Forma-1

A Forma-1 hosszú távon számol a Hungaroringgel, a 2. leghosszabb megszakítás nélküli helyszínnel

2024.07.21.

A Hungaroringnek továbbra is Forma-1-es versenyhelyszínnek kell maradnia - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt követően, hogy Stefano Domenicalival, a Forma-1 elnök-vezérigazgatójával, valamint Mohammed Ben Sulayemmel, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökével folytatott tárgyalását a Hungaroringen szombaton.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető elmondta, jó hír, hogy Magyarországgal, a magyarországi rendezéssel, a magyarországi versennyel mindenki messzemenően elégedett. Mindenki azt az álláspontot képviseli, hogy Budapestnek, illetve a Hungaroringnek továbbra is Forma-1-es versenyhelyszínnek kell lennie.

Szijjártó Péter és Stefano Domenicali tárgyal.

Hozzátette: "A vezetők értékelik azt a 39 évet, amely eltelt azóta, hogy először itt a száguldó cirkuszt Magyarország vendégül látta, és egyértelműen úgy ítélik meg, hogy bár a világ rohan előre -  a digitalizáció, a modern kultúra, az elképesztő technológiai színvonal egyre nagyobb teret nyer magának -, a tradíciókra, ennek a sportágnak az örökségére igenis szükség van. És mivel a magyarországi futam a második leghosszabb megszakítás nélküli, a versenynaptárban szereplő futam, ezért aztán úgy is tekintenek erre a versenyhétvégére, mint ami a horgonyt jelenti a Formula-1 örökségéhez, a régi hagyományokhoz, úgyhogy ezért is, gyakorlatilag azzal számolnak, hogy Magyarország hosszú távon a Forma-1 egyik helyszíne lesz".

Közölte, most 2032-ig van szerződésünk. A Forma-1 menedzsmentje több újítást, beruházást, felújítást kért. Ezeket két részletben hajtották, illetve hajtják végre, a felújításnak az első szakasza lezárult, célfotóval a rendezvény előtt, hiszen világos volt, hogy egy ilyen presztízsű eseményen félbemaradt építkezés nem lehet, tehát úgy kellett a felújítást tervezni, hogy az első rész végénél úgy tűnjön, mintha már mindennek vége lenne - fejtette ki.

Aláhúzta, ez most így is tűnik, de ez nincsen így, ugyanis ahogy itt a motorhome-okat elviszik, gyakorlatilag minden, ami itt látszik, az lebontásra kerül, és a Forma-1 sztenderdjeinek megfelelően, mind a főlelátó, mind a főépület, mind a versenyigazgatóság, mind a paddock rész teljes mértékben megújul, kibővül.

Oscar Piastri a harmadik szabadedzésen. Fotók: Balogh Zoltán - MTI

Elmondta: több ezer négyzetméterrel meg fog nőni az épület hasznos területe, és amikor jövő évben a Forma-1 ide visszatér, akkor egy teljesen megújult főlelátóval, főépülettel, paddockkal, versenyirányítási központtal fognak találkozni.

A miniszter közölte: "Az eddig végrehajtott felújításokkal mind a Nemzetközi Automobil Szövetség, mind a Forma-1 menedzsment vezetői abszolút mértékben elégedettek, és úgy tekintenek a következő beruházások elé, mint ahogy már mindent leegyeztettünk, és hogyha úgy hajtjuk végre, ahogy a megállapodások megtörténnek, márpedig úgy hajtjuk végre, akkor a Forma-1 hosszú távon számol Magyarországgal versenyhelyszínként".

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....