autósport

Hamilton és Rosberg megint egymás ellen

2021.01.04.

A két Forma 1-es világbajnok vad terepen rivalizál a legújabb versenysorozatban.

Alejandro Agag, a Forma Extreme megálmodója és ügyvezetője             Forrás: Continental

Tutacnyi csapat, de csak számszakilag

Tavasszal rajtol az Extreme E Odyssey 21 E-SUV sorozat, melynek résztvevői bolygónk legkiesebb területein versenyeznek majd egyetlen csepp fosszilis üzemanyag felhasználása nélkül, elektromos hajtású terepjárókkal száguldozva. Ráadásul olyan vidékeken, melyeket a rendezők és csapatok szerint meg kell menteni, legalábbis ez a célja a nevében is Extreme rendezvénynek.

Nem könnyű küldetés vár a szervezőkre, mert a tankoláshoz áram kell, ezért a kies tájakra töltőpontokat kell varázsolni a villanyautóknak: a felújított harmincéves RMS Helena hajón alakítanak ki tankolási lehetőségeket, ennek fedélzetén tartották a sorozat globális virtuális premierjét is.

Alig több, mint másfél tonnára 550 lóerőnyi teljesítmény                  Forrás: Crown Creators

Egységes darabok

A különleges SUV prototípust nyáron mutatták be az angliai Goodwood Sebességfesztiválon, mejd a szaúd-arábiai sivatagban tesztelte Ken Block. Az októberi hajós sajtótájékoztató után folyamatosan csepegtetik az infókat a rendezők: a különleges terepautók kétszázas tempóra képesek és gyorsulások sem elhanyagolható, hiszen 4,5 másodperc alatt érik el a százat.

Valamennyi Extreme E csapat ugyanabból a csomagból építkezik, a fődarabokat a Spark Racing Tecnology szereli össze, az akkumulátorokat a Williams Advanced Engineering biztosítja.

Az Odyssey21 elektromos versenyautók téli és nyári abroncsait az ötletgazda szállítja: a Continental kerékfigyelő platformja, a ContiConnect digitális összeköttetést biztosít valamennyi abroncson belül elhelyezett érzékelővel, miközben folyamatosan figyeli a nyomást és hőmérsékletet.

Az egységes alkatrészekből álló autók acélötvözet csővázát a Continental adja. Az 1,6 tonna menetkész tömegű, 2,3 métere széles, 4x4-es és 940 milliméteres kerékátmérőjű terepjáró villanymotorjainak rendszer-teljesítménye 550 lóerő, ezzel akár 130 százalékos (kb. 52°) emelkedőn is felmegy.

ContiConnect digitális abroncsmonitoring                                            Forrás: Continental

Csúcsgépekhez csúcsabroncsok

„A gumiabroncsok mindig fontosak, de még fontosabbak egy olyan esetekben, ahol a versenyzés köves, homokos, füves, jeges és havas felületen is történik. Az Extreme E sorozathoz készült csúcsteljesítményű abroncsaink nagyfokú tapadást biztosítanak gyorsításkor, fékezéskor és a finomabb manővereknél, mert teljes mértékben az elektromos SUV-ok igényeihez igazítottuk, hogy még a legegyenetlenebb terepen is a legjobb stabilitást és biztonságot nyújthassuk” – nyilatkozta Musztrai Ferenc, a Continental Hungaria marketingvezetője.

Tesztnapon az Extreme mezőny                                                                       Forrás: ExE

Mi a cél?

Az Extreme E célja, hogy a bolygó legtávolabbi sarkaiba is elvigyék a professzionális autóversenyzést, ezért az Extreme E futamokat veszélyeztetett élőhelyek közelében tartják. A villanyautós sorozat célja, hogy felhívja a világ minden tájáról származó motorsport-rajongók, valamint a helyszíneken érintett politikusok, helyi közösségek és hatóságok figyelmét az éghajlatváltozásra, tovább ösztönözve a globális felmelegedés másfél Celsius fok alatt tartását célzó erőfeszítéseket.

Lewis Hamilton így jelentette be újonnan alapított csapatának, az X44-nem csatlakozását a Continental által alapított verseny mezőnyéhez: Az Extreme E leginkább a környezetvédelmi hangsúlya miatt tetszett meg.

ABT Cupra                                                                                                            Forrás: ExE

Bajnokok tornája

Alejandro Agag, az Extreme E és a Formula E vezérigazgatója szerint a Star Wars fogatverseny és a Dakar-raliként koktéljának szánt két napos futamokon két kvalifikáció és két elődöntő után jön össze a döntő, melybe a három-három legjobb páros kerül. Nekik kétszer harminc kilométeres kört kell megtenniük pilóta-navigátor helycserével.

A szenegáli Lac Rose tónál rajtoló az Extreme E komolyságát több Forma1-es világbajnok és ralilegenda fémjelzi. Az új versenysorozatban saját csapatot indít a hétszeres világbajnoka, Hamilton elektromos terep-buggyja ugyanazt a 44-es rajtszámot viseli, mint sikeres pályagépe.

Minden autót felváltva vezet egy nő és férfi, a kommentek szerint a versenyeket valószínűleg a szebbik nem képviselői döntik el.

Molly Taylor a Rosberg Xtreme Racing autójával                                            Forrás: RXR

Tajtékos vizeken és csak online

A költségcsökkentés és a szűkös helybeosztás miatt a csapatlétszámot öt főben maximalizálták: két sofőr, egy versenymérnök és két szerelő. Ez azért is fontos, hogy minden és mindenki elférjen a hajón, mely szállítási feladatai mellett mobil hotelként, bokszutcaként és energiacentrumként is szolgál. Mert a kies tájakon nem füstölgő dízelaggregátorokkal fejlesztik az áramot, hanem a felújított harmincéves hajón lesz az ellátó: az AFC Energy hidrogénes, napelemes generátorainak mellékterméke tiszta víz és az is a környezetvédelmet szolgálja, hogy a helyszíneken nem lesznek nézők, az esemény csak online követhető.

Terepen is 44-es Hamilton autója                                                                    Forrás: ExE

Csupa nagymenő

A futamon csupa nagymenő vesz részt, Lewis Hamilton X44-es csapatának autóját például kollégája, Valteri Bottas tesztelte a franciaországi Chateau de Lastours tereppályán, ahol elismerően nyilatkozott a gépről.

Nem akármilyen összeállítású lett Hamilton csapata: az X44-es rajtszámú és Odyssey 21 névre keresztelt autót a kilencszeres rali-világbajnok Sébastien Loeb (46) és a csinos Cristina Gutiérrez (29) vezeti, ő négyszer teljesítette a Dakar-ralit.

Hamilton szerint „Mindannyiunkban megvan a képesség arra, hogy változást tudjunk elérni. Nekem nagyon sokat jelent, hogy a versenyzés iránti szeretetemet a bolygó iránti szeretetemmel ötvözve használhatom fel annak érdekében, hogy pozitív hatást érjünk el. Rendkívül büszke vagyok, hogy az Extreme E-ben való részvételét.”

Bottas is tesztelte a terepgépet                                                                      Fotó: Charly Lopez

Alakul az újabb párbaj

Egy másik világbajnok, Hamilton egykori csapattársa és legkeményebb riválisa Nico Rosberg is beszállt, az általa alapított és vezetett Rosberg Xtreme Racing csapat autóját a tehetséges ralis Johan Kristoffersson és a többszörös Ausztrál ralibajnok Molly Taylor vezeti, utóbbit a legjobb női versenyzőként tartják számon. A kétszeres rali vb-győztes és háromszoros Dakar-első spanyol Carlos Sainz is saját csapatában indul, partnere Laia Sanz tizenháromszoros Trial és ötszörös Enduro világbajnok, autójukat a Forma 1-es pilóta, ifjabb Carlos Sainz is kipróbálta.  A Cupra team kocsiját Claudia Hurtgen és Mattias Ekstrom vezeti.

Az Extreme E-n rajthoz áll még az amerikai IndyCar több szereplője, az Andretti Autosport és a Chip Ganassi Racing, valamint a spanyol QEV Technologies, a kétszeres Formula E bajnok Techeetah és a brit tulajdonú Veloce Racing, melynek társalapítója a jelenlegi Formula E bajnok Jean-Eric Vergne. A listán szerepel a német autósport legsikeresebb csapata, az ABT Sportsline és a DTM-ben AMG Mercedesszel diadalmaskodó HWA Racelab, valamint a Chip Ganassi.

Igazi kuriózum és felér egy járműtörténeti hírnek a 115 éve alapított és újra feltámasztott Hispano Suiza spanyol márka részvétele.

 Feltámasztották a klasszikus spanyol márkát                                               Forrás: ExE

Tavaszi rajt

A március 20-án rajtoló sorozatot UNESCO világörökségi helyszíneken, két óceán között rendezik. Az első futam Szenegál fővárosától, Dakartól nem messze, a Lac Rose-tó partján indul.

A veszélyeztetett élőhelyek közelében lévő útvonalak kiválasztásával az Extreme E autóverseny-sorozat világszerte fel szeretné hívni a figyelmet az éghajlatváltozásra az autósport rajongói, valamint a kiválasztott helyszínek politikusai, lakosai és hatóságai körében, egyben arra ösztönözni őket, hogy fokozottan figyeljenek, és tegyenek intézkedéseket a globális felmelegedés lassítása érdekében. A szervezők reménye szerint ezzel a klímavédelem nagykövetévé válhat az autósport.

Hajón rendezték a virtuális világpremiert, érdekes volt                                       Forrás: ExE

Extreme E-SUV ODYSSEY 21

„Ilyen járműhöz hasonlót eddig még soha nem láttunk az autósportban. A csúcstechnológia és a Continental által kifejlesztett abroncsdesign eredményeként elképesztő konstrukció született, olyan, amelyik bolygónk legkeményebb és legváltozatosabb helyszínein is képes a legmagasabb teljesítményt nyújtani. Legyen szó a Déli-sarkról, a Himalájáról, az Amazonas, a Szahara, vagy az Indiai Óceán szigeteinek térségéről, ez az autó nem csak az autósportok rajongói előtt csillogtatja meg az E-SUV-ok tudását, hanem azoknak is érdekes lehet, akik egy elektromos SUV megvásárlásával szeretnének hozzájárulni bolygónk megmentéséhez” – nyilatkozta Alejandro Agag, a Forma E ügyvezető igazgatója.

A Hamilton-team pilótapárosa: Loeb és Gutiérrez                                            Forrás: ExE

 

EXTREME E NAPTÁR, 2021

Március 20-21, sivatagi szakasz: Szahara, Szaúd-Arábia

Május 29-30, óceáni-szakasz: Lac Rose, Szenegál

Augusztus 28-29 sarkvidéki szakasz: Kangerlussuaq, Grönland

Október 23-24, Esőerdő-szakasz, Santarém, Pará, Brazília

December 11-12, Gleccser szakasz. Patagónia, Argentína

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Carlos Sainz és Lana Sanz                                                                    Fotó: Charly Lopez

 

 

 

 

 

 



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....