Aki megáll a Szent Család-templom előtt, és bejárja, lehet akármilyen világnézetű, nem vonhatja ki magát lenyűgöző hatása alól. Antoni Gaudi a világ legnagyobb bazilikáját képzelte el, a gyerekek vizes homokból csurgatott váraira emlékeztető, de égbe nyúló tornyokkal, tradicionális keresztény szimbolikával és az élő természet statikáját, formai részleteit korszerűen acélbetonba, kőbe varázsoló művével. Fel-felpillantva nehéz eldönteni, hogy megkövült óriásfákat, indákat, virágokat látunk, vagy a szakrális térben, mintegy csodaként, életre kelt a kő, a cement? Az organikus építészet nagyszerű példája ez. Annyira nagyszabású, hogy 140 éve építik, de még nincs kész, mindmáig dolgoznak rajta, többek között pénzhiány késleltette többször a munkát.

Kétféleképpen lehet hozzáállni. Fanyalgók mondhatják, hogy minek gigantikus költséggel templomot építeni, mikor éppen embertömegek fordulnak el a vallástól. Egyébként is kérdéses, hogy alkalmasabb-e egy ilyen monstrum a lelki elmélyedés felidézésére, egy szerény kápolnánál? Hány panellakás jött volna ki az árából? A szellem embere viszont a géniusz megnyilvánulását, az alkotóképesség fantasztikus példáját látja benne, és pártolja befejezését. Gaudi mindannyiunknak megmutatja, hogy nem csak krumplilevesben lehet gondolkodni.  

Talán így lesz Spyros Panopoulosszal, a görög álomkivitelezővel is. Startup cége, az SP Group, illetve azon belül az SP Automotive nem ismer határokat, merészen szárnyaló fantázia sziporkáit ülteti át a valóságba. Beszédes nevű Chaos hipersportkocsija elrugaszkodik mindennemű szürke, gyakorlatias, hétköznapi megfontolástól. Képzeljék el, mondja a honlap, olyan autót vezetni, amely jobban gyorsul egy Formula 1-es versenygépnél és bármi eddigi két-, illetve négykerekű járműnél; amely vezetője hangulatához igazítja viselkedését; amelynek aerodinamikája az eddigi legjobb; amelyet számítógépen terveztek és jórészt 3D-nyomtatással építenek; amely nem egyszerűen autó, hanem a holnap technikájának mintaképe. 

Nem üres szólamok ezek, hiszen a mindössze 1388 kilós Chaos négyliteres, V10-es, 2050 lóerős, 1390 newtonméteres 11 ezerig pörgő motorja 1,9 másodperc alatt katapultál 100 km/órára, 7,9 alatt 300-ra, és túllépi az 500-at. Már az adatok olvasgatása is szédítő. Padlógázzal a Chaos úgy indul meg, hogy a hasüregi szerveket rápréseli a gerincoszlopra, ettől lesz ám káosz a bárzsingban! Maradjunk egyszerűen abban, hogy ilyesmire vélhetően sohasem, vagy csak egy-két gyári próbán kerül sor a valóságban. 

Vevőkörét nemcsak a szó szerint hajmeresztő, elrémítő dinamika szűri meg, hanem az öt és félmilliós vételár is – persze euróban (kb. kétmilliárd forint). Ám van feljebb: a háromezer lóerős változat, amelyért tizenkét és fél millió eurót (4,5 milliárd forint) kell kipengetni. 

Mindezzel az SP Automotives – tetszik neki, vagy sem –, besorol a kihasználhatatlan képességű sportkocsik közé, amelyekről már volt szó a Gondolatjelben. Nem is foglalkoznék újra a témával, ha a Chaos egy lenne a több azonos kaptafára készült aszfaltrakéta közül. De nem az! Ez az autó is az organikus tervezés diadala. Ahelyett, hogy összevásárolt volna bitang teljesítményű motort, az őrült nyomatékot elviselő erőátvitelt, a piacon kapható versenyfékeket, Panopoulos sutba vágott mindent, ami konvencionális. Főtengely? Mintha eleven növény egymást erősítő hajtásai képeznék! Hajtókar? Mint Amazónia matapu fája, amely valóságban a gazdafát megfojtó indákból áll, és a takarékos, ellenállóképes statika iskolapéldája. Hasonlóan fonják ki fém-indák a féknyerget, a futómű elemei mintha anyagiasult erővonalak lennének. Be kell vallanom őszintén, hogy autógépész-szemem ilyen gyönyörű konstrukciót még nem látott, sőt megközelítően hasonlót sem. 

Megismételve egy korábbi bekezdést: Kétféleképpen lehet hozzáállni. Fanyalgók mondhatják, hogy minek gigantikus költséggel hipersportkocsit építeni, mikor éppen embertömegek fordulnak el a száguldozástól (jön a sebességkorlátozás a német autópályán). Egyébként is kérdéses, hogy alkalmasabb-e ilyen tűzokádó egy vérpezsdítő vezetésre, egy szerény családi autónál? Hány kiskocsi jött volna ki az árából? A szellem embere viszont a géniusz megnyilvánulását, az alkotóképesség fantasztikus példáját látja benne, és drukkol, hogy gazdag műgyűjtők megvásárolják a néhány elkészülő darabot. Gaudihoz hasonlóan Panopoulosz mindannyiunknak megmutatja, hogy nem csak krumplilevesben lehet gondolkodni.

Nagy és rossz irányú változások előtt áll (vagy már mélyen belekeveredett) a világunk. Kérdés, meddig tudunk még szédelgően pazarló, bizonyos szempontból felesleges, más nézőpontból szellemünket büszkén felmutató épületeket, autókat létrehozni. Ne méricskéljük, megéri-e az árát a Sagrada Família és a Chaos, húzzuk ki magunkat büszkén, mint Gaudi és Panopoulosz civilizációját, kultúráját, tudományát létrehozó és ki tudja meddig fenntartani képes európaiak.