interjú

A gumiabroncsok mindig fontosak, főleg füves, jeges és havas felületen

2020.10.13.

Interjú Alejandro Agaggal, az Extreme E vezérigazgatójával.

A Continental az Extreme E sorozat alapító tagja, és 2021-től kezdődően prémium szponzora is. A technológiai vállalat fogja gumiabronccsal ellátni a verseny összes járművét a versenyekhez, amelyek számos kihívást tartogatnak.

Az alábbi interjúban Alejandro Agag, az Extreme E és a Formula E vezérigazgatója beszél az új formátum különleges vonzerejéről. Megtudhatjuk, hogyan jött az innovatív E-SUV verseny ötlete, mik a társadalmi céljai, és olvashatunk a Continentallal létrejött partnerkapcsolatról, illetve a gumiabroncsok rendkívül fontos szerepéről is.

Alejandro, már évek óta oszlopos tagja vagy az autóversenyzés-igazgatásnak, mind a Formula 1-ben, mind a Formula E-ben részt vettél, viszont pilótaként sohasem versenyeztél. Hogyan csöppentél bele az autóversenyzés világába, és miért vagy még mindig itt?

Egy teljesen más világból érkeztem, a politika és az üzlet világából, az autóversenyzés szinte véletlenül került elém. Voltak régi barátaim, akik érdekeltek voltak a sportban, Flavio Briatore és Bernie Ecclestone, és az ő hívásukra csatlakoztam az autósport világához. Először a Fernando Alonso sikerei által fémjelzett Forma 1 spanyolországi TV-közvetítési jogain dolgoztam, ami tudom, hogy forradalomnak számított Spanyolországban az autósport terén. Egyből beleszerettem a versenyzésbe, és meg is vásároltam egy csapatot a GT2-ben, majd innen folytattam. Szóval tényleg a véletlen vezetett oda, hogy megtaláljam az igazi szenvedélyem.

Te vagy az új „Extreme E” autóverseny-sorozat alapítója és vezérigazgatója. Arra szeretnéd használni az autósportot, hogy felhívd az emberek és kormányok figyelmét világszerte a veszélyeztetett élőhelyekre és a klímaváltozásra. Mindezt hogyan tervezed véghez vinni?

Az Extreme E egy igazán nagyratörő célt tűzött ki maga elé, melynek lényege, hogy növeljük a tudatosságot, és megkongassuk a vészharangot azzal kapcsolatban, ami ezeken a helyszíneken történik. Ezt azzal tervezzük elérni, hogy egy elektromos autóversenyt elviszünk a bolygó legveszélyeztetettebb és leginkább sérült sarkaiba, hogy megmutassuk a kárt, amely ezeket a helyszíneket éri, és amire gyakran nem irányul kellő figyelem. Addig nem kezdhetünk el komolyan a probléma orvoslásán gondolkozni, amíg nem vesszük észre, hogy mi is történik. Így hát az első lépés az, hogy felhívjuk minderre a figyelmet, és az Extreme E ezt a célt szeretné szolgálni. Ez viszont csak az első lépés, a verseny cselekvésre is felszólít, még akkor is, ha az csak egy apró cselekedet. Meg szeretnénk mutatni, hogy minden tett számít, és konkrét dolgokat fogunk véghez vinni, amelyekkel ellensúlyozzuk a klímaváltozás hatásait az érintett helyszíneken.

Ha egy pillanatra félretesszük a társadalmi célkitűzéseket, miben lesz más ez az új versenysorozat a hagyományos autóversenyekhez képest?

Én úgy gondolom, hogy az Extreme E egy páratlan verseny lesz. Először is férfiak és nők közösen versenyeznek csapatokban, erre még nem volt példa az autósportban. Elképesztően erőteljes autók fognak részt venni a versenyben, hihetetlen gyorsulással és rendkívül nagy teljesítménnyel rendelkező elektromos járműveket fogunk látni terepen, ami megint csak most fordul elő először a világon. Ennek megfelelően a formátum amellett, hogy nagyon informatív lesz, már-már forradalminak fog számítani az off-road versenyzés világában.

A versenykiírás kiköti, hogy mindegyik csapat ugyanolyan járművel indul, amelyet kimondottan erre a sorozatra hoztak létre. A tesztpilóták, beleértve Mikaela Åhlin-Kottulinsky-t is, aki az abroncsbeszállító Continentalnak tesztel, nagyon izgatottak. Mi teszi ezeket a járműveket ennyire különlegessé?

Az autókat extrém igénybevételre tervezték, és rendkívül nagy teljesítményre képesek a súlyukhoz képest. Egy például a Dakaron versenyző hagyományos autó súlya több mint két tonna, és mondjuk 300 lóerőre képes. Itt azonban majdnem kétszer ekkora teljesítményről beszélünk, viszont ugyanakkor kisebb, 1.6 tonnás súlyról is, így hát el lehet képzelni, hogy milyen gyorsulást és teljesítményt képes felmutatni ez az autó. Összefoglalva, ez egy tökéletes gép az elektromos technológia bemutatására mindenféle környezetben.

Az autó és az abroncsok fejlesztése, a tervezés, logisztika, és a szponzorok szerződtetése mind sok időt vesz igénybe. Mikor és hogyan kezdődött az „Extreme E” tervezése, és mikor kezdtek testet ölteni a gondolataid?

Körülbelül három éve kezdtük el tervezni az Extreme E-t. Körbe-körbe jártak a gondolataim azzal kapcsolatban, hogy mit találjunk ki a Formula E után, aminek közelebbi kapcsolata lehet az utcai autókkal, és emellett nagyobb jelentőséggel bírjon, valamint részt tudjon venni a klímaváltozás elleni küzdelemben. Barátommal, a korábbi Indy 500 bajnokkal, Gil de Ferrannal kezdtük meg az ötletelést, és így jött a gondolata annak, hogy extrém helyszínekre vigyük a versenyzést, ami szerintem egy zseniális ötlet – sajnos nem az enyém, hanem Gilé.

Elkezdtünk dolgozni a projekten, és első lépésként megvásároltuk az RMS St. Helenát, mivel tudtuk, hogy szükségünk lesz egy speciális hajóra ehhez a projekthez. Tehát ezt megtettük körülbelül három évvel ezelőtt, és aztán elkezdtünk építeni minden mást, ami kellett a bajnoksághoz. Cirka két évvel ezelőtt igazán ráléptünk a gázra, és most már nem vagyunk messze az első versenytől.

Mennyire volt nehéz szponzorokat szerezni, illetve felkelteni a potenciális versenyzők érdeklődését az ötlet kapcsán?

Ez soha nem könnyű, de azt kell, hogy mondjam, mivel ez egy nagyon izgalmas ötlet, nem volt nehéz bevonni a résztvevőket, mivel az elgondolás annyira komoly és magával ragadó, hogy az emberek azonnal beleszeretnek. Tehát nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a Continental már az elején csatlakozott hozzánk, a CBMM-el és a Luisaviaroma-val együtt. Jelenleg is sok tárgyalás zajlik, és nemsokára még több partnert is be fogunk jelenteni.

Természetesen a koronavírus mindent lelassított, de nem számít, mivel már a célegyenesben vagyunk. Számos bejelentést tettünk ez idő alatt, ami azt mutatja, hogy nem veszítettük el a lendületet. Ahogyan az imént mondtam, az ötlet annyira megkapó, hogy könnyedén magával ragadja az embereket.

A Continental a teljes sorozat exkluzív gumiabroncs-beszállítója. Első látásra ez nem tűnik feltétlenül szükségesnek, mivel a hannoveriek az utóbbi időben nem igazán vettek részt az autósportban, annak ellenére, hogy a szakértelmük kétségtelenül megvan hozzá. Miért a Continental az „Extreme E” sorozat ideális partnere, és hogyan sikerült meggyőzni a felelősöket?

Nagy örömmel tölt el minket a Continentallal fennálló partnerkapcsolatunk, ami már a legelején létrejött, így csaknem alapító partnerként csatlakoztak hozzánk. Mindez azért van, mert mindketten ugyanazt a jövőképet látjuk azzal kapcsolatban, hogy mi történik a bolygóval, és mindketten megpróbálunk a megfelelő módon megküzdeni az előttünk álló különböző kihívásokkal a társadalom támogatása érdekében. Ez nagyon fontos számunkra, ezért vagyunk ugyanazon a hullámhosszon. Emellett a Continental nagyszerű technológiával rendelkezik, amely lehetővé teszi számunkra, hogy kiváló abroncsokkal lássuk el a versenyautókat. És mivel az abroncsok kulcsszerepet játszanak a verseny egésze során, a Continental egyértelműen a tökéletes partnert jelenti nekünk.

Más autóverseny-sorozatokban az abroncsok rendszeresen kulcsszerepet játszanak a dobogós helyekért folytatott küzdelemben. Mennyire fontos az abroncsok szerepe az „Extreme E” sorozatban?

A gumiabroncsok mindig fontosak, bármilyen versenyről is legyen szó, de még fontosabbak egy olyan verseny esetében, mint amilyen az Extreme E, ahol különböző felületeken fog történni a versenyzés, kövestől a homokosig, füvestől a jegesig és havasig. Így hát rendkívül sok kihívással kell majd az abroncsoknak szembe nézniük, emiatt olyan gumiabroncsra volt szükségünk, amelyik mindennel meg tud birkózni, amelyik nem fog cserbenhagyni, és amelyik lehetővé teszi, hogy a versenyautók ki tudják hozni magukból azt a teljesítményt, amire képesek. Azt hiszem a Continentaltól ezt mind megkaptuk.

Az eredeti tervek szerint a járműveket a nyár folyamán kapták volna meg a csapatok. Az első versenyt pedig a következő év elején rendezték volna meg. Azonban a koronavírus futótűzként terjedt el az egész világon. Hogyan változtatta meg a terveket a járvány?

Szerencsére nem volt ránk túl nagy hatással, mindössze lelassított minket egy kicsit. Volt némi késedelem az RMS St. Helenát érintő hajógyári munkákkal, illetve kis csúszás történt a franciaországi gyárunkban, ahol az autókat gyártják, így a szezon kezdetét egy pár hónappal el fogjuk tolni, de ezen kívül komolyan nem érintett minket a helyzet.

A projekt megy tovább, mindenki elkötelezett, mindenki a maximumot adja. Természetesen a koronavírus hatalmas problémát és tragédiát jelent rengeteg ember számára világszerte, így továbbra is nagyon óvatosnak kell lennünk, viszont, ha belegondolunk abba, hogy az Extreme E egy nézők nélküli verseny, akkor szinte már egy Covid-rezisztens projektről beszélünk. Értelemszerűen, amikor belevágtunk az Extreme E-be, még nem tudthattuk, hogy a koronavírusjárvány meg fog történni, de sem a sarkvidéken, sem az őserdőben tartott versenyeken nem számítunk arra, hogy emberek jelenjenek meg.

Eddig nagyon keveset lehet tudni a pilótákkal kapcsolatban. Érdemes megjegyezni, hogy jelenleg férfi és női versenyzők egyaránt a kalapban vannak. Mit tudsz nekünk elmondani a csapatok tervezett összetételéről, és esetleg elárulod egy-két versenyző nevét?

A helyszíneken szereplő csapatok létszámát próbáljuk nagyon alacsonyan tartani, mivel szeretnénk kordában tartani a versenysorozat költségeit, de emellett, az is fontos, hogy minden elférjen a hajón. A csapatok mindössze öt tagból és a két sofőrből fognak állni, akik közül az egyik férfi, a másik nő lesz. Az öt tag lehet mérnök és gépész, de ez a csapatlétszám felső határa.

Sok nevet lehet hallani a versennyel kapcsolatban. A nagykövetünk Sebastian Ogier, és számos további versenyzővel egyeztetünk jelenleg is. Azonban konkrét neveket nem szeretnék említeni, mert akkor elárulnám a beszélgetések bizalmas jellegét, de annyit mondhatok, hogy reményeim szerint igazán neves autóversenyzők is részt vehetnek majd a versenyben. Valószínűleg az ősz során fogunk majd egy sornyi bejelentést tenni a pilótákkal kapcsolatban, aztán márciusban indul is velük a verseny.

Meglehetősen szokatlan, hogy nem lehet majd jegyet venni egy „Extreme E” eseményre sem. A koncepció nem teszi lehetővé, hogy nézők legyenek a versenyeken. Nem félsz attól, hogy a más autóversenyeken megszokott hangulat hiányozni fog, és mindez negatív hatással lesz arra, ahogyan az autósport rajongói világszerte általánosan viszonyulnak a sorozathoz?

Ez egy másféle koncepció, egy másféle autóverseny, amit szándékosan úgy találtunk ki, hogy ne legyenek nézők, így nem hiszem, hogy bárki is hiányolni fogja őket ebben a speciális sportágban. A sarkvidéki jégsapkákon, az esőerdőben, Amazóniában nincsenek tömegek, talán a helyiek közül lesznek egy páran, akik egy dombról vagy egy fáról nézik a versenyeket, de ennél többre nem számítunk.

Ez abban az esetben lenne probléma, ha egy olyan sportról lenne szó, ahol alapvetően lennének nézők, mint például a Formula 1, vagy a Formula E, viszont ezúttal nincsenek. Ilyen esetben nagyon is hiányoznának, de ez az Extreme E-re ez nem igaz, mivel alapvetően nézők nélkül terveztük meg az eseményeket.

Hogyan tudják a rajongók követni a versenyeket?

A futamokat minden versenyhétvége szombatján és vasárnapján fogjuk élőben közvetíteni. A versenyeket mind online csatornákon, mint hagyományos TV-n figyelemmel lehet majd követni.

Az eddig megerősített közvetítő partnereink az Eurosport (Európa és Észak-Amerika), a FOX Sports (Egyesült Államok, Kanada és a Karib-térség), a BBC (Egyesült Királyság, online csatornák), a ZHIBO (Kína), a Fox Sports Australia, a Mediaset (Olaszország), a Sony India (az indiai szubkontinens), TVNZ (Új-Zéland), az RTM (Malajzia), a Dubai Sports (Közel-Kelet), a Fox Africa (az afrikai kontinens), az RDS (Kanada), az RTL7 (Hollandia és Luxemburg), az ORF (Ausztria) és a BTRC (Belarusz), valamint még további partnereket is be fogunk jelenteni. A rajongók emellett az eseményeket a közösségi média felületeinken is követhetik.

Nemrég szó esett arról, hogy úgynevezett virtuális vendéglátó-csomagok lesznek elérhetők az egyes versenyekkel kapcsolatban. Ezek mit fognak pontosan tartalmazni?

A csapatunk által kidolgozott virtuális vendéglátás egy rendkívül izgalmas és nagyszerű koncepció. Véleményem szerint ahhoz, hogy igazán minőségi vendéglátást nyújtsunk az emberek otthonában, olyan prémium hozzáférést kell felajánlanunk, amelynek köszönhetően lehetőségük nyílik betekinteni a kulisszák mögé, valamint, hogy személyre szabott tartalmakat is el tudjanak érni, amellyel azt érezhetik, hogy a többi tévénézőnél egy lépéssel közelebb kerülnek a versenysorozathoz. Küldhetünk a szolgáltatás igénybe vevőinek promóciós termékeket, akár egy séfet, hogy egy speciális ételt főzzön nekik, de az egyik partnermárka el is viheti őket egy körre egy elektromos autóban a környéken vagy a városban, ahol élnek. A virtuális vendéglátás rengeteg dolgot tartalmazhat, ez egy nagyon izgalmas téma számunkra.

És végül, visszatérve az „Extreme E” versenysorozat társadalmi jelentőségére, te aktívan részt vettél a politikában is, 1999 és 2002 között európai parlamenti képviselő voltál. Mit gondolsz, többet el fogsz tudni érni a környezetvédelemmel kapcsolatban az autóversenyzésben való részvételeden keresztül annál, mint amit politikusként valaha véghez vihettél volna?

Ez egy nagyon érdekes kérdés, és valószínűleg mindkét oldalon komoly eredményeket lehet elérni. Sok mindent véghez lehet vinni a politika segítségével, és minden bizonnyal, ha valaki kellően magas pozícióba kerül, akkor onnan még többet tehet, de az üzleti szférából is rengeteg lehetőség áll rendelkezésre. Mivel mi most itt vagyunk, egy vállalkozásként kell működnünk, ha tenni akarunk valamit a klímaváltozás ellen. Szóval sok mindent el lehet érni a vállalkozások segítségével, én most ezen az oldalon állok, és nagyon boldog vagyok. Talán mindezt véghez tudtam volna vinni a politikán keresztül is, esetleg még többet is, de mindkét út nagyon fontos, és a lényeg, hogy a felek ugyanazért a célért dolgozzanak.

Az Extreme E-t a Formula E-vel való együttműködés keretében rendezik meg. A szervező, a Formula E Holdings Ltd. tíz induló csapatot vár a sorozat első évadjában.

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....