Ford

A Ford az intelligens mobilitásért

2015.01.13.

A 2015-ös Szórakoztató Elektronikai Szakkiállításon a Ford bemutatta, hogy az innovatív szemléletet nem csupán modern, új járműveinek fejlesztéséhez használja fel, hanem a világ gondolkodásmódjának megváltoztatására is.

A vállalat ebből az alkalomból ismertette első Intelligens Mobilitás tervét, amely innovatív eszközökkel segít abban, hogy a vállalat új szintre lépjen a mobilitás, az önállóan közlekedő autók, a vásárlóknak nyújtott élmény és a „big data” adatfeldolgozás területein. A Ford emellett 25 olyan mobilitási kísérletét is közzétette, amelyeket idén indít a világ különböző pontjain, hogy tesztelje új közlekedési elképzeléseit. Ezek révén nemcsak még jobb és sokoldalúbban használható autók születhetnek, hanem egy újszerű társadalmi együttműködés is, ami minden résztvevő számára előnyt jelent.


Mark Fields, a Ford elnök-vezérigazgatója Las Vegasban

– Bár ezen a rendezvényen bemutatjuk egymással kommunikáló autóinkat és az önállóan közlekedő járművek terveit is, de valójában ennél is komolyabb szándékkal jöttünk el a CES szakkiállításra – fogalmazott Mark Fields, a Ford elnök-vezérigazgatója Las Vegasban, a globális szórakoztató elektronikai vásár alkalmából rendezett vitaindító előadáson. “Üzleti tevékenységünk minden szegmensében meghonosítjuk az innovációt, hogy termékeink mellett mobilitást is kínálhassunk – s ezzel alapvetően átformáljuk a világ szemléletét, ahogyan az alapítónk, Henry Ford is tette 111 évvel ezelőtt.”

A Ford Intelligens Mobilitás tervének első lépéseit 25 kísérlet testesíti meg: kilenc Európában és Afrikában, nyolc Észak-Amerikában, hét Ázsiában és egy Dél-Amerikában. Minden kísérlet annak felmérésére szolgál, hogy a fogyasztók mit várnak majd el a jövő közlekedési rendszereitől.


– Olyan világot képzelünk el, ahol a járművel beszélnek egymással: ahol az autósok és járművek a torlódások elkerülése érdekében kommunikálnak a város infrastruktúrájával, ahol a járművek megosztása általános gyakorlat; s ahol a mindennapos közlekedésre sokféle lehetőség kínálkozik – mondta el Fields. “A most kezdődő kísérletek vadonatúj közlekedési és mobilitási megoldásokhoz vezetnek majd, méghozzá már a következő 10 évben.”

A 25 kísérlet négy világméretű megatrendre épül: a robbanásszerű népességnövekedésre, a középosztály szélesedésére, a levegőminőséggel és a közegészséggel kapcsolatos aggodalmakra, valamint a fogyasztók szemléletének és prioritásainak változására. Mindezek komoly kihívások elé állítják napjaink közlekedési modelljét, és korlátozzák a személyi mobilitást, különösen a nagyvárosi környezetben. A 25 kísérletből 14 a Ford vezetésével zajlik, és 11 kutatási projekt a vállalat Innovatív Mobilitás Versenysorozat részét képezi.


– Számunkra nem az a legfontosabb, hogy piaci igényt gerjesszünk az ilyen autókkal kapcsolatban, vagy hogy versenybe szálljunk az első önállóan működő autó megalkotójának járó dicsőségért – árulta el Fields. “Mi arra törekszünk, hogy elkészítsük az első, önálló közlekedésre képes Ford-modellt: egy elérhető árú, sorozatgyártású autót, ami valóban megszépíti vásárlóink életét.”

– Henry Ford arra tanított minket, hogy a jó üzlet alapja a kiváló termék és a tisztességes haszon – tette hozzá Fields. “A jó üzlet emellett a világot is jobbá teszi – és ez az, ami nap mint nap ösztönzést jelent számunkra.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.12
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 02. 12.....
2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....