elektromos autó

Hangjelzéssel figyelmeztet az első elektromos Kia

2014.02.08.

A Soul EV tervezői arra is ügyeltek, hogy a járókelők a fülükkel is észleljék az egyébként néma autó közeledését.


2014 negyedik negyedévében érkezik meg Európába a Kia első elektromos szériaautója. A 2013-ban bemutatott, második generációs Soulból készített villanyautó normál körülmények között egy töltéssel 130-160 kilométer távolságot tud megtenni a 27 kilowattórás lítium-ion polimer akkumulátorral. Sajnos a mélyre beépített, léghűtésű akkumulátorok helyigénye miatt a hátsó lábtér közel 8 centiméterrel csökkent a normál Soulhoz képest, a kocsi tömege pedig 200 kilogrammal lett nagyobb.

Természetesen a mozgási energia egy részét árammá alakítva vissza lehet tölteni az akkumulátorokba fékezéskor és gázelvételkor. Kétféle visszatáplálás lehetséges, a Drive és a Brake üzemmód, utóbbiban gázelvételre jobban lassul a kocsi. Létezik még egy általános Eco üzemmód is, amely a kocsi minden paraméterét úgy állítja be, hogy a lehető legkevesebb energiát fogyassza. Öt óra alatt lehet feltölteni az elektromos Soult 240 V-os hálózatból, gyorstöltővel 33 perc alatt 80 százalékos töltöttség érhető el.

A Soul EV a Nissan Leafhez hasonlóan pontosan 109 lóerős, ami lehet, hogy csak a véletlen műve. A 285 Nm nyomatékú villanymotorral a Kia kevesebb mint 12 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebessége 144 km/h. Kívülről a zárt, elektromos csatlakozót tartalmazó hűtőmaszkról lehet felismerni az elektromos változatot. Természetes eredetű, cukornádból és cellulózból készített anyagokat használtak a belső tér díszítéséhez, a kapcsolókat és a középkonzolt antibakteriális anyaggal vonták be.

Hasznos funkció, hogy a gyalogosok védelme érdekében a kocsi 12 km/h alatti sebességnél figyelmeztető hangjelzést ad ki magából, és ugyanez a hang hallatszik tolatáskor is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....
2025.12.26
Ezúttal rendhagyó módon nem csak a távozó 2025-ös évre, hanem 35 évre tekintett vissza a....
2025.12.26
Többet és hosszabb utakon vezettek 2025-ben a wigo carsharing felhasználói, akik közül a....
2025.12.26
Mutatjuk, mi várható ma a hazai utakon. A közúti közlekedést befolyásoló időjárási körülmények az....
2025.12.26
Két rendőr segített egy turistának és ötéves lányának szombat este, miután eltévedtek Bécs....
2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....