beszállító
– Minimum 15 százalékkal több bért, illetve járulékot kell fizetnem a győri telephelyünkön, mint a szegedin, különben nem találok munkást – mondja a delmagyar.hu portálnak Horváth-Czakó István, a több száz féle csavart, autóipari kötőelemet és alkatrészt gyártó Elcometal Kft. ügyvezető igazgatója.
Horváth-Czakó István a szegedi üzemben. Fotók: Frank Yvette - delmagyar.hu
A két megyeszékhelyen is működő családi vállalkozásnak még inkább a zsebébe kell nyúlnia, ha hiányszakmákban keres alkalmazottakat. – Az még plusz 15 százalék a szegedi bérszínvonalhoz képest, Ausztria közelsége miatt így is nehéz megtalálni a megfelelő képzettségű embert – mondja.
Nem a fővárosban keresnek a legtöbbet az alkalmazásban álló fizikai munkások, hanem a legfejlettebb vidéki körzetben: Győr-Moson-Sopron megyében. A Kisalföldön az úgynevezett kékgallérosok havi nettó átlagkeresete az idei első fél évben 167,3 ezer forint volt, miközben a fővárosi sorstársak kevesebbet vittek haza – derül ki a KSH legfrissebb, napokban közzétett adataiból.
A szellemi foglalkozásúak nettója Budapesten majd dupla annyi, mint a fizikaiaké, 299,7 ezer forint, a fehérgallérosok azonban máshol ennyivel nem keresnek jobban. Nem meglepő, hogy a dobogón itt is Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom szerepel, és az utolsó itt is Szabolcs Szatmár-Bereg megye, de Zalában, Nógrádban és Békésben sem sokkal jobb a helyzet.
A megyei éllovasok a magasabb ipari termelésnek köszönhetik a jobb béreket, ezen belül az autó- és a beszállítói ipar az, ami megnyomja a pénzt. Lényegében csak azok a térségek teljesítenek jól, ahol jelen van valamely járműgyártó társaság vagy nagyobb beszállító. Ennek megfelelően Győr-Moson-Sopronban és Komárom-Esztergomban négymillió forint körül, Vas és Fejér megyében pedig hárommillió forint körül alakult évente az egy főre jutó ipari termelés.
Csongrád viszonylag fej fej mellett van Bács-Kiskun megyével, utóbbiban azonban mind a fizikai, mind a szellemi munkások nettója magasabb. Köszönhetően egyebek között a Mercedes-gyárnak és a köréje telepedett beszállítóknak.
– Valószínű, hogy a főváros közelében, vagy az észak-nyugati megyékben többet kereshetnék, de engem sok minden ideköt – mondja a delmagyar.hu-nak a járművek javításával és vizsgáztatásával foglalkozó Ikesz Autó szerelője, Csikós Gábor. Hozzáteszi, hogy a magyar ember amúgy is nehezen mozdul, és ha mégis, akkor nem biztos, hogy megáll a határnál.