balesetmentes vezetés

A férfiak vagy a nők okoznak-e nagyobb veszélyt a volán mögött?

2020.04.11.

Veszélyesebben vezetnek a férfi sofőrök - állapította meg egy brit kutatás 2005 és 2015 közötti angliai halálos balesetek adatainak elemzése alapján.

A motorok esetében különösen nagy volt a nemek közötti különbség: a férfiak tízszer olyan sok halálos balesetben voltak érintettek, mint a nők a megtett kilométereket tekintve - idézi a kutatás eredményét a hirado.hu.

A kutatók a rendőrség baleseti statisztikáit, a közlekedési statisztikákat, az országos utazási felméréseket és a Nemzeti Statisztikai Hivatal népességre és nemekre vonatkozó adatait használták fel.

A kutatók a nemek, a közlekedési eszközök és a közutak típusa – főútvonal, alsóbb rendű útvonal városban és vidéken – alapján elemezték azt, hány halálos áldozat jut egymilliárd kilométerre.

Autók és teherautók esetében a férfiak okozta baleset kockázata kétszer nagyobb volt – állapította meg a londoni Westminster Egyetem tudósa, Rachel Aldred és munkatársai által az Injury Prevention című szaklapban bemutatott tanulmány.

“A szakirodalomban gyakran hozzák összefüggésbe a férfiak viszonylag nagyarányú baleseti érintettségét a kockázati hajlandóságra vonatkozó nemek közötti különbségekkel, holott ez a kapcsolat még vitatott” – írták a tudósok.

Siegfried Brockmann, a Német Közlekedési Társaság munkatársa szerint a tanulmány eredménye alapjaiban helytálló. Más területen is megmutatkozik az, hogy a férfiak alapvetően agresszívebb és rizikóra hajlamosabb viselkedést mutatnak, mint a nők.

A szakértő szerint ugyanakkor a tanulmány gyengesége, hogy a vizsgálat a balesetben résztvevőket, nem pedig az okozókat vizsgálta, illetve csak a balesetben elhunytakkal foglalkozott, a sérültekkel nem.

Véleménye szerint emellett kor szerint is meg kellene különböztetni a balesetekben érintetteket. “Egy húszéves nő valószínűleg nagyobb kockázatot jelent a közlekedés többi résztvevője számára, mint egy 55 éves férfi” – vélte Brockmann.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....
2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....
2025.01.29
Az Aero Over nevű japán tuningcég gondolt egy merészet, és a Japánban kapható Toyota Crown Sport....
2025.01.29
Két taxist is elfogtak a budapesti rendőrök, mindketten hamisított iratokkal vezettek. ..