fejlesztés

Ezért varázsol mosolyt az utasok arcára a Lexus RZ különleges infrafűtése

2023.01.03.

A Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje sok egyéb terület mellett az ülésfűtés tekintetében is egyedülálló, újszerű élményt kínál. Az RZ az utastér első sorában a hagyományos konvekciós fűtés egyik alternatíváját használja, amelynek köszönhetően a hősugárzó rendszer gyorsabban felmelegíti az utasokat, és csökkenti az energiafogyasztást.

A vadonatúj Lexus RZ utasterében néhány innovatív újdonság fokozza tovább a kényelmet, ezzel javítva az utasok komfortérzetét. A hősugárzó fűtési rendszer kiváló példa erre. Az első dedikált platformra épülő tisztán elektromos Lexus modell pedig egyben az első olyan típus is, amely ezt a fűtési módszert használja.

Fotó: Lexus

A hagyományos konvekciós fűtéssel ellentétben, amely a levegőt melegíti fel, az RZ elülső kabinjában lévő két panel infravörös sugárzást használ, amely csak a hatósugarában lévő szilárd tárgyakat fűti. Így pedig gyorsabban képes melegíti fel a vezetőt és az első utast, mint a hagyományos klímaberendezések. A rendszer körülbelül 8 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt azáltal, hogy csak a szükséges helyen biztosít hőt, emellett csökkenti a légkondicionáló rendszer terhelését és segít megőrizni a jármű hatótávolságát.

Ez a szívet melengető innováció is jó példa arra, hogy a Lexus tervezői mennyire szem előtt tartják az omotenashit, a japán vendégszeretetet. A vendégszeretet ebben az esetben azt jelenti, hogy az RZ az első üléseken ülők számára megnyugtató meleget nyújt hideg napokon is – mintha egy meleg takaróval bugyolálná be az utasok lábát. Ezt úgy érik el, hogy a két infrasugárzó fűtést térdmagasságban, az alsó műszer- és kormányoszlop panelek mögé rejtik. Amennyiben a vezető vagy az utas fizikailag hozzáér a panelhez, annak hőmérséklete automatikusan 43°C-ra csökken a kényelmetlenség elkerülése érdekében.  

Az RZ infrasugárzó fűtése tökéletesen egészíti ki a megszokott fűtőrendszert (amelyet a hősugárzó mellett jóval ritkábban kell használni), valamint kiváló komfortot biztosít az ülésfűtésekkel és a fűtött kormánykerékkel közösen. Az új megoldás a többzónás légkondicionálást biztosító klímamenedzser része, amely képes automatikusan beállítani az utastér, az ülések és a kormánykerék fűtési és hűtési rendszerét, hogy az autóban ülők számára mindig optimális hőkomfortot biztosítson. Az RZ infrasugaras fűtőrendszere az Executive felszereltségi szinten opcióként érhető el, a Luxury kivitelnél pedig az alapfelszereltség része.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..