Forma-1

Forma 1-es pilóták ellen versenyzett Bende Adrienn

2014.07.25.

A Lotus Forma 1-es csapatának két pilótája Romain Grosjean és Pastor Maldonado ellen küzdött Bende Adrienn a Lotus Ladies Cup versenyzője, aki Michelisz Norberttel alkotta a Hungarian Heroes elnevezésű csapatot.

Az autóversenyzők most nem száguldoztak, hanem reflexeiket és koordinációs képességüket tették próbára a pilóták által kedvelt BATAK gépen csütörtök este egy dunai hajó fedélzetén. A játék lényege, hogy a különböző pontokon felvillanó fényeket minél gyorsabban „leüssék”.

„Különleges este volt, hiszen miközben Budapest gyönyörű látványosságai mellett suhantunk a Dunán, keményen koncentrálni kellett, hogy ne maradjunk szégyenben a Lotus Forma 1-es pilótái ellen. Azt hiszem Michelisz Norbival jó csapatot alkottunk, hiszen végül 179-179-es döntetlent értünk el. Nem volt egyszerű a feladat, mert a lemenő nap fényében sokszor alig lehetett látni a BATAK lámpáit. Ettől függetlenül nagyon jó móka volt.” – mondta mosolyogva Bende Adrienn.

„Én már lassan a két hét múlva sorra kerülő szlovákiai Lotus Ladies Cup futamokra koncentrálok, de természetesen ezen a hétvégén kimegyek a Hungaroringre és szurkolok majd Maldonadonak, akit már évek óra ismerek. Bízom benne, hogy a csapat jól szerepel majd a technikás magyar pályán, hiszen itt kevésbé számít a motorerő. Remélem, hogy a két Lotus pilótával még találkozom vasárnap este, a Buddha Bár Hotelben rendezendő partin, ahol a Lotus Ladies Cup összes versenyzője ott lesz, hiszen a Forma 1-es pilóták már tavaly is nagyon szívesen buliztak a lányokkal.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
Az ünnepi időszakban a nyilvános elektromosautó-töltők is jóval forgalmasabbá válnak.....
2025.12.22
Sem a két pontot, sem az elvesztett bajnokságát nem siratja Max Verstappen, és a trónfosztása....
2025.12.21
Elcsépelt kijelentések, gyönyörű vonalak, Volkswagenes értékek. Semmi olyan újdonságra nem....
2025.12.21
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ünnepi szolgálat. ..
2025.12.21
Meghosszabbítanák alkatrészeik felhasználhatóságát, ezzel pedig érdemben javítanának autóik....
2025.12.21
Luxuskivitelű utasteret és erősebb, hathengeres dízelmotort is kapott az egyedileg épített példány....
2025.12.21
Friss és rendkívül pozitív Leapmotor tapasztalatokkal felvértezve, nagyon kíváncsi voltam, hogy....
2025.12.21
Látványosan gyors átalakulás zajlik a magyar autópiacon, amelyen a kínai márkák olcsóbb modelljei....
2025.12.21
A híd ünnepi díszkivilágítása 2025-ben december 26-ig látható: zöldbe boruló pilonok, fények és....
2025.12.21
A Leoni intézkedése a Leoni Wiring Systems aradi üzemét érinti. ..