összehasonlítás
A szabadidőjárművek szegmense jelenleg a legnépszerűbb, leggyorsabban növekvő járműkategória szerte a világon. Az emelt has- és ülésmagasságú, tágas belső terű gépkocsik praktikuma megkérdőjelezhetetlen, ám sajnos nem minden szempontból felelnek meg korunk elvárásainak: jelentős légellenállásuknak, összkerékhajtásuknak, széles kerekeiknek és nagy tömegüknek „köszönhetően” az átlagosnál nagyobb fogyasztású, ezáltal kevéssé környezetbarát járművekről van szó. Szerencsére egyre több gyártó ismeri fel a zöld hajtáslánccal szerelt crossoverek iránti valós piaci igényt, és indulnak el a két lehetséges irány valamelyikébe. A tisztán elektromos meghajtású, illetve hibrid szabadidőjárművek száma dicséretes ütemben növekszik, átfogó piaci körképet szinte lehetetlen készíteni, hiszen hónapról hónapra érkeznek az új, csekély károsanyag-kibocsátású típusok.
Tesla
A két fő csapásirány élén a két úttörő márka, a Lexus és a Tesla áll. Mindketten a világon elsőként építettek hibrid, illetve akkumulátoros elektromos luxus-szabadidőjárművet, a márkák neve egybeforrt az általuk képviselt technológiákkal. A Lexus RX 450h és a Tesla Model X a két műfaj csúcsát képviselik – de ez vajon egyben azt is jelenti, hogy egyformán kiváló járművek?
A 2003-ban alapított Tesla 15 év alatt a világ egyik legismertebb márkanevévé nőtte ki magát, innovatív szellemisége és az iparági beidegződéseket alapjaiban felülíró működése példát mutat az autóipari vállalatoknak. Ezen a téren a vállalat globális jelentőségét sokan a Toyotáéhoz mérik: a japán autógyártó három évtizeden át tökéletesített Toyota gyártási rendszere (TPS) ma már etalonként szolgál nem csupán a termelésben, de a gazdasági élet más területein is. A Tesla most jár azokban a gyermekcipőkben, amelyeket a Toyota a múlt század derekán hordott, és most szembesül azokkal a gyártásszervezési, minőségi, humán erőforrás gazdálkodási és finanszírozási problémákkal, amelyekkel a Lexusnak, a Toyota prémium márkájának például soha nem kellett megküzdenie, hiszen az anyavállalattól „készen kapta” mindazt a tudást és szakértelmet, ami a tartós minőségű, megbízható járművek gyártásához elengedhetetlen.
Lexus
Ezzel a háttérrel nem meglepő, hogy a Lexus hosszú évek óta rendre az élbolyban vagy egyenesen az első helyen végez minden megbízhatóságot, tartós minőséget vizsgáló felmérésben. A Tesla termékeiről nehéz átfogó képet alkotni, mert 2016 előtt egyetlen modellt gyártott csupán a vállalat, és az is túl szerény darabszámban készült ahhoz, hogy statisztikailag értékelhető következtetést lehetne levonni a márkáról. Mindazonáltal az amerikai Consumer Reports legutóbbi, 2017 őszén kiadott, 27 márkát rangsoroló megbízhatósági listáján, ahol a Lexus 2016-os első helyezése után a második lett (anyavállalatával, a Toyotával cseréltek pozíciót az élen), a Tesla az előző évi 25. helyről a 21-ikre lépett előre, és ezzel már majdnem elérte az átlagos minőséget. Mindez nem írható az eltérő amerikai ízlés számlájára: a brit What Car legutóbbi megbízhatósági felmérésén a Lexus az első, a Tesla alulról a harmadik helyen végzett.
A jó hír, hogy az elektromos hajtáslánc eredendően egyszerűbb, ennél fogva meghibásodásra kevésbé hajlamos, mint egy átlagos belső égésű hajtáslánc. A Teslák meghajtására jellemzően nem is panaszkodnak a tulajdonosok – annál inkább a Model X olyan extravagáns megoldásaira, mint az elektronikus első ajtók, a szárnyas hátsó ajtók vagy a gigantikus szélvédő. Maga Elon Musk is elismerte, hogy túlzott magabiztossággal bocsátották piacra a Model X-et, amelyet „olyan funkciókkal szereltünk fel, amelyeket talán csak a második vagy a harmadik modellfrissítésnél lett volna szabad kiadnunk”. Ezzel szemben a Lexus RX a legkiválóbb minőségű prémium szabadidőjárműnek bizonyult a brit Driver Power tulajdonosi véleményeken alapuló rangsorában: a villanymotornál nagyságrendekkel összetettebb hibrid hajtásláncot az abszolút legmegbízhatóbbak közé sorolták a felhasználók, de kiemelkedő értékelést kapott a modell kényelmi szintje, összeszerelési minősége, valamint fedélzeti szórakoztató rendszerei is.
A Lexus RX kivételesen kényelmes és tágas autó, de az elektromos hajtáslánc helytakarékosságából adódóan a Tesla Model X behozhatatlan helyzeti előnnyel indul ezen a téren. Csomagtere jóval tágasabb (2492 vs 1583 liter maximális érték), még úgy is, hogy a második üléssor nem fektethető síkba, csupán előre tolható, majd billenthető. Bőröndnek lenni tényleg jó a Teslában (még elöl, az orrban is találunk egy kézipoggyásznyi helyet), az utasoknak azonban kevésbé örömteli az utazás: az anyagválasztás nem rossz, de az összeszerelési minőség határozottan gyengébb, mint ami elvárható volna ebben az árkategóriában.