Toyota hibrid
Damoklész kardjaként függ az autógyártók feje fölött a 2035-ös dátum. De már a jövő év is meghatározó lesz, hiszen a CO2 kibocsátást fokozatosan kell csökkenteni (az új autók esetében az átlagos kibocsátás 93,6 g/km lesz 2025-ben, szemben a jelenlegi 116 g/km-rel), hogy 10 év múlva elérjék a zéró emissziót.
Az autószektor képviselői, gyártók, kerekedők, marketingesek mind-mind azon dolgoznak, hogy elkerüljék a bírságot, hiszen, ha nem sikerül a célkitűzés, az olyan pénzbírsággal jár, amibe belerokkan bármelyik márka.
Számtalan megoldást kidolgoztak már a vásárlók csalogatására, az átmenet mégis az elvártnál jóval lassabb ütemben halad. A magas vételár, a töltési idő, a kellő számú töltőoszlop hiánya nem teszi kívánatossá az elektromos autókra való beruházást. És eddig az sem vezetett eredményre, hogy a kerekedők az eddiginél jóval drágábban kínálják a benzines és a dízelüzemű járműveiket, hogy ezzel is kelendőbbé tegyék az elektromos változatokat.
A japánok viszont nem vesznek részt ebben a globális újhullámban. Ugyanis egy érdekes tanulmány azt igazolta, hogy a Toyota, a sok hibrid modelljeinek eladásaival is tudja tartani a kvótát és kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint a Volkswagen, a Ford vagy a Renault, az elektromos modelljeikkel együtt.
Ami a japán vállalat teljes elektromos szállítását illeti, ezeknek nincs releváns fajsúlyuk, mégsem kényszerülnek rá, hogy megváltoztassák belsőégésű autóinak árlistáit. Ilyen módon, a Brüsszel által kreált rémálom ismeretlen a Toyota számára.
Forrás: autoappassionati.it