síbaleset

Gyorshajtás a síbalesetek leggyakoribb oka

2016.12.28.

A gyorshajtás nem csak az autóval közlekedők életében jár komoly következményekkel, hanem a síelők esetében is. A balesetek döntő részében ugyanis az ok a gyorshajtás.

Az elmúlt síszezonban több mint hatezer síbaleset történt Ausztria Stájerország tartományában, s az idén sem számít kevesebbre a Közlekedésbiztonsági Kuratórium - írja az osztrák közszolgálati televízió honlapja.

A gyorshajtás mellett a másik leggyakoribb ok, hogy a síelők túlbecsülik képességeiket. A balesetek 93 százaléka esés közben éri e a síelőt. Az esés pedig a rosszul megválasztott sebességéből vagy a rosszul megválasztott pályából tevődik össze. Ez utóbbi azt jelenti, nehezebb pályán kezdenek el síelni, mint amire a képességeik alapján az indokolt lenne.

Illusztráció: landhotel-kanzler.at

Kéz- és lábtörés, ficam, szalakszakadás, vállsérülés - a kuratórium szerint ezek a leggyakoribb sísérülések.

Örvendetes viszont, hogy egyre többen viselnek védősisakot. A felnőttek 88 százaléka, a gyerekeknek pedig a 95 százaléka sisakban síel.

Az orf-at-nak nyilatkozó szakember szerint Stájerországban idén sem lesz kevesebb síbaleset, mint tavaly. A legtöbb baleset egyébként a szezon kezdetén következik be, mert a síelők felkészületlnül, kellő gyakorlat nélkül, gyakran rossz kondícval állnak neki kedvenc téli sportjuk művelésének. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....