M7

Fontos változás előtt az M7-es autópálya, vége lehet a nyári dugóknak

2023.03.12.

Az M7-es autópálya háromsávosra bővül mindkét irányban a Balatonig, de a bővítés pontos időpontját még nem árulták el.

Molnár István, a Magyar Közút Zrt. Fejér vármegyei területi igazgatója, egyben a Közlekedéstudományi Egyesület megyei elnöke a közutas napon elmondta, hogy 2022 őszén több mint 1200 kilométernyi gyorsforgalmi út üzemeltetését és fejlesztését vette át a Magyar Közúttól a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF). Ennek a szervezetnek lesz a feladata a már említett bővítés.

Az M7-es autópályának a jobb (tehát Budapestről a Balaton felé vezető) oldala az M0-s és a balatonvilágosi csomópont között teljes hosszában háromsávosra bővül, miközben a bal pályán csak Balatonvilágos és Székesfehérvár között bővítik háromsávosra, mivel Fehérvártól Budapest irányába már amúgy is ilyen széles a szakasz.

Molnár István előadásából az is kiderült, hogy már elkészültek a kiviteli tervek az M1-es autópálya M0-s és Bicske közötti szakaszának kétszer három sávosra bővítésével kapcsolatban. A Bicske és Tatabánya közötti szakaszra már engedélyezték is az építkezést, ami azt jelenti, hogy hamarosan meg is kezdődik a bővítés – írja a FEOL.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....
2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....