárlás előtt érdemes utánajárni, hogy milyen garanciális feltételek vonatkoznak az abroncsokra, hiszen az autósok 6 százalékának akadt már minőségi problémája a termékkel. Ilyen esetben egy szakszervizen vagy műhelyen keresztül gyorsabban és hatékonyabban lehet érvényesíteni a garanciát. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....