járműgyártás

Gondolatjel – Autómárka a semmiből

2021.10.29.

Miközben egymás után szűnnek meg, olvadnak össze, kerülnek idegen kézbe autómárkák, most megjelent egy új, egyetlen ember gondolatának megvalósulásaként. Van még tere nagy egyéniségeknek, emberek és autók között is!

Autómániás tinédzserként lelkesen vettem meg, kértem ajándékba, és bújtam szakirodalmat. Középiskolában, az egyik unalmas órán kíváncsi lettem, hány márkanevet tudok fejből felírni egy papírra? Mint afféle kis szobatudós, akinek családjában nem volt kocsi, száz fölé jutottam. Egyik kincsem a Motorkatalog 100 Sportwagen német zsebkönyv volt, máig őrzöm. Az autósportban hagyományosan erős Nagy Britanniából olyan gyártók nevét látom benne, mint Allard, Alvis, Austin Healey, Bristol, Elva, Fairthorpe, Jensen, Sunbeam, Triumph, Warwick. Hol vannak már? Elenyésztek, mert kisüzemként nem tudtak gazdaságosan termelni, vagy öntudatos melósaik szétsztrájkolták maguk alól kenyéradó cégüket.

Pár éve jelent meg egy elemzés, miszerint öt autómárka marad meg, az összes többi ezekbe olvad be, vagy jogutód nélkül megszűnik. Igaza volt, könyörtelenül megy a bedarálás. Anglia büszkeségei közül a Rolls Royce már a BMW-é, a Bentley a Volkswagené, a Rover, hányattatások után, kínai kézbe került, és nemrég bejelentették, hogy 67 éves sikertörténetet befejezve nem gyártják tovább az angol autóipar egyik jelképét, a vérbeli munka- és expedíciós terepjárót, a Land Rover Defendert. Megint eltűnik egy színfolt az egyre szürkébb palettáról…

Az egész földkerekségre kiterjedő nagy rajongótáborából sokan szisszentek fel, gyászolták búsan az elnyűhetetlen, megbízható, jellegét és szögletes formáját a negyvenes évek óta megőrző „Defit”. Szinte azt mondhatták róla, hogy gyártásban maradt oldtimerként, újonnan megvásárolható veteránként adta hitelesen a kenyai, tanzániai sztyeppék életérzését, anélkül, hogy korszerűtlenné vált volna, hiszen rendszeresen frissítették, és a kemény gépészeti magja változatlanul megfelelt a célnak.

Egy, csak egy elkötelezett híve nem törődött bele érzelmi veszteségébe, Sir Jim Ratcliffe, az Egyesült Királyságban bejegyzett INEOS vegyipari óriás cégcsoport milliárdos, nagyhatalmú vezetője. Első ötlete az volt, hogy felvásárolja és tovább működteti a Defender gyártósorát, de nem tudott megegyezni a Jaguar Land Roverrel. Erre gondolt egy merészet: új márkát hoz létre, a Defender méltó utódjának gyártására. Néhány barátjával összeült a londoni Grenadier (Gránátos) pubban, kifőzni a tervet. Manapság, a cégfeloszlások korában, új autógyárat indítani, annak ezernyi nehézségével? Igen! Rögtön kitalálták az új autó nevét: legyen Grenadier, Nagy Britannia emblematikus, medvebőr-kucsmás elitalakulata és a róla elnevezett söröző után. Pikk-pakk megalakult, szakembereket vett fel az INEOS Automotive cég, és a fejlesztést rábízta a grazi Magna Steyrre, amely belefolyt a Mercedes G fejlesztésébe. Gyártóhelyként Ratcliffe megvette a Daimlertől franciaországi Smartville üzemét, ahol eddig a Smartot állították elő. Kapacitása 30-60 ezer autó/év. A világszerte értékesíteni kívánt INEOS Grenadier karbantartását egyszerűen oldották meg: megállapodtak a Bosch nemzetközi szervizhálózatával.

A konstrukción sem sokat agyaltak, hiszen a létravázú, elöl-hátul merev hidas felfüggesztésű, kockaformájú Defendert akarták feltámasztani. Terepen ilyen autó a legjobb, és bárhol, a világ végén is megjavítható. Az egyszerűség és megbízhatóság jegyében minimumra szorították le az elektronika és a vezérlő számítógépek mennyiségét. Aprólékos tervezgetés helyett jó nevű beszállítókat nyertek meg, a tengelyeket a John Deere traktorgyárat is ellátó Carraro adja, a 17 vagy 18 colos, acél vagy könnyűfém felnikre húzott ballonos terepgumikat a Bridgestone, a hathengeres, soros, háromliteres benzines- és dízelmotort (elektromos hajtóműről szó sincs!) a BMW, kisebb csúcsteljesítményre és nagyobb nyomatékra hangolva. Az erőátvitel nyolcfokozatú ZF automatából és kétfokozatú terepváltóból áll. Alapfelszerelés a központi differenciálzár, az első és a hátsó opció. Kívánságra csörlőt építenek be az első lökhárító műanyag-burkolata alá.

A berendezés katonás látványt kelt, de igényes, jó minőségű. Nagy a csomagtér, az oldalfal szerelvénysínjén külső tartozékok is rögzíthetők, és a hátsó ajtóra függesztett pótkerékben rakodórekesz van. A tank 92 literes, ezzel messzire lehet jutni. A 2,7 tonnás Grenadier megengedett tetőterhelése menet közben 150 kilogramm, de álló helyzetben a duplája, például ha sátrat állítanak rá, és 3,5 tonnás utánfutót vontathat.

Közel kétmillió kilométernyi tesztelés után hamarosan elindulhat a sorozatgyártás, az első Gránátosokat 2022-ban veheti át gazdájuk. Valamivel később kihozzák a platós kivitelt is, megnövelt tengelytávval. Bármily valószínűtlennek, sőt hihetetlennek tűnt, csakugyan megvalósult egy új autómárka, és a híres-neves Defi utódtípusa!   

Jön Magyarországra is. Gablini Gábor először egy Youtube videón látta meg az INEOS Grenadiert. „Ezt meg kell szereznem!” – gondolta. Izgalmas termék, igazi, vérbeli terepjárósoknak való, elnyűhetetlen, célirányos, praktikus, abszolút megbízható konstrukció, a legjobb komponensekből összerakva. Túl vannak a gyártóval a tárgyalásokon, a partnernek jelentkezők közül elsők között nyerték el a márkaképviseletet, ami öt-tízéves tervbe illik bele.

Miközben némi sajnálkozással figyelik hagyománytisztelő autórajongók sok-sok patinás márka megszűnését, most örülhetnek, hogy nemcsak évtizedekig kitartó példányaiban él tovább a Defi, hanem az INEOS Grenadier alakjában is. Ehhez nem kellett más, „csak” egy nagyralátó, nagyhatalmú ember látomása, akarata és kitartása. John Ratcliffe megmutatja, hogy nem kötelező a fősodorral úszni, van még hely a világban nagy egyéniségeknek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....
2024.04.17
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak összehasonlíthatósága érdekében....
2024.04.17
Nyugat-Európában már egyre gyakoribb, és 1-2 éven belül itthon sem lesz ritka, hogy a kereskedők....
2024.04.17
- Újabb pályázati kör nyílt meg kedden az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító,....