Köln

Ford: dollármilliárdok elektromobilitásra

2021.03.03.

Több konkurens márkához hasonlóan a Ford is közétette elektrifikálási ütemtervét, mikor és hogyan hagyna fel a hagyományos belső égésű motorok gyártásával, s vezetné be a villanyosokat.

Szerző: Heimer György

Eszerint úgy tervezik, hogy 2026 közepére a teljes európai személyautó-palettájukon minden modell esetében lesz tisztán elektromos, plug in hibrid változat, 2030-ra pedig a teljes kínálatban elérhető lesz a zéró emissziójú e-hajtás. Ezzel párhuzamosan 2024-re a Ford minden európai haszonjármű-típusában is kínálnak majd akkus és a plug in hajtásláncot. 2030-ban e gyártmányok kétharmada várhatóan tisztán elektromos, vagy konnektoros hajtással kerül forgalomba.

Az elektromobilitási menetrendet Stuart Roweley, a Ford Európa elnöke jelentette be egy minap tartott online-sajtókonferencián, s többi között elmondta, hogy az amerikai autómulti 2025-ig világméretekben legalább 22 milliárd dollárt szán villamosításra. Ez az összeg majdnem kétszer több mint amennyit a cég korábban előirányzott az e-járművek fejlesztésére. A program részeként egymilliárd dollárt fordítanak a kölni gyártómű átalakítására. E beruházás eredményeként az lesz az első európai gyártómű, ahol 2023-tól kezdve nagy sorozatban megkezdik a tisztán elektromos autók gyártását. A cégvezető nem árult el részleteket a leendő modellekről. Egyelőre csupán annyi ismert, hogy a VW-el korábban nyélbe ütött megállapodás alapján a Ford átveszi a VW elektromos padlólemezét (MEB) az európai piacokra szánt elektromos modellekhez, továbbá a VW „cserébe” saját márkaneve alatt forgalmazza majd a Ford fejlesztésű kisáru-szállítót. (Korábbi közlések szerint az Amerikában gyártott elektromos Mustang Mach E típust az idén vezetik be a vén kontinensen, Magyarországon várhatóan az év végén.)

Az elektromobilitási tervekben nagy hangsúlyt helyeznek a haszonjármű-ágazatra. Már csak azért is, mivel a Ford immár a hatodik éve piacvezető az európai teherautó-piacon, s a nyereségesség szempontjából kulcsfontosságú az üzletág versenyképességének megőrzése. Mint ahogy a cégközlemény írja, „ezt szolgálják az új termékek és szolgáltatások, az együttműködés a jármű átalakító partnerek kiterjedt hálózatával, a Ford és a VW stratégiai szövetsége. Az üzletág erősítését célozza, hogy a Ford egy hálózatba kapcsolt szolgáltatásokból álló ökoszisztémát épít, amely segít az ügyfeleknek, hogy még hatékonyabban működtessék vállalkozásaikat. Ilyenek például az autó rendelkezésre állását és a termelékenységét optimalizáló szolgáltatások (mint az akár öt járműre is használható Ford PassPro, vagy a Ford és az ALD Automotive által tavaly létrehozott Ford Fleet Management részleg, amely személyre szabott szolgáltatásokat kínál a flottavásárlóknak. Nagy reményeket fűznek a Google-al kialakított együttműködéshez, mindenekelőtt a Team Upshit nevű közös vállalkozáshoz. „Miközben a Ford folytatja történetének legnagyobb léptékű átalakítását az elektromos hajtások, az önvezetés és a konnektivitás bevezetésével” – fogalmazta Jim Farley, az anyavállalat elnök-vezérigazgatója – „a Google és a Ford összefogásából egy olyan innovációs erőtér születik, amely átlagon felüli élményeket nyújt a felhasználóknak és modernizálja az egész céget.”

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....