fényszóró

Ezt kenje a fényszóróra! Egy gyors és olcsó tisztítási praktika

2023.05.18.

Az eredmény látványos lesz.

Az autó fényszóróinak tisztítása nagyon fontos, nemcsak esztétikai, de biztonsági okokból is, ami nyilvánvaló, ha sötétben vagy nem optimális látási viszonyok között vezetünk.

Általánosságban elmondható, hogy az autó fényszórói műanyagból készülnek, amely idővel, a napfény hatására és a vegyi anyagokkal, például a karosszéria mosásához használt szerekkel való érintkezés következtében megsárgulhat vagy tompulhat.

Íme, egy praktika, amellyel a fényszóró újra ragyogó lesz: nagyon egyszerű és olcsó módszer a közönséges fogkrém használata.

Először is jól meg kell mosni a fényszórót, el kell távolítani minden szennyeződést róla, ügyelve arra, hogy ne karcoljuk meg. Ezután egy puha, enyhén nedves kendőre tegyünk egy kis fogkrémet és azzal polírozzuk a felületet. Aztán nedves ruhával töröljük át. Kész. Hogy a hatás tartósabb legyen, tehetünk rá egy kis waxot is.

Persze, egy nagyon megsárgult fényszóró, amelyet évek óta nem takarítottak megfelelően, nem lesz olyan, mint a szalonból frissen kigurult autókon, de az eredmény még így is látványos lesz.

Forrás: automobili10.it

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.29
December 31-e a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél fontos határnap -....
2025.12.28
A 208-as modell új generációja érkezhet a sportos performance verzióval, akár már 2026-ban. ..
2025.12.28
A Széchenyi István Egyetem átfogó infrastruktúra- és készségfejlesztési programot valósít meg,....
2025.12.28
A Suzuki bemutatta az Across új változatát, amely meglepő mód teljesen önálló fejlesztés, s nem a....
2025.12.28
A hajnali órák óta tombol a szélvihar a Magas-Tátrában, a szélsőséges időjárás pedig erősen....
2025.12.28
A tűzoltók a mentőknek nyújtottak segítséget - írja a Katasztrófavédelem. ..
2025.12.28
Március 3-án, a Vadvédelmi Világnapon Heves Vármegyében, Kápolnán az Egererdő Zrt természetvédelmét....
2025.12.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ne add fel az álmaidat. ..
2025.12.28
Nézze meg a videót! ..
2025.12.28
Csütörtökön rendkívüli eset történt a tátrai villamosvasúton, amelynek következtében kb. másfél....