WTCC

Gyenge hétvégét zárt Michelisz Szlovákiában

2015.06.22.

Egy kiesés és egy nyolcadik hely a mérlege Michelisz Norbertnek a szlovákiai hétvégén a WTCC-ben, a Citroënek mindkét versenyen kisajátították a dobogót.

Defekt miatt kellett feladnia Michelisz Norbertnek az első szlovák futamot, ráadásul a 10. helyről. A csapat szerint a Honda teljesítménye kétségbeejtő volt, senki sem tudja, hová lett az erő, a lendület az autóból.

A rajt Michelisznek jól sikerült, köszönhetően egy kicsit Ma Ching Huanak, aki a Citroënnel némileg beragadt a rajtnál. A tizenharmadikról egészen a kilencedik helyre sikerült feljönni, de pár kanyaron belül kiderült, hogy a mögöttünk érkező, citroënes Bennani sem tartható. Így hamar a 10. helyre esett vissza a magyar, de még élt a pontszerzés reménye.

Úgy tűnt egy darabig, hogy talán Monteiro is veszélyes lehet, ugyanolyan köröket futottak. Igaz a portugált némileg segítette a szélárnyék és Norbi tempója, ritmusa. Valójában nem volt közvetlen veszély, de a legkisebb hiba után előzött volna. Mikor már mindenki azt gondolta, hogy legalább meglesz az az egy pont Michelisz beszólta csapatnak a rádión: „defektet kaptam!” Mire kimondta már irányíthatatlanul szánkázott a sóderágyban, szomorú pillanatok voltak. A versenyt a három gyári citroënes dominálta, akik Muller-Lopez-Loeb sorrendben futottak be hatalmas különbséggel a mezőny előtt.

 

A második futamon a rajt hőse megint a kínai Ma Ching Hua volt, aki, ott ragadt a rajtrácson, komoly veszélyhelyzetet előidézve ezzel. Lett belőle megint szép kis zavar, de Michelisznek csak két helyet sikerült behúzni az első fordulóig. Tarquini hamar az élre ugrott, de a három gyári Citroën hamar utolérte és megelőzte a mezőny korelnökét. Itt szállt el a Honda esélye végleg Szlovákiában. Aztán még Bennani is megelőzte Micheliszt és Monteirót. Neki már nagyobb küzdelem volt, de a tempója így is kimagaslónak tűnt az átlaghoz viszonyítva.

Monteiro a nyolcadik körben kipöccinette a forduló Micheliszt, klasszikus kiforgatás volt a hátsó kerék érintésével, a magyar keresztbe fordult, de a gázon állva folytatta, így az autó „eleje visszahúzta” a menetirányba. Monteiro meg is fékezte a Hondáját, megvárta, amíg Norbi összeszedi a Civicet a botlásból, majd újra üldözni kezdte, de a célig már nem nyílt lehetősége az előzésre. Azért némi szerencse is kijutott a Zengő csapatnak: egyszerre két Lada romlott el előttük és a gyorsabb Ma Ching Huát megbüntették a rajtja miatt. Így nyertek három helyet, szó szerint. Az első három helyen ismét a gyári Citroënek végeztek, ezúttal Loeb-López-Muller sorrendben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....