Ferrari
A Ferrari kereskedelmi igazgatója, Enrico Galliera szerint körülbelül 2025-ig kell várni az első elektromos modellre, mert addigra tart majd ott a technológia, hogy az már méltó legyen a márka hagyományaihoz. „Vannak vetélytársaink, akik piacra lépnek ezzel az új technológiával, amit figyelemmel kísérünk, de ez probléma-e a Ferrari számára? Szerintem nem, mert a Ferrari egy speciális, szűk réteget céloz meg” – tette hozzá Galliera az Autocar kérdésére. „Ez felkelti-e a Ferrari érdeklődését az elektromos piac iránt? Nem. Erősen hisszük, hogy az akkumulátor technológia még nem tart ott, ahol tartania kellene egy szupersportautóban való alkalmazáshoz. A következő öv évben nem is várható, hogy eljusson arra a szintre.”
„Ha az elektromos technológia fejlődik, akkor az lehetővé teszi majd nekünk, hogy olyan villanyautót készítsünk, ami megfelel a pozíciónknak. Miért ne? A kulcs a technológia: nem fogunk csak azért készíteni egy elektromos Ferrarit, hogy elmondhassuk, nekünk is van már ilyen” – folytatta. „Ha behozzuk ezt az új technológiát, akkor valami újat kell hoznunk vele a piacra. A Ferrari mindig így járt el, ha új technológiákról volt szó. Az új technológiák fejlesztése 100 százalékig része a Ferrari DNS-ének”.
Galliera szerint a konnektoros hibrid SF90 Stradale iránti érdeklődés azt bizonyítja, hogy a Ferrari vevői nyitottak az elektromos technológiára. „Vannak ügyfeleink, akik szeretnek reggel tisztán elektromos üzemmódban menni vele, hogy némán hagyják el a házuk udvarát, aztán az úton már beindítják a benzinmotort, és élvezik a hangját”.
A motorhang mindig is kiemelten fontos volt a Ferrarinak. Arra a kérdésre, hogy ezt hogyan fogja megoldani a gyártó az elektromos modelljénél, azt felelte Galliera: „ez egy nagyon érdekes kérdés. Keményen dolgozunk ezen, de nem fogom elmondani, hogy megtaláltuk-e már a megoldást erre. De amikor eljön az idő, meglesz már a válaszunk. Biztosíthatok mindenkit, hogy elegáns válasz lesz” – tette hozzá.