törvény módosítás

Ez a változás érinti az Ausztriában dolgozókat

2018.09.04.

2018. szeptember 1-jén lépett hatályba a törvény, amely lehetővé teszi, hogy napi 12, illetve heti 60 órát dolgozzanak az ausztriai munkavállalók. A törvény szövege szerint a munkavállaló jogosult indokolás nélkül a napi 10. óra utáni, illetve a heti 50. óra utáni túlóra teljesítését visszautasítani és ennek kapcsán állítólagosan felmondási védelem illeti meg - írja az orf.at

„Ez első hallásra nagyon jól hangzik, ugyanakkor az önkéntesség fogalma a munkajogban teljesen ismeretlen. Különösen a munkáltatótól való személyes és gazdasági függőség nem teszi lehetővé az önkéntességet, hiszen elvileg mindig a levegőben van a felmondás lehetősége“, mondta el az ÖGB Szakszervezeti Szövetségtől dr Pinkert Márta jogi tanácsadó.

„A törvényt megfelelő előkészítés és szakértök bevonása nélkül fogadták el, így a gyakorlati alkalmazhatósága és a jövőbeni jogértelmezés is rendkívül bizonytalan még, de az már most biztosra vehető, hogy a munkavállalók számára a következmények negatívak lesznek“, tette hozzá Pinkert Márta.

Felmondási védelem valójában nem létezik. Hiszen a gyakorlatban a munkavállalónak egyszerűen felmondanak, ha nem hajlandó túlórázni, és ezzel a munkaviszonyának vége szakad. A munkavállalónak ebben az esetben egyetlen lehetősége marad: bírósági úton próbálhatja meg bizonyítani, hogy tiltott indíttatásból mondták fel a munkaviszonyát, mivel hátrányos megkülönböztetés érte. Mivel Ausztriában a felmondást indokolni egyáltalán nem kell, ez a szabályozás nem jelent valójában semmiféle védelmet a munkavállaló számára.

Milyen következményekre számítanak?

A törvényből törölték az üzemi tanács bármiféle beleszólási jogát a 11. és 12. órában történő munkavégzés kapcsán, így üzemi szinten a munkavállalók érdekében az üzemi tanácsosok hatékony ellenintézkedéseket tenni a jövőben nem fognak tudni. A munkaidő változása ezen kívül súlyos kihatással van az egészségre, a szabadidőre és a munkavállalók bevételeire is. Egy 12 órás munkanap a családokat a gyermekfelügyelet szempontjából is nagy kihívások elé állítja.

A munkaidő meghosszabbodásával csökken értelemszerűen a szabadidő. Sok munkavállaló sok órát tölt egyesületi tevékenységgel önkéntes alapon a szabadidejében. Erre már azonban alig marad majd idő, nem beszélve az egyéb szabadidős tevekénységekről.

2018. szeptember elsejétől, csúsztatható munkaidős modell esetén a 60 órás munkahét pótlékmentesen lesz ledolgoztatható. Azaz kvázi túlóráztatnak túlórapótlék nélkül.

Kihez fordulhatnak az érintettek?

Az Osztrák Szakszervezeti Szövetség, azaz az ÖGB illetve az ágazati szakszervezetek jogi tanácsadásához fordulhatnak a szakszervezeti tagok, valamint az ÖGB magyar és román nyelvű tanácsadását is felkereshetik az érintett munkavállalók, Eisenstadtban, Neusiedl am See-ben, Oberwartban, Oberpullendorfban és Güssingben. Ezen kívül azok, akik nem szakszervezeti tagok, a Munkáskamarától kaphatnak segítséget.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....