Continental

A General Motors a legjobb beszállítói közé választotta a Continental Tire-t

2020.09.03.

A Continentalt is beválasztotta a General Motors az év beszállítói közé a vállalat 28. Év Beszállítója díjának kitüntetettjeit ünneplő virtuális gálán.

Az esemény során a GM 15 ország 116 legjobb beszállítóját díjazta, amelyek következetesen meghaladták a GM elvárásait, miközben kiemelkedő értéket teremtettek vagy innovációkat léptettek életbe a társaságon belül. A díjátadó ünnepséget eredetileg márciusban, élőben tartották volna meg, azonban a COVID-19 világjárvány hatásainak következtében későbbre halasztották. Az elismerés a 2019-es naptári évben nyújtott beszállítói teljesítményre vonatkozik.

A Continental Tire sorozatban harmadik éve, az utóbbi öt év során pedig negyedszer kapta meg ezt az elismerést. „Beszállítóinknak kulcsszerepe van abban, hogy ügyfeleinknek olyan termékeket szállíthassunk, és szolgáltatásokat nyújthassunk, amit megérdemelnek – a díjazott beszállítóknak pedig sikerült jóval meghaladniuk a várakozásainkat” – mondta Shilpan Amin, a GM globális beszerzésért és ellátási láncért felelős alelnöke.

„Továbbá úgy gondoljuk, hogy fontos ebben a pillanatban megköszönni a teljes ellátó bázisunknak az utóbbi néhány hónapban a COVID-19 hatásainak enyhítése érdekében tett erőfeszítéseiket” – tette hozzá Amin. „Amellett, hogy biztonságosan újraindíthattuk gyártási műveleteinket, beszállítóink támogatásukkal kulcsszerepet játszottak azokban a kezdeményezéseinkben, melyek célja a frontvonalban dolgozó egészségügyi dolgozók számára eljuttatott lélegeztetőgépek és személyi védőfelszerelések (PPE) számának növelése volt, az életmentés és a közösségek biztonságának megőrzése érekében.”

Az Év Beszállítója díj nyerteseit a GM beszerzéssel, tervezéssel, minőséggel, gyártással, valamint logisztikával foglalkozó vezetőiből álló globális csapat választotta ki. A díjakat a termékbeszerzés, a globális beszerzési és gyártási szolgáltatások, az ügyfélszolgálat és értékesítés utáni szolgáltatás, valamint a logisztika területein nyújtott teljesítmény alapján érdemelték ki a győztesek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.06.07
A második világháború előtti magyar autópiacon négyezer pengőnél kevesebbe került egy személyautó,....
2023.06.07
Hamisítás Elleni Világnap alkalmából látványos, hamis termékek megsemmisítésével egybekötött....
2023.06.07
Az AI lesz az új, mindent kontrolláló über-nagynéni.   ..
2023.06.07
Lezárták az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalát szerda délután Martonvásár közelében, mert....
2023.06.07
Egy napon 23 sebességi, illetve lassulási rekordot állított fel a Rimac Nevera horvát gyártmányú....
2023.06.07
A Wizz Air légitársaság támogatja a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) fejlesztésével....
2023.06.07
Horvátországban az első öt hónapban 26 584 új személygépkocsit adtak el, 44,3 százalékkal többet,....
2023.06.07
Biztató, hogy a magyar gazdaság iparágai között a legnagyobb súllyal szereplő járműgyártás,....
2023.06.07
Az utasbiztosítási piac tavaly elérte a járvány előtti szintet, a biztosítók utasbiztosításokból....
2023.06.07
Négy évvel a bemutató után jött el a ráncfelvarrás ideje a harmadik generációs Touareg számára. ..