Forma-1

Forma-1-es bemutató lesz a rakparton

2014.04.29.

Május 1-jén ismét megrendezik a Nagy Futamot Budapesten, minden eddiginél komolyabb légi és szárazföldi járműparkkal. A Red Bull Racing Forma-1-es csapatának bemutatóján kívül a legnagyobb érdeklődésre a világűrt megjárt bázisugrónak, Felix Baumgartnernek a helikopteres érkezése, és Besenyei Péternek az Erzsébet hídról történő felszállása jelenti majd.

Idén Besenyei Péter mellett a Red Bull Flying Bulls eddig nem látott, egyedi repülőgépei és az ejtőernyős csapat is birtokba veszik Budapest légterét, miközben a belváros aszfaltján, többek között Daniel Ricciardo, David Coulthard száguld végig egy tavalyi Forma-1-es autóval, a kilencszeres rali világbajnok Sébastien Loeb pedig az idei WTCC-es Citroënnel. A levegőből nem csak az akrobaták, hanem a világűr határát megjárt bázisugró, Felix Baumgartner is megérkezik, elindítva a Red Bull Racing utcai parádéját.

A tavalyi rendezvény igen sikeres repertoárján is túltesz az idei versenyző- ill. versenyautó felhozatal, hiszen az autós szakág szinte minden komoly kategóriájában egy-egy igazi sztárt láthat a közönség.

A program:

Az eseményt 11 órakor Besenyei Péter indítja majd, aki a tavalyi, rakpartról történő felszállását követően idén az Erzsébet hídról emelkedik a levegőbe az akrobatikus mutatványokra kifejlesztett speciális repülőgépével. Ezt Követi a Red Bull Flying Bulls gépeinek a showja, Veres Zoltán és Illés Tamás műrepülők bemutatója, majd érkeznek a Red Bull ejtőernyősei is.

Rövid szünet után, 14 órakor immár a szárazföldön folytatódik a műsor.

14 órától az Infiniti Red Bull Racing az idei bajnokságban remekül teljesítő pilótája, Daniel Ricciardo és a budapesti utcákra már “hazai pályaként” tekintő David Coulthard veszik birtokba a Duna-partot. Őket a német túraautó bajnokság, a DTM bemutatója követi az ex-Forma-1-es Timo Glock vezetésével.

Az ezt követő két órában mindenki megtalálja a neki tetsző járművet, ugyanis a World Series by Renault bemutatót vezető Baumgartner Zsolt után Audi, Mercedes, BMW, Porsche, Ferrari, AutoGP és WTCC versenyautók foglalják el a rakpartot, a Lánchíd és a Margid híd között. 

Szabó László Zsolt, az eseményt közvetítő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója azt mondta, 28 kamerával és négy közvetítőkocsival sugározzák a parádét az M1 és a Duna World csatornán, a műsor elkészítésében több mint 100-an működnek majd közre.

A magyar autóversenyzők közül Baumgartner Zsolt korábbi F1-es pilóta egy együléses Renault-versenyautóval tart majd bemutatót, de teljesíti az útvonalat Honda Civicjével a túraautó-világbajnokság (WTCC) hétvégi, mogyoródi futamára készülő Michelisz Norbert, az AutoGP-sorozatban szereplő Kiss Pál Tamás, a kamion Európa-bajnokság mezőnyében érdekelt OXXO Energy Truck Race Team két versenyzője, Kiss Norbert és Major Benedek, valamint motorkerékpárokkal a gyorsaságimotoros-vb 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztese, Talmácsi Gábor és tanítványai is.nt egyéb retro tárgyak is. 

A tekintetek ezt követően ismét a Duna fölé szegeződnek, hiszen a Red Bull Stratos program keretében, a világűr határáról végrehajtott szabadesésével a történelemkönyvekbe bekerült bázisugró, Felix Baumgartner érkezik majd egy helikopterrel a Batthyány térre. Erre a jelre várnak a Forma-1-es Red Bull Racing pilótái, akik ismét felbőgetik a jól ismert V8-as motorokat és egy fél órás show keretében száguldanak végig a Duna partján.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....