Formula E

Formula E-ben is sötétbe borul a Mercedes

2020.08.03.

Egyszerre két világszinten is vezető bajnokságban áll ki az egyenjogúság mellett fekete autóival a Mercedes. Most leleplezték az elektromos versenyautójukat is.



Ahogy azt már megtették a Száguldó Cirkuszban, azaz az F1-ben, úgy most meglépik annak elektromos változatában, a Formula E-ben is, hogy feketébe borítják versenyautóikat a Mercedes gyári csapatánál. Így többé nem hívhatjuk ezüst nyilaknak a Mercedeseket, ellenben a fekete dekorokkal egy nagyon fontos ügy mellett állnak ki. Ezzel szeretnék felhívni a figyelmet a rasszizmusra, a diszkriminációra. Ezt megerősítve „End Racism” feliratokat is kapnak a versenyautók haloi.

Ez azt jelenti, hogy augusztus 8-9 között mind a Formula 1-ben, mind a Formula E-ben teljesen fekete autókkal versenyzik majd a Mercedes. „Mindig is felszólaltunk a rasszizmus ellen, mivel ennek nincs helye a csapatunkban, a sportunkban és a társadalmunkban.” – tette hozzá a Mercedes EQ csapatfőnöke, Ian James. „Azonban a világban jelenleg zajló események megmutatták, hogy még többet kell tennünk a saját eszközeinkkel, hogy megállítjuk a diszkriminációt. Úgy gondolom, hogy a csapatunk tiszta üzenetet közvetít, hogy elősegítse a változást.”

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.09.27
E heti rajzunk készítője Kelemen István, rajzának címe: Útfestők. ..
2020.09.27
Az amerikai Kalifornia állam példáját követve 2035-től le kell állítani a hagyományos meghajtású....
2020.09.27
Pofátlan(TAN)ítás 20. rész - benne: szabálytalan autósok + egy indulatos kerékpáros és a biztonsági....
2020.09.27
Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat....
2020.09.27
Európában első alkalommal jelenik meg egy olyan modell a kompakt SUV szegmensben, amely a Ford....
2020.09.27
Közúti közlekedési balesetet okozott ittasan, majd a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott....
2020.09.27
A biztonsági öv egyszerű szerkezet, mégis életet menthet. Bemutatjuk a történetét, a mostani....
2020.09.27
2021-től Németországban a gyártó két üzemben, Dingolfingban és Lipcsében gyártja párhuzamosan a....
2020.09.27
Tassi Attila, a Münnich Motorsport magyar versenyzője a harmadik helyen ért célba szombaton a....
2020.09.27
Közzétették, hogy mennyi tisztán elektromos Cooper SE fogyott Magyarországon a bevezetése óta....