Forma-1
Lewis Hamilton 1:26,187-es körideje volt a legjobb az Olasz Nagydíj péntek délelőtti első szabadedzésén. A brit 623 ezreddel verte meg az egy ideig élen álló Jenson Buttont, és 808 ezreddel csapattársát, Nico Rosberget. Negyedikként végzett a Ferrarival Fernando Alonso, a spanyolok kétszeres világbajnoka a rengeteg Ferrari szurkoló bíztatása ellenére is közel egy másodperccel lemaradt Hamiltontól. A másik Ferrarival Kimi Räikkönen 4 tizedet kapott Alonsótól, a finn egyszer kicsúszott a Parabolica kanyarban, de simán visszatért a pályára, mert idén már kavicságy helyett aszfaltozott lett a bukótér.
A Red Bullok közül ezúttal Sebastian Vettel volt a jobb, a négyszeres világbajnok a hatodik helyen végzett Kevin Magnussen (McLaren) mögött. A másik Red Bullt hajtó Daniel Ricciardónak műszaki gondja volt a Renault hibrid hajtásrendszerével fél órával az edzés vége előtt, ezért csak 12 kört tudott megtenni.
Az első szabadedzés legnagyobb meglepetése az volt, hogy a majdnem legnagyobb végsebességeket produkáló Williams autók a legjobb 10-be sem fértek be. Nem volt jó edzése a Lotusnak sem: Pastor Maldonadónak az is nehézséget okozott, hogy a Marussiák előtt végezzen.
Sok csapat a teszpilótáját ültette be az egyik autóba: a Force India Sergio Pérez autójába Daniel Juncadellát, a Lotus Romain Grosjean autójába Charles Picet, a Sauber Adrian Sutil autójába Giedo van der Gardét, a Caterham pedig Kamui Kobajasi helyére az F1-es autót először vezető Roberto Merhit, aki megverte a sokkal rutinosabb csapattársát, Marcus Ericssont.
A leintés előtt 20 perccel Pérez visszakapta az autót Juncadellától, és egyből bekerült a legjobb 10-be. Fél másodperccel verte csapattársát, Nico Hülkenberget, és minden mérési pontnál az övé volt a legnagyobb sebesség is.
A gyors körök után a legtöbb versenyző versenyszimulációt végzett a szezon legnagyobb átlagsebességű pályáján. Sokan úgy találták, hogy a narancsszínű csíkkal ellátott kemény keverékű abroncsokat elég nehéz megfelelő hőmérsékletűre melegíteni.
Eredmények:
1. |
Lewis Hamilton |
Mercedes |
1:26.187s |
- |
25 kör |
2. |
Jenson Button |
McLaren |
1:26.810s |
0.623s |
27 |
3. |
Nico Rosberg |
Mercedes |
1:26.995s |
0.808s |
26 |
4. |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1:27.169s |
0.982s |
23 |
5. |
Kevin Magnussen |
McLaren |
1:27.228s |
1.041s |
30 |
6. |
Sebastian Vettel |
Red Bull |
1:27.271s |
1.084s |
27 |
7. |
Kimi Räikkonen |
Ferrari |
1:27.493s |
1.306s |
27 |
8. |
Sergio Perez |
Force India |
1:27.687s |
1.500s |
13 |
9. |
Daniil Kvyat |
Toro Rosso |
1:27.741s |
1.554s |
33 |
10. |
Nico Hülkenberg |
Force India |
1:28.112s |
1.925s |
23 |
11. |
Esteban Gutiérrez |
Sauber |
1:28.114s |
1.927s |
21 |
12. |
Valtteri Bottas |
Williams |
1:28.148s |
1.961s |
20 |
13. |
Felipe Massa |
Williams |
1:28.150s |
1.963s |
21 |
14. |
Jean-Eric Vergne |
Toro Rosso |
1:28.300s |
2.113s |
30 |
15. |
Giedo van der Garde |
Sauber |
1:28.429s |
2.242s |
19 |
16. |
Daniel Ricciardo |
Red Bull |
1:28.487s |
2.300s |
12 |
17. |
Daniel Juncadella |
Force India |
1:29.192s |
3.005s |
10 |
18. |
Pastor Maldonado |
Lotus |
1:29.512s |
3.325s |
24 |
19. |
Max Chilton |
Marussia |
1:30.017s |
3.830s |
25 |
20. |
Jules Bianchi |
Marussia |
1:30.081s |
3.894s |
27 |
21. |
Charles Pic |
Lotus |
1:30.125s |
3.938s |
23 |
22. |
Roberto Merhi |
Caterham |
1:30.704s |
4.517s |
29 |
23. |
Marcus Ericsson |
Caterham |
1:30.948s |
4.761s |
16 |