Mercedes E-osztály

Frissül a Mercedes E-osztály

2020.03.23.

A szedán is igazodik a butább egyenarchoz. Hétféle plug-in hibrid kivitel érkezik, no és persze okosabb lett maga az autó.

A Mercedes E-osztály frissített szedán és kombi kivitele a nyáron érkezik meg a piacra. Az új dizájn mellett átdolgozták a vezetéstámogató rendszereket, illetve számos hibrid hajtáslánc lesz elérhető. A külső új vonásai közé tartoznak az új lámpatestek, amelyek elöl immáron alapból LED-esek.

A benzinmotor-paletta 156-367 lóerő között kínál variánsokat, a dízel fronton 160-330 lóerő a lefedett tartomány. Az M254 kódjelű benzinmotor 272+21 lóerős teljesítményt mutat fel a második generációs indítógenerátor rásegítésével, amely 180 Nm-es extrát ad a hajtónyomatékba. A 48 voltos lágy-hibrid megoldás az M256 kódjelű, soros hathengeres motornál is használatos.

Összesen 7 plug-in hibrid varáns érhető majd el a frissített E-osztályból. A hajtóerőt minden esetben a 9 fokozatú automata váltó továbbítja vagy a hátsó, vagy az összes kerékhez.

A beltérben alapáras a kettő 10,25 colos kijelző, opciósan ez egyenként 12,3-re növelhető. Az MBUX multimédia rendszer hangvezérléssel sztenderd, az érintőkijelző pedig gesztusvezérelt is egyben.

A vezetéstámogató rendszerek finomhangoláson estek át. Nevezetesen, a fékasszisztens már kanyarodás közben is képes reagálni a forgalomra. Dugóban 60 km/órás tempóig részben magától vezet a frissített E-osztály. További újítás, hogy a kormány érzékeli, hogy fogja-e a vezető. A távolságtartós tempomat és az útvonal alapú sebességválasztás használatának kombinálása esetén pedig valós idejű dugóelőrejelzésre képes a modell. A pont az i-n, hogy kiszállásnál a holttérfigyelő rendszer továbbra is aktív, így parkolás után például a biciklisekre jobban tudunk figyelni.

A szedán és kombi modellek a nyáron érkeznek, a kupé és kabrió kivitelek nem sokkal ezt követően.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....
2025.01.11
Andy Cowell lett az átszervezett istálló új vezetője. ..
2025.01.11
A 2025-ös verseny első hetén csak Hiluxok nyertek szelektív szakaszokat. A Toyota dél-afrikai....
2025.01.11
Több tízezer Volkswagent és Skodát hívnak vissza Oroszországban azzal az indokkal, hogy az....
2025.01.10
A Datahouse adatai szerint 2024-ben 146 ezer 393 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek....
2025.01.10
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.10
Meghúzta a kocsija oldalát? Vagy valaki pusztán „brahiból” összekarcolta az autóját egy kulccsal?....
2025.01.10
Egy moldovai állampolgárságú férfit gyanúsít a rendőrség annak a vasárnapi balesetnek az okozásával....
2025.01.10
Az új autóban debütál a Volvo következő generációs SPA3 modulja, amely a vállalat eddigi....
2025.01.10
Csökkentek a Mercedes-Benz eladásai tavaly, elsősorban a mintegy negyedével kevesebb eladott....