rendőrségi eljárás

Ha 10 évnél régebbi az autója, veszélyben a katalizátora

2021.02.24.

Nem műszakilag, nem kell megijedni. A tolvajok veszélyeztetik az autók katalizátorát. Szakmányban lopják, immár Magyarországon is. A legnagyobb veszélyben a 10 és 20 év közötti idős autók vannak.

E sorok írója évtizedek óta követi az osztrák és német autópiacot. Az utóbbi években egy új jelenség ütötte fel fejét mindkét országban. Drámaian nőtt azoknak a rongálásoknak a száma, amikor az autókból kilopták a katalizátort. Immár Magyarországon sem egyedi a katalizátor lopás.

Fotó: police.hu

A minap a police.hu oldalon tették közzé a hírt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárást indított lopás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, mivel Budapest VII., IX., XI., és XIX. kerületében 2020. október és november hónapban összesen 7 katalizátort loptak el parkoló autókról. Egy társaság 2020. november 16-án 18 óra 30 perc körül Budapest VII. kerületében, a Garay téren látott munkához, amikor egy biztonsági őr megzavarta őket, és értesítette a rendőröket. A helyszínre kiérkező járőrök három feltételezett elkövetőt fogtak el, valamint megtalálták a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket is.

A nyomozók az eljárás során megállapították, hogy a lopásokhoz öt férfi köthető, akik közül a 23 éves R. András mind a hét elkövetésnél jelen volt. Másik négy társa közül volt, aki őrködött és volt, aki a katalizátorok leszerelésében segédkezett.

A ferencvárosi nyomozók R. Andrást és társait lopás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, a rendőrök az eljárásban vizsgálják, hogy a gyanúsítottak további hasonló jellegű bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozhatóak-e.

Magyar statisztikát egyelőre nem találtunk, lássuk mi a helyzet Németországban?

Az Opel elsők között használt katalizátort.

Tavaly 169 katalizátort loptak ki autókból Németországban, 2018-ban 77-et, 2017-ben pedig 38-at. Az emelkedés mértéke egyértelmű. Szakértőnk szerint hasonló a helyzet nálunk is. Az emelkedés tagadhatatlan, még ha ezt hivatalos statisztika nem is támasztja alá.

Az ok sem kétséges. A katalizátorban nemesfémek vannak, olyanok, mint platina, palládium és ródium. Ezek világpiaci ára drámaian emelkedett, megéri bűnbandáknak katalizátorokra specializálódni, azt eladni.

Naivitás lenne azt elképzelni, hogy szétbontjuk a katalizátort, kiemeljük belőle a platinát, a palládiumot vagy éppen a ródiumot. Ehhez speciális üzemek kellenek, vannak is ilyenek Németországban vagy éppen Lengyelországban, ahová a legtöbb magyar katalizátor kerül.

Ezek az újrahasznosító üzemek legálisan dolgoznak. Az oda vitt katalizátorokról azonban nagyon nehéz megállapítani, hogy valóban rossz, esetleg egy összetört autóból származnak, vagy bűncselekménnyel, lopással jutottak hozzá.

Szakértőnk szerint a kémiai reakciókért felelős összetevők és a finom kialakítás miatt olyan drága a katalizátor.

Szakértőnk szerint autótípustól függően egy ellopott katalizátoron a bűnözők 5 és 80 ezer forint közötti összeget kereshetnek. A legalizáláshoz pedig mindenképpen szükségük van egy olyan személyre, aki ezeket kiviszi az újrahasznosítható üzemekbe.

A nagy kárt persze azok az autósok szenvedik el, akik reggel arra ébrednek, hogy utcán parkoló autójukból eltűnt a katalizátor. A bosszúság mellett az anyagi kár is jelentős. Autótípustól és műhelytől függően a pótlás és a beépítés 50 és 300 ezer forint között mozog.

Szakértőnk arra is felhívta a figyelmet, hogy leginkább azok a veszélyeztetettek, akiknek autója 10 és 20 év között van és van benne katalizátor. Ezekbe a régebbi típusokba ugyanis úgy építették be, hogy ahhoz a motorháztető felnyitása nélkül is hozzá lehet férni, így kivágása az erre specializálódott bűnözőknek nem jelent nagy problémát. Kivágják, s két perc múlva már el is tűntek.

Az újabb típusoknál a katalizátor eltávolítása macerásabb, talán a gyártók már sokkal korábban érzékelhették, hogy lesznek majd olyanok, akik ezt is el akarják lopni, de inkább gépészeti okokkal magyarázható.

Az utóbbi időszakban az autóbontók is célpontjai lettek a betörőknek, ahol kifejezetten a katalizátorok eltulajdonítása volt a cél.

Mivel a nemesfémek világpiaci árában nem várható lefelé mozgás, a katalizátorlopás minden bizonnyal sok magyar autós életét keserítheti meg az elkövetkezendő időszakban.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....