Ford Motor Company

A Ford más vállalatokkal egyesíti erőit a vírus ellen

2020.03.26.

A Ford Motor Company egyesíti erőit más cégekkel – többek közt a 3M és a GE Healthcare vállalatokkal –, rendelkezésre bocsátva gyártói és tervezői tapasztalatait, hogy gyorsabban bővülhessen a rendkívül fontos egészségügyi felszerelések gyártása, amelyek az egészségügyi dolgozók, a mentőszolgálatok és a koronavírus-fertőzött betegek számára szükségesek.

Emellett a Ford azt tervezi, hogy hetente több mint 100.000 darab műanyag arcvédő pajzsot szerel össze, és rendelkezésre bocsátja saját 3D-nyomtatási kapacitását, hogy egyszer használatos légzőkészülékeket állítson elő az egészségügyi dolgozók számára.

„Nehéz idők járnak Amerikára és az egész világra. Eljött a cselekvés és az együttműködés ideje. Több iparág összekapcsolásával komoly segítséget nyújthatunk a rászorulók és a válsághelyzet élvonalában küzdő emberek számára,” nyilatkozta Bill Ford, a Ford ügyvezető elnöke. „A Ford elkötelezetten lép fel e helyzetben – ahogy az már máskor is előfordult cégünk 117 éves története során.”

Levegőszűrős légzőkészülék

A Ford munkatársai együttműködnek a 3M csapatával, hogy kibővítsék a levegőszűrős légzőkészülékek (PARS) gyártási kapacitását; a szakemberek emellett összehangoltan dolgoznak egy új dizájnon, ami lehetővé tenné a két vállalat alkatrészeinek felhasználását, hogy kielégítsék a mentőszolgálatok és az egészségügyi dolgozók sürgős igényét. Az új légzőkészüléket az UAW dolgozói gyártanák a Ford egyik üzemében.

A lehető leggyorsabb megoldás érdekében a Ford és a 3M csapatai rövid időn belül beazonosították azokat a raktárkészleteket – például a Ford F-150 ülésszellőztető ventilátorát és a 3M HEPA légszűrőit – amelyek alkalmasak a levegőben lebegő szennyező anyagok, például a vírusokat hordozó folyadékcseppek kiszűrésére, illetve azokat a kéziszerszám-akkumulátorokat, amelyek akár nyolc órán át is képesek működtetni ezeket a légzőkészülékeket.

A Ford már azt szervezi, hogyan állíthatja elő ezeket az új generációs PAPR eszközöket Michigan egyik gyártóüzemében, a tízszeresére növelve ezzel a 3M gyártási kapacitását.

„A 3M és a GE embereivel együttműködve felpörgettük mérnökeink és formatervezőink munkáját, hogy felkészültségük és kreativitásuk segítségével felgyorsítsuk e létfontosságú berendezés gyártását,” mondta Jim Hackett, a Ford elnök-vezérigazgatója. „Folyamatos kapcsolatban álltunk a szövetségi, állami és helyi tisztviselőkkel, hogy tisztábban lássuk, mely területeken van a legnagyobb szükség a segítségre. Erőinket arra összpontosítjuk, hogy növeljük a légzőkészülékek, arcvédő pajzsok és lélegeztetőgépek mennyiségét, hiszen ezek alapvetően szükségesek az egészségügyi dolgozók, a mentőszolgálatok, a veszélyes helyeken dolgozók, valamint a vírus által megfertőzött emberek számára.”

„Minden lehetőséget számba veszünk, hogy tovább bővítsük a 3M gyártási kapacitását, és hogy minél hamarabb biztosítsuk az egészségügyi ellátást azokon a helyeken, ahol arra  a legnagyobb szükség van. Éppen ezért partneri kapcsolatokat létesítünk más nagy cégekkel, például a Forddal is,” nyilatkozta Mike Roman, a 3M igazgatótanácsának elnök-vezérigazgatója. „Rendkívül fontos, hogy az élet védelme és a betegség legyőzése érdekében minden erőforrást mozgósítsunk, és hihetetlenül hálás vagyok Fordnak és munkatársainak az együttműködésért.”

Lélegeztetőgépek

A Ford emellett a GE Healthcare céggel is együttműködik, hogy a GE egy már létező lélegeztetőgépének egyszerűsített változatát nagyobb volumenben lehessen gyártani, a lehető legtöbb beteget mentesítve így a COVID-19 vírus okozta nehéz légzés veszélyeitől. A GE létesítményei mellett ezeket a lélegeztetőgépeket egy Ford-üzem is képes lesz gyártani.

„Lelkesítő érzés megtapasztalni, hogy a különféle iparágak vállalatai milyen gyorsan mozgósítják erőiket, hogy együttesen nézhessünk szembe a COVID-19 jelentette kihívással,” vélekedett Kieran Murphy, a GE Healthcare elnök-vezérigazgatója. „Büszkék vagyunk rá, hogy klinikai és műszaki tapasztalatainkat is kamatoztathatjuk a Forddal való együttműködésbe, és ennek révén egyre több emberen segíthetünk ezzel az életmentő technológiával.”

Légzőkészülékek és arcvédő pajzsok

Mindeközben a Ford amerikai dizájnerei gyorsan megterveztek és tesztelni kezdtek egy átlátszó, az egész arcot takaró védőpajzsot az egészségügyi dolgozók és a mentőszolgálatok számára. A pajzs teljes egészében megakadályozza az arcra és a szemekbe jutó cseppfertőzést, és ha együtt használják az N95 típusú légzőkészülékkel, akkor sokkal hatékonyabban véd a fertőzés ellen, mint a légzőkészülék csupán önmagában.

Az első 1000 darab pajzs tesztje ezen a héten történik meg a Henry Ford Egészségügyi Központban és a detroiti Sinai-Grace Központi Kórházban. Várhatóan már ezen a héten elkészül mintegy 75.000 ilyen pajzs, és a Ford egyik leányvállalata, a plymouthi Troy Design and Manufacturing több mint 100.000 darabot gyárt majd belőle hetente.

A redfordi Fejlett Gyártási Központban a Ford rendelkezésre bocsátja saját 3D-nyomtatási kapacitását, hogy egyszer használatos légzőkészülékeket állítson elő az egészségügyi dolgozók és a mentősök számára. Az illetékes egészségügyi szervek engedélyének megszerzése után a Ford havi 1000 darabbal indítja majd el a termelést, a lehető leggyorsabban növelve a darabszámot.

A Ford mérlegeli, hogy a GE-től függetlenül az Egyesült Királyság kormányával közösen is beindítsa további lélegeztetőgépek gyártását.

Kínában a Ford Kína vegyesvállalati partnere, a Jiangling Motors tíz különlegesen felszerelt Transit mentőautót adományozott a vuhani kórházaknak, ahol a koronavírus-járvány kezdődött. A Ford most 165.000 darab FFP2 teljes arcmaszkot kap vissza Kínából; ezeket eredetileg a Ford küldte az országba az év elején, hogy segítsen a koronavírus elleni küzdelemben.

A Ford felállított egy munkacsoportot, hogy segítsen felkutatni és beszerezni a kórházak számára sürgősen szükséges műtéti és N95 légzőkészülékeket. A Ford azt is vállalta, hogy 40.000 sebészeti maszkot küld a Henry Ford Egészségügyi Központból, emellett pedig igyekszik további forrásokat felderíteni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....
2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....