Peugeot 208
Facelift? Máris? Nos, egyáltalán nem érződött ennyinek, de immáron négy éve velünk van a Peugeot 208 második generációja, ami egy percet sem öregedett bemutatója óta. Viszont a Peugeot úgy érezte, hogy itt az idő a márkaarculathoz igazítani és némileg felfrissíteni 2021 és 2022 legeladottabb autóját Európában. Ahogy a társai, úgy a 208 is megkapja a még hangsúlyosabb hűtőrácsot, és a szigorúan meghúzott menetfényeket, amiket a 9X8 versenyautó inspirált. Hátul már három csíkot rajzol ki a lámpatest, és minden verzió fényes fekete tükrökkel érkezik mostantól. Hét fényezés közül lehet majd választani, míg a GT verziót leginkább a fekete kerékjárati ívekről vagy az opciós fekete tetőről lehet majd megkülönböztetni.
A képek tanúsága szerint menő új aerofelniszett is érkezik a 208-ashoz, és a retro betűtípussal írt típusjelölést is felváltja az új tipográfia. Odabent új üléshuzatokkal találkozunk majd, köztük akár zölddel varrt, fekete Alcantara borítással. Mostantól alapáras a 10-colos infotainment kijelző, míg az Allure és GT modellek esetében a 10-colos digitális műszercsoport felármentes. Már az i-Connect frissített változatát kapja meg, noha a digitális gombsor még nem csúszott le idáig a kínálatban. Fontosabb viszont, hogy az elektromos változat is folytatja útját: az E-208 156 lóerős és 51 kWh-s akkumulátorcsomagot kap, ami 400 km-es hatótávra elég a WLTP-ciklus szerint mérve. AC töltési kapacitása alapból is 7,4 kW lesz, míg a 11 kW-os háromfázisú töltő feláras. Gyorstöltőről mindössze 25 percre lesz szükség 20%-ról 80%-ra tölteni.
Ugyanakkor lesz opció azoknak is, akik nem villanyautóra vágynak. Nekik ott vannak a 100 és 136 lóerős, 48-voltos mild hybrid rendszerrel megtámogatott benzinmotorok, míg a 75 és 100 lóerős, 1,2 literes, háromhengeres motorok szimplán csak benzinesek lesznek. Előbbi ráadásul igazi belépő hajtás, 5 fokozatú kéziváltóval. Alapáron jár majd a távolságtartós tempomat, az automata vészfékező rendszer, az aktív sávváltásra figyelmeztető, a holttérfigyelő és a sofőr éberségfigyelő is. Áraira egyelőre még várnunk kell, de az biztos, hogy az átható frissítésnek köszönhetően még jó ideig megtarthatja vezető helyét az európai piacokon.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!