Forma-1 Osztrák Nagydíj

Hamilton könnyen verte meg az egész mezőnyt délután

2014.06.20.

Az Osztrák Nagydíj második szabadedzésén a brit versenyző saját csapattársára is közel 4 tizedet vert, a harmadik helyett Alonso hátránya már közel egy másodperc volt.

Lewis Hamilton már a szabadedzés elején az élre állt Speilbergben, amikor a hétvégén választható gumik közül a keményebbeken körözött a mezőny, de ekkor az előny még csak 39 ezred volt Nico Rosberggel szemben. Azonban amikor szuperlágy abroncsokra váltottak, a brit előnye hirtelen 747 ezredre hízott, mivel csapattársa csak egy tizeddel tudott javítani az első gyors körében. A második próbálkozáskor Hamilton még egy tizedet le tudott még faragni az idejéből, és Rosberg is javult fél másodpercet, de a német így is alulmaradt csapattársával szemben közel 4 tizedmásoddel.

Hamiltonnak az edzés második felében - amikor hosszú etapot teljesített - gondjai akadtak a motorral, állítólag elment az erő a Mercedes 1,6-os turbójából.

Ahogy délelőtt, ezúttal is Fernando Alonso szerezte meg a harmadik helyet, igaz, ezúttal már közel egy másodperc volt a hátránya az első helyezetthez képest. Mögötte viszont hihetetlenül szoros volt a mezőny, ugyanis a két Williams csak 5 századot kapott a spanyoltól: Valtteri Bottas lett a negyedik, a finn 2 ezreddel utasította maga mögé Felipe Massát.

Sebastian Vettel a többieknél később kezdhette meg a gyakorlást délután, mert a csapat nem készült el időben az autója javításával. Az RB10-esen ugyanis ki kellett cserélni a padlólemezt azután, hogy az első szabadedzésen kicsúszott és megpördült a négyszeres világbajnok. Vettel így is bejött a hatodik helyen, 1,3 másodperccel Hamilton mögött.

A sok újítással érkezett McLaren a hetedik helyre volt jó Jenson Buttonnal a volánnál, a hátránya csak 6 ezred volt Vettelhez képest. Daniel Ricciardo egy tizedet kapott Buttontól, az ausztrál Red Bulljában szintén kicserélték a padlót az ebédszünetben. Kevin Magnussen, Button újonc csapattársa lett a kilencedik, a top10-be még egyetlen Renault-motoros versenyautó, Jean-Eric Vergne Toro Rossója fért be. Kimi Räikkönen továbbra is szenved a Ferrarival, amit nem csak az mutat, hogy fél másodpercet kapott csapattársától, de az is, hogy egyszer kicsúszott az utolsó kanyarban.

Eredmények:

 1. Lewis Hamilton        Mercedes               1:09.542s           37 kör

 2. Nico Rosberg          Mercedes               1:09.919s  +0.377s  50

 3. Fernando Alonso       Ferrari                1:10.470s  +0.928s  40

 4. Valtteri Bottas       Williams-Mercedes      1:10.519s  +0.977s  44

 5. Felipe Massa          Williams-Mercedes      1:10.521s  +0.979s  39

 6. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault       1:10.807s  +1.265s  39

 7. Jenson Button         McLaren-Mercedes       1:10.813s  +1.271s  44

 8. Daniel Ricciardo      Red Bull-Renault       1:10.920s  +1.378s  36

 9. Kevin Magnussen       McLaren-Mercedes       1:10.936s  +1.394s  45

10. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Renault     1m10.972s  +1.430s  39

11. Kimi Räikkonen        Ferrari                1:10.974s  +1.432s  45

12. Daniil Kvyat          Toro Rosso-Renault     1:11.261s  +1.719s  45

13. Sergio Pérez          Force India-Mercedes   1:11.296s  +1.754s  36

14. Esteban Gutiérrez     Sauber-Ferrari         1:11.491s  +1.949s  42

15. Pastor Maldonado      Lotus-Renault          1:11.765s  +2.223s  30

16. Adrian Sutil          Sauber-Ferrari         1:11.806s  +2.264s  42

17. Nico Hülkenberg       Force India-Mercedes   1:11.935s  +2.393s  39

18. Max Chilton           Marussia-Ferrari       1:12.229s  +2.687s  43

19. Romain Grosjean       Lotus-Renault          1:12.262s  +2.720s  46

20. Jules Bianchi         Marussia-Ferrari       1:12.279s  +2.737s  36

21. Kamui Kobajashi       Caterham-Renault       1:12.937s  +3.395s  24

22. Marcus Ericsson       Caterham-Renault       1:13.596s  +4.054s  48

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....