Forma 1
Az utóbbi években már megszokhattuk, hogy a Forma–1-es közvetítések televíziós „kijelzői” folyamatosan változnak, a szerkesztők pedig igyekeznek egyre több információt eljuttatni a nézőközönséghez. A tervek szerint 2019-ben további újítások jönnek, melyek közül a legérdekesebb minden valószínség szerint az előzés előrejelzés lesz.
A mesterséges intelligencia által becsült valószínűségről (ami a tervek szerint képernyőre kerül majd) Ross Brawn rántotta a leplet egy konferencián. - A test-test elleni küzdelem a sportágunk egyik kulcsfontosságú eleme – kezdte a sportigazgató. - A gép tanulásnak, valamint a valós idejű és a múltbéli adatok felhasználásának köszönhetően már készíthetőek előrejelzések arról, mi fog történni. A grafikák tehát azt mutatják majd, mi várható az adott szituációban. A nagyszerű az egészben az, hogy a csapatok nem rendelkeznek ezekkel az adatokkal, de mi igen. Az F1 rendelkezik az autók adataival, és elkészítheti az összevetéseket. Korábban erre nem volt lehetőség – magyarázta.
A szakember kiemelte, az Amazon Web Services (AWS) segítségével (a cég nyár óta számít az F1 technikai partnerének) a szurkolók olyan adatokhoz jutnak majd hozzá a televíziók előtt, amilyeneket eddig csak a csapatok láttak. - Megnézhetjük a gumik állapotát, azt, hogyan működnek. Pontos elemzést végezhetünk az adott helyzetekről. Ezeket az információkat átadhatjuk a szurkolóknak, és ők is megérhetik, miért van gondban az adott versenyző, vagy képes lesz-e kezelni a helyzetet. A csapatok mindig látták ezeket az adatokat, de mi elhozzuk őket a nézőknek is – fogalmazott.
A technológia felhasználásával valós idejű betekintést szeretnének nyújtani a versenystratégiába is. - Az összes adatot elérhetővé tesszük, és a szurkolók megérthetik, miért akkor állt ki egy versenyző kereket cserélni, amikor. Vajon jókor váltottak abroncsokat? A gépi tanulás segítségével a nézők ezekbe a részletekbe is jobban beleláthatnak majd – lelkendezett a szakember.
Végül előrevetítette, az F1 a jövőben szélesebb körben használhatja majd a mesterséges intelligencián alapuló technológiákat – akár a pályatervezés és a szabályalkotás terén is. - Ez egy nagyon izgalmas utazás. A folytatásban a pályák és a versenyformátumok hatásait is vizsgálhatjuk. Létrehozhatunk olyan pályákat, amelyeken jobb versenyeket láthatunk? Felépíthetünk olyan modellt, ami ezt lehetővé teszi? Változtathatunk a futamok formátumán, hogy izgalmasabbak legyenek? Például, mi lesz akkor, ha változtatunk a rajtrácson? Hiszünk abban, hogy a gépi tanulás segítségével az AWS lehetővé teszi számunkra, hogy megkapjuk a válaszokat ezekre a kérdésekre – mondta.
Forrás: m4sport.hu