autóhitel

Forintosította az Országgyűlés az autóhiteleket

2015.09.22.

Az Országgyűlés kedden döntött a devizában felvett autóhitelek forintosításáról, amit az augusztus 19-i árfolyamon hajtanak végre.

A képviselők 115 igen szavazattal, 2 nem ellenében és 61 tartózkodás mellett fogadták el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek a fogyasztói devizahitelek forintosításáról szóló javaslatát, azt követően, hogy hétfőn ellenzéki képviselők is támogatták a házszabálytól eltérő gyorsaságú határozathozatalt. A parlament döntése egy tipikus svájci frankos hiteles esetén svájci frankonként 31 forint tehercsökkenést jelent. A kedvezmény 50 százalékát a pénzügyi intézmények levonhatják az általuk fizetett társasági adóból, különadóból, illetve pénzügyi tranzakciós illetékből.

A forintosítás mellett a pénzügyi intézményeknek el kell engedniük követeléseik azon részét, amennyivel a piaci árfolyam meghaladja a devizaalapú jelzáloghitelek forintosításánál alkalmazott árfolyamot, így az érintett hitelesek a jelzáloghitelesekkel azonos helyzetbe kerülnek. A kabinet szerint a forintosítás azért vált elkerülhetetlenné, mert a gépjárműhitelek állománya 2014 végére 26 százalékra emelkedett. A kabinet adatai alapján a forintosítás mintegy 200 ezer családnak kedvez és 305 milliárd forintos hitelállományt érint. Az elfogadott törvény hatálya kiterjed minden olyan fogyasztói devizahitelre (köztük a pénzügyi lízingre), amelyet nem érintett a deviza jelzáloghitelek forintosítása. Vonatkozik továbbá a már nem élő követelésekre is.

A pénzügyi intézményeknek legkésőbb december 15-ig kell postára adniuk a szerződések módosítására vonatkozó ajánlatukat. A pénzintézeteknek kötelező ajánlatot tenniük a forintosításra, az ügyfeleknek azonban önkéntes lesz az átváltás, az ajánlat kézbesítésétől számított 30 napon belül ugyanis kérhetik a forintosítás mellőzését. Az adósoknak küldött levélnek tartalmaznia kell többek között a lejárt és a még nem esedékes követelés összegét forintban és devizában, az elengedett követelés összegét, a kamat mértékét, a forintra váltás értéknapját és árfolyamát, szerződésmódosítás hiányában a 2015. augusztus 19-én a jegybank által hivatalosan jegyzett devizaárfolyam alapján fizetendő esedékes törlesztő részleteket, valamint a szerződésmódosítás hatálybalépésének napjától hátralévő futamidőben esedékes törlesztő részleteket tartalmazó törlesztési táblázatot. A pénzintézeteknek 2016. január 31-ig kell levélben tájékoztatniuk az adósokat a követelés forintra váltásáról. 

Gaál Tibor (T-boy) rajza

Az Országgyűlés kimondta azt is, hogy a kölcsönszerződések módosításával az ügyleti kamat, díj, költség mértéke nem lehet az érintett fogyasztóra hátrányosabb. A képviselők néhány módosító javaslat elfogadásával az eredeti indítványban foglaltaknál részletesebb tájékoztatási követelményeket is megfogalmaztak a pénzügyi intézményeknek a lehetséges kamatkockázatokról.

A törvény a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....
2025.01.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Járó motor, fogyó benzin. ..
2025.01.26
Megdöbbentő adatok arról, hogy mikor és milyen választással járunk a legjobban. ..
2025.01.26
Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán forgalomkorlátozásra kell számítani – írta az....
2025.01.26
Jól sikerült a Ford Puma ráncfelvarrása, egyetlen hátránya az, hogy már csak háromhengeres,....
2025.01.26
A Mercedes-Benz E-osztály elnyerte az Euro NCAP 2024-es, a „Best Performer”, általános biztonsági....
2025.01.26
A bevezetése óta már több mint 100.000 megrendelést adtak le az új Peugeot E-3008-asra. Figyelemre....