A 19. században óriási lendületet vett a géperejű közlekedés, nagyságrenddel növelve meg az addigi módszerek gyorsaságát, szállítókapacitását és hatótávját. A lovat felváltó gépparipa, a lokomotív egész szerelvényeket húzott el szélsebesen, akár egész kontinenseket átszelve, a vizeket pedig gőzhajók járták. Ennek egyik előfeltétele, az ipari forradalom találmányain, a gépipar fellendülésén és a gépgyártás nyersanyagainak szinte korlátlan mennyiségén kívül a szénbányászat tömegtermelése volt. Szenet lapátoltak a mozdonyok és a hajók kazánjába, és a mindenütt szükséges szenet ugyanezek a géperejű járművek szállították.

Olaj nélkül nincs élet. Fotó: autoszektor.hu archív

Európában sűrű vasúthálózat épült ki, bővítették és gőzdarukkal látták el a kikötőket. Mi lett volna ehelyett, ha nincs kőszén? Fatüzelés, a ténylegesnél sokszorta nagyobb erdőirtással, ökológiai katasztrófa.

Egyébként katasztrófahelyzetet hirdettek a viktoriánus-kor végének Londonjában, a rengeteg lócitrom miatt, kezdett tarthatatlan lenni a helyzet. Ezt aztán megoldotta a benzinmotoros gépkocsi, az automobil. Nem potyogtatott látható szennyezést, azt a kevés kipufogógázt meg ki lehetett bírni.

A második világháború után szédületesen felfutott a motorizált közlekedés, mára 1,3 milliárd a gépkocsik száma, amihez hozzájön a motorkerékpároké. Húzóágazat lett az autógyártás, évente közel százmillió járművet állít elő. Rengetegen élnek meg belőle. Utak, autópályák, csomópontok, benzinkutak, autószervizek épültek, hatalmas területeket elvéve a mezőgazdaságtól, a természettől. Mai világunk autóvilág.

Mi tette ezt lehetővé? Az, hogy nagyszerű hajtóanyagnak bizonyult a nyersolajból finomítható benzin és gázolaj. Elképesztő mennyiség keletkezett belőle évmilliók alatt, könnyen bányászható, elosztható, feldolgozható, szállítható, felhasználható. Jelentőségét nem lehet túlbecsülni, jólétünk az olajon alapul.

Motorok nélkül sincs élet. Fotó: autoszektor.hu archív

Mi lett volna olaj nélkül? Akkor is rákapnak az emberek az individuális, kötetlen helyváltoztatás pompás eszközére, az autóra; dízelmotor nem létezne; az Otto-motorokat alkohollal üzemeltetnék. Ma is kevernek metanolt a benzinbe, de egyedül erre nem hagyatkozhatnánk, mert még a kedvező éghajlatú Brazília teljes mezőgazdasági termőterülete sem lenne elég az ország motorhajtó-üzemanyag igényének kielégítésére, és akkor élelmiszerből százszázalékos behozatalra szorulnának.

Már a kezdeti időkben megjelent a villanyautó, például ilyennel lépték át először a 100 km/órás sebességet. Az akkori ólomakkumulátor és általános műszaki színvonal azonban nem engedett meg érdemleges hatótávot, és ez szinte mindmáig így is maradt.

Ezzel elérkeztünk a címben felvetett nagy kérdés megválaszolásához. Az elektromos gépkocsi mindenben – komfort, biztonság, praktikum – ugyanúgy fejlődött volna, mint ahogy ténylegesen történt, egyetlen nagy és döntő kivétellel: megmaradt volna a helyi, rövid távú közlekedés eszközének. Aszfaltozott városi utcákat lepett volna el, sűrűn állnának töltőoszlopok a járdák szélén, nehéz lenne parkolóhelyet találni, és fizetni kellene érte. Szülők villanyautóval vinnék oviba a csemetéket és járnának munkába, bevásárolni.

Elektromos motorgyártás a győri Audiban

És messzebbre? Vasúton! Természetesen villanymotoros szerelvénnyel, vagy villanymozdonyos vagonokon. Sűrűbb lenne a vasúthálózat a jelenleginél, nem megszüntetnének kisforgalmú vonalakat, hanem egyre újabbakat létesítenének, gyakorlatilag minden települést bekapcsolva a hálózatba. A pályaudvaroknál és állomásoknál nagy P+R parkolók épültek volna, már sokkal korábban. Egészen más lenne a közlekedési kultúránk, mobilitásunk – hiszen ne feledjük, hogy olaj híján repülés sem lenne, mindenhová elektromos vonattal vagy gőzhajóval utazhatnánk. Ott aztán könnyen, egyszerűen bérelhető villanyautók várnának. Eszükbe jutna egyáltalán, hogy hiányzik valami? Dehogy! Örülnénk a modern technika vívmányainak, mozgásszabadságunknak.

Az országutak sokkal fejletlenebbek lennének, leaszfaltozva talán, de dízelmotoros földmunkagépek híján messze nem annyira kiépítve. Főképp lovas kocsik poroszkálnának rajtuk. Nagyobb maradhatott volna a lovak szerepe a mezőgazdaságban is, hiszen hiányozna a dízelmotoros traktor, kombájn, rakodógép. A földeken alighanem villanymotoros csörlővel, hosszú drótkötélen húzott ekék, vetőgépek, aratócséplők dolgoznának – volt is anno ennek gőzgépes előképe. Autópálya? Sehol, egy sem! Óriási területek maradtak volna meg a természetnek és a gazdálkodásnak, egyáltalán nem lenne távolsági kamionos fuvarozás, amely elvette feladatainak jelentős részét a vasúttól. A helyi áruterítésben villanymotoros teherautók serénykednének. Los Angeles hatsávos-, az Alpok hosszú alagutakon vagy magas hágókon átvezetett autópályái helyett a közlekedés egyéb formáira költhették volna azok megépítésének csillagászati összegeit. És, ha egyre kihasználatlanabbak lesznek azok az autópályák, mi lesz? Elbontják? Hagyják lepusztulni?

El lehetne még játszani ezekkel a gondolatokkal, de térjünk rá a lényegre! Most paradigmaváltás előtt állunk: le akarjuk váltani a nagy környezeti lábnyomot hagyó belsőégésű motoros gépkocsikat villanyosra. E szándékot erősíti, hogy bármekkora készletek vannak még a föld alatt, előbb-utóbb beköszönt az olajínség (és a földgázé is). Lényegében azt az állapotot kéne az átálláshoz megteremteni, mint amilyet egy olaj nélküli húszadik század után látnánk magunk körül. Egy egészen más világot! Hiszen akármennyivel jobb a lítium-ionos akku az ólmos-savasnál, már világosan kirajzolódik, hogy elektromos gépkocsikkal alapvetően mások lesznek autózási szokásaink, mint az eddigiekkel. Annyira áttevődhet a személyek hosszú távú mozgása autóról és repülőről vasútra, illetve annyira visszaeshet (a jelenlegi luxusszintről a múlhatatlanul szükségesre), hogy az már civilizációs modellváltásnak mondható. Meg tudjuk oldani, elég gyorsan, a járműipar, az infrastruktúra és a szokások átalakítását, és ha igen, mennyibe fog kerülni?

A Gondolatjel rovat szellemének megfelelően ezeket az észbejutásaimat sem akarom senkire rátukmálni, spekuláljon mindenki magának, jó szórakozást kívánok!