Autós Nagykoalíció

Fontos lépés a hazai járműipari érdekképviselet erősítése felé

2014.12.19.

Együttműködési megállapodást kötött a HIPA és az Autós Nagykoalíció.

A személygépkocsik gyártásával, forgalmazásával, használatával és szervizelésével foglalkozó vállalkozásokat tömörítő szervezet, az Autós Nagykoalíció és a HIPA a mai napon együttműködési megállapodást kötött, amelynek elsődleges céljai közül a hazai járműipar fejlesztését és érdekképviseletének erősítését érdemes kiemelni.

Knezsik István az ANK elnöke és Ésik Róbert a HIPA elnöke.

A járműipari vállalkozásokat soraiban tudó Autós Nagykoalíció egyik legfontosabb küldetése az ágazat szakmai érdekképviseletének erősítése, az iparágban legálisan tevékenykedő magyar vállalkozások versenyképességének helyreállítása, és a biztonságos járművásárlás, illetve járműhasználat biztosítása. A szervezet ehhez olyan partnereket keres, akik segítségére lehetnek abban, hogy mondanivalója, üzenetei, igényei és problémái azokra a fórumokra, azokra a döntési szintekre is eljussanak, ahol tenni is tudnak a megoldás érdekében.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség kormányzati háttérintézményként közvetlen összeköttetést teremthet a vele kapcsolatban álló szervezetek és a szakminisztériumok, illetve az egyéb közigazgatási intézmények között. Mint ilyen, ideális partner az Autós Nagykoalíció számára, amelynek tagjai között több olyan járműipari vállalkozás is megtalálható, amellyel a HIPA eddig is szorosan együttműködött.

 

A felek által megkötött megállapodás a HIPA közreműködő és közvetítő szerepe mellett a két szervezet kommunikációs tevékenységének összehangolására és közös szakmai rendezvények megtartására is kiterjed.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
A MÁV-csoport idén is jelentős erőforrásokat fordított a vandalizmus, különösen a graffitis....
2025.12.22
Ha azt hittük volna, hogy Ken Block után nem képes stílusosabban megemlékezni 80-as évekbeli....
2025.12.22
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkötötte a szerződést a közbeszerzési eljárás nyertes....
2025.12.22
Amikor egy döntés életeket ment meg, nem maradhat régiós kísérlet: Flandria példája után....
2025.12.22
Annak ellenére, hogy egy vásárlói réteg szeretné, ha kaphatók lennének ilyen csekély....
2025.12.22
Forgalomlassulásra lehet számítani a M3 bevezető  –Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út....
2025.12.22
Átadták hétfőn az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakaszát....
2025.12.22
Mint minden klasszikusnak, a Peugeot 203-as családfájának is akadtak különös, egyedi ágai. Négy....
2025.12.22
Az Európai Unióban a jövőben jelentősen növelik az életciklusuk végére ért járművekből visszanyert....
2025.12.22
Minden autó egy darab agyagból indul. A Volvo Cars legendás agyagstúdiójában egy kis szakértő....