űrrepülés

Harmadszor is visszatért a Földre a Blue Origin űrrakétája

2016.04.04.

– Harmadik alkalommal is sikerrel végezte el a függőleges landolást a Jeff Bezos által alapított Blue Origin űrvállalat rakétája Texasban – írja a Phys.org internetes oldal.

– Hibátlan BE-3 újraindítás és tökéletes rakétalandolás – írta Jeff Bezos Twitter-üzenetében. A BE-3 jelű hajtómű felelős azért, hogy a mintegy 100 kilométeres földfelszín feletti magasságot elérő New Shepard rakéta sérülés nélkül tudjon leereszkedni a kijelölt helyszínre.


Az Amazon.com internetes áruház alapítójaként és a The Washington Post című lap tulajdonosaként is ismert üzletember hozzátette, hogy az ejtőernyők segítségével ugyancsak biztonságosan landolt szombaton a rakéta által szállított ember nélküli űrkapszula is.

A Blue Origin első, több útra tervezett rakétája ugyan megsemmisült az első próbarepülésen 2015-ben – bár a rakéta szállította űrkapszula sikeresen landolt a Földön –, azonban a második már űrtörténelmet írt: 2016 januárjában ez lett az első űrrakéta, amely a még üres kapszulával együtt kétszer tért vissza sikeresen a világűrből.


A sikeres tesztek, valamint a rivális Elon Musk vezette SpaceX űrvállalat hasonló törekvései - a repülőgépekhez hasonlóan számos alkalommal használható űrhajók kifejlesztése - révén a jövőben jelentősen csökkenhetnek az űrutazás költségei.

Jeff Bezos a teszt előtt, pénteken írt Twitter üzenetében elárulta, hogy a függőleges landolás megkezdésekor a rakéta hajtóműve alig 1,1 kilométerrel a földfelszín felett lép ismét működésbe. Amennyiben valami balul süt ki, a szerkezet hat másodperc alatt a földnek csapódik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.06.06
Több mint 30 forinttal drágulhat emiatt a benzin és a gázolaj. ..
2023.06.06
A nézők pár centire álltak a száguldó járművektől, de szerencsére nem történt baleset. ..
2023.06.06
LeBron James, az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) négyszeres bajnoka és legeredményesebb....
2023.06.06
A Dana amerikai gépjárműalkatrész-gyártó körülbelül 36 milliárd forint értékű beruházása nyomán 300....
2023.06.06
A nemzetközi sajtó elsősorban a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen nagyon magabiztos....
2023.06.06
Májusban 9234 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, 13 százalékkal több, mint....
2023.06.06
A Datahouse adatai szerint 2023 első négy hónapjában 44 ezer 842 új személygépkocsit és....
2023.06.06
Városszerte szűrték ki az illegálisan átalakított járműveket, valamint az egyéb....
2023.06.06
Komoly balesetet rögzített a Magyar Közút forgalomfigyelő kamerája az autóúton.   ..
2023.06.06
Egy Ford Fiesta és egy taxi ütközött éjjel. ..