fejlesztés

Fogaskerék helyett szíj: a Continental hatékony hajtószíjakkal látja el a Goldwind szélturbinákat

2020.06.04.

A Continental technológiai vállalat látja el hajtószíjakkal a kínai Xinjiang Goldwind Science and Technology gyártóvállalat által előállított szélturbinákat. Az egyedülálló és szabadalmaztatott konstrukcióban a németországi Dannenbergben gyártott szíjak lehetővé teszik, hogy a rotorlapátokon fogaskerekek vagy hidraulika nélkül lehessen állítani. 

A Continental tervezői két, már kipróbált és bevált fogasszíj-technológia optimális kombinációjának segítségével fejlesztették ki a szíjakat. 2018-ban a Continental közel két millió eurót fektetett be alsó-szászországi helyszínén, hogy meg tudjon felelni a kínai vállalat évi több mint 100 kilométernyi hajtószíjat kitevő szükségletének.

A fogasszíjak hatékony alternatívát kínálnak a bonyolult erőátviteli rendszerekkel szemben

A Goldwind egyike azon kevés gyártóknak a piacon, amelyek fogaskerekek nélküli meghajtással állítják lapátjaikat, ami egyre fontosabb tényezővé válik a változó szélerősségekre való rugalmas reakció szempontjából. „A Goldwind fogasszíjakra támaszkodik” – mondja Rolf Marwede, a Continental dannenbergi lokációjának igazgatója. „Ennek számos előnye van, például a rendszer így kevésbé komplex, aminek következménye, hogy kevésbé hajlamos a turbina gondolájában előforduló vibrálásra és meghibásodásokra. Szíjaink emellett rendkívül kopásállók és tartósak.”

A Continental által szállított szíjak nem igényelnek kenést, karbantartásuk kimondottan egyszerű, valamint jelentősen ellenállnak a korróziónak is. Különösen a tengeri szélerőművek esetében ez az utolsó tényező komoly előnyt jelent a folyamatosan sós tengeri levegőnek kitett hagyományos fém kialakításokkal szemben. „A fogaskerekes megoldásokhoz képest egy egyszerűbb, hajtószíjakat alkalmazó kivitel költséghatékonyabb és hatásosabb is hosszú távon” – mondja Marwede. Hiba esetén a rendszer nagyon gyorsan javítható is, mivel csak az övet kell cserélni, nem pedig a teljes erőátviteli rendszert.

Két termékcsoport legjobb tulajdonságainak ötvözete

A Goldwind számára fontos volt, hogy kidolgozzon egy alacsony karbantartási igénnyel rendelkező, egyszerűbb alternatívát a hagyományos erőátviteli rendszerekre. A Continental Synchrodrive technológiáján alapuló szíjas megoldás tökéletesen megfelelt ezeknek a kívánalmaknak. A szíj, melynek belseje horganyzott acélzsinórokat tartalmaz, poliuretánnal van bevonva, amely a fogakat és az öv hátulját egyaránt lefedi, így kiemelkedő kapcsolatot teremt a feszítő elemmel. A poliuretán emellett kimondottan kopásálló is.

Az acélzsinórok és azok sodrásainak két ellentétes ütközési iránya semleges futási tulajdonságokat eredményez, aminek köszönhetően a szíjak rendkívül rugalmassá válnak. Nem ritka az, hogy körülbelül 12 millió fordított hajlítási ciklus menjen végbe. Viszont a Goldwind által használt szíjakat igazán egyedivé a Continental northeimi helyszínén gyártott speciális anyag teszi. A hajtószíjak specialistája a Syncrochain technológiában szerzett szaktudását kamatoztatja ehhez az alkalmazáshoz.

“Az anyag jobban ellenáll az elhasználódásnak és elnyeli a zajt, valamint sokkal stabilabb szerkezetet biztosít a fogasszíj számára. Ennek köszönhetően még tovább növelhető a szíj teljesítménye” – magyarázza Marwede. Az anyag megerősíti a fogakat és javítja a bejáratási viselkedést, ami tovább emeli a hatékonyságot. „Végső soron két termékcsoport ötvözésével fejlesztettük ki az ideális megoldást a Goldwind alkalmazásához.”

A Dannenbergi Kompetencia Központ kapacitása elegendő a jövőbeni termékbővítéshez

A Continental a Goldwind szíjait a dannenbergi telephelyén gyártja, amely egy a poliuretán szíjak létrehozására fókuszáló kompetencia központként működik a vállalaton belül. A technológiai vállalat kimondottan erre a célra hozta létre az új üzemet. A 2017-ben újonnan épített csarnok, ahol a központ a tevékenységeit végzi, további termékbővítéshez is rendelkezik helykapacitással. „Ezen az egy helyszínen nem csak a Synchrodrive és Syncrochain öveket gyártjuk, hanem a két terméktípust egymással is ötvözni tudjuk – mint ahogyan azt a Goldwind alkalmazása esetében is tettük. Ilyesmire korábban még nem került sor, így tehát mindez rendkívül hatékony partnerekké tesz minket” – foglalta össze Marwede.

A szél egy tiszta alternatíva és ideális kiegészítője más energiaforrásoknak

A Continental a Goldwinddel kötött partnerkapcsolatát jelentős alapkőnek tekinti, mely segítségével tovább fejlesztheti a fenntarthatóságra és erőforrások megőrzésére irányuló erőfeszítéseit. A hajtószíjak mellett a vállalat a szélturbina-gyártónak szerelőelemeket, szélellenállást csökkentő fóliákat, valamint hidraulikus vezetékeket is szállít.

A szél egy kimeríthetetlen erőforrás. A szélturbinák tisztának számítanak, és az általuk generált szélenergia ideális kiegészítője lehet más energiaforrásoknak. 2019 végéig összesen körülbelül 650 gigawatt összteljesítményű szélerőmű épült világszerte. Csak összehasonlításképpen: 40 gigawatt elég lenne ahhoz, hogy minden háztartást ellásson elektromossággal Németországban. A több mint 200 gigawatt összteljesítményű telepítésével Kína számít messze a világ legnagyobb szélenergia-piacának.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....