NAV

Félszáz autót foglalt le a NAV egy adócsaló cégtől

2023.08.04.

Ötvenhárom autót lefoglalt és bankszámlákat zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy gépjármű-kereskedő cégnél, amely megpróbálta eltitkolni a járművek eladásából befolyt bevételét.

A NAV azt közölte az MTI-vel, hogy mindössze nyolc autó eladásának volt nyoma az online számla rendszerében, miközben valójában 56 járművet értékesített a kereskedő. Mint kiderült, a társaság nem küldött adatot a számla- és nyugtatömbjeiben kitöltött bizonylatokról, ugyanakkor a vevők a vásárlás adatait a NAV rendszerébe szabályosan megküldték.

A hivatal munkatársai a cég áfabevallásait is megvizsgálták, amelyek ugyancsak nem feleltek meg a valóságnak: a bevallások egy része hiányzott, másik részét pedig nullás adattartalommal nyújtották be. 

Ráadásul a cég tulajdonosának és ügyvezetőjének szerepe a társaságban minden bizonnyal csak névleges volt, hiszen korábbi munkahelyei, képesítést nem igénylő feladatai alapján alkalmatlan lett volna a kereskedés irányítására - tették hozzá.

A lefoglalt autók becsült értéke 35 millió forint, ami várhatóan biztosítja a költségvetést megillető összeg megtérülését - áll a közleményben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..