javítás

Fényezik magukat

2016.02.28.

Koccanások és karcolások néha óhatatlanul előfordulnak, ezért a Nissan most olyan innovatív új programot indít, mellyel a Nissan-tulajdonosok a lehető leggyorsabban visszaállíthatják féltve őrzött autójuk gyári fényét.

A Fényezett Lökhárító programot úgy alakítottuk ki, hogy az autótulajdonosok gyors és hatékony módon tudják javíttatni járművüket a kis sebességű ütközések után. A kezdeményezés jelentőségét jól szemlélteti, hogy az európai biztosítási szektor statisztikái szerint jelenleg a balesetek körülbelül 70%-a tartozik ebbe a kategóriába.*

Az előre fényezett lökhárítók készleten tartásával a márkakereskedések növelhetik az ügyfelek elégedettségét, hiszen tökéletes színmegfelelést és mindig a gyárival egyező fényezést kínálhatnak számukra – ráadásul a cserealkatrész már a következő napon a műhelybe érkezik.

A Fényezett Lökhárító program a jelenlegi Nissan Juke, Qashqai és Note modellekre, valamint e modellek korábbi változataira terjed ki. A programban részt vesz a Qashqai+2 is, így összesen hét modellhez áll rendelkezésre cserealkatrész 28 különböző karosszériaszínben. A program kiterjed az első és a hátsó lökhárítókra is, az alkatrészek beszállítói és az alkalmazott festési eljárások pedig igen hasonlók a Nissan európai üzemeiben alkalmazottakhoz.

A programot a 2012-ben bevezetett, a külső visszapillantó tükrökhoz hasonló szolgáltatást biztosító program sikerére alapozva indítottuk el.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....