startup
A katonai tapasztalat és a "startupok technológiai potenciálja " közötti kapcsolat tette lehetővé, hogy Izrael versenybe szálljon a kaliforniai Szilikon-völggyel. Ez a potenciál csábítja most Izraelbe a nagy autógyártókat. Céljuk, hogy az izraeli startupok innovációs kapacitását felhasználva fejlesszék tovább önjáró és okosautóikat. Legutóbb épp a Volkswagen vetett horgonyt az izraeli fővárosban, létrehozva a márka innovációs központját. Ezt megelőzően a Volkswagen-csoport tagja, a spanyol SEAT küldte ide szakembereit, akik száznál több izraeli startuppal vették fel a kapcsolatot, hogy integrálják innovációs alkalmazásaikat saját fejlesztéseikbe. Úgy tűnik, a legjobbkor érkeztek.
Az izraeli piac meglehetősen szűk, ezért a kisvállalkozók próbálnak nyitni a nagy multinacionális cégek és az autóipar meghatározó vállalatai felé. Az autóipari technológiákban érdekelt startupokhoz közel 700 millió eurós beruházás köthető 2017-ben. Háromszor annyi, mint két évvel ezelőtt. Ösztönzik őket az olyan sikertörténetek, mint például a Waze, amely egy milliárd euróért adta el a Google-nak autós navigációs rendszerét 2013-ban. Vagy ott van az önjáró autók kontrollrendszere, a MobilEye, amelyet az Intel 2017-ben több mint 14 milliárdért vásárolt meg. Egy évvel korábban a Continental német autóipari beszállító cég vette meg 369 millió euróért az Argus kiberbiztonsági céget, amelynek vezérigazgatója korábban az izraeli hadsereg erre szakosodott részlegének, a Unit 8200-nak volt a tisztje.
A nagy autógyártó cégek részéről érthető az érdeklődés azok iránt az izraeli fejlesztések iránt, amelyek sok esetben a hadseregtől indulnak el. Olyan jövőbe mutató megoldásokat keresnek, amelyeket például az izraeli hadsereg tankjaiban már alkalmaznak. "Izraelben gyártják a legjobb kamerákat, a legkiválóbb mozgásérzékelőket, és itt a legfejlettebb az automata mozgáskoordináló rendszerek gyártása. Mindez különösen fontos mind az önjáró, mind pedig az okosautók kifejlesztésében, valamint a jövő nagyvárosi közlekedésének szervezésében” - mondta az El Paísnak Arantxa Alonso, a SEAT által létrehozott XMoba, ügyvezető igazgatója. A cég kifejezetten azzal a céllal jött létre , hogy a SEAT újonnan kifejlesztendő gépjárműveibe adaptálja a legújabb mobilalkalmazásokat.
A Seat példáját követték olyan nagy autóipari csoportok, mint a General Motors vagy a Renault. Az alapvető különbség, hogy a SEAT metodológiája erősen koncentrál a startupokra. A spanyol cég három „felfedezője” mintegy száz izraeli kisvállalkozással vette fel a kapcsolatot. Közülük negyvenet választottak ki első körben. Mostanra tíz maradt: ők jelenleg a "koncepció bizonyításának" fázisában vannak. Ez az előszobája annak, hogy a külső beszállítók által kínált megoldásokat a SEAT beépítse új fejlesztésű autóiba.
A digitális stratégia elengedhetetlen a márka számára: "Egyike vagyunk az elsőknek, akik integrálták autóikba a mobiltelefont, klienseink átlagéletkora tíz évvel alacsonyabb, mint a többi márkáé” – emlékeztet Fabian Simmer, a SEAT autós digitalizációért felelős vezetője. A digitális világ igényeihez való alkalmazkodás - Simmer szerint - megváltoztatta a mentalitást, amit tükröznek a márka kiváló eladási számai is.
„Célunk az, hogy a gyakorlatban megvalósítsuk a startupok olykor futurisztikus ötleteit” - mondja Leyre Olavarria, a Connected Car Seat vezetője. „Az egyik ilyen a megvalósulás küszöbén áll, már bemutattuk a Mobile World Congress alkalmával. Olyan vizuális technológiáról van szó, amely felismeri, ha a sofőr elfáradt vagy vészesen lankad a figyelme vezetés közben. A másik egy lézeres adatkivetítés, mely képernyőként az autó szélvédőjét használja. De említhetném azt a technológiát is, melynek segítségével az autó minden utasához külön-külön el lehet juttatni privát üzenetet vagy hívást. ”