árverés

Ez az egy kabrió Tucker létezik a világon

2021.10.14.

Eladó az amerikai autógyártás és pótolhatatlan szelete. Egy olyan Tucker prototípus, amiből csak egy létezik a világon.

Ma már talán nem sokat mond a Tucker név, de az autórajongók biztosan tudják, hogy egykoron Amerika leginnovatívabb autógyáraként tartották számon a Tucker Corporationt. Még a II. Világháború után döntött úgy Preston Tucker, hogy riválist állít az akkori három vezető autógyártónak, ami a Tucker 48-cal meg is valósult. Hiába beszélünk a negyvenes évekről, már olyan kiegészítőkkel szerelték, mint a törésbiztos, laminált szélvédő, vagy éppen a központi harmadik fényszóró, ami a kormányszög változásával együtt forgott. Sőt, direkt úgy tervezték meg a 48-ast, hogy 15 perc alatt lehessen benne motort cserélni.

Tucker nagyratörő tervei között évi 60 000 autó gyártása szerepelt, a világ legnagyobb autógyárában, amihez már meg is vásárolták a területet. Volt olyan pont, amikor már 1900 embert foglalkoztatott a cég. Ugyanakkor a kornak megfelelően a céget felnyomták a tőzsdebizottságnál, és bár alaptalannak bizonyultak a vádak, a rengeteg negatív sajtó olyan mértékben csorbította a gyár megítélését, hogy végül csődöt jelentettek. Azonban jól mutatja, hogy mennyit ér ma már egy Tucker, hogy éppen 2 495 000 dollárért kínálnak egy különleges példányt az eBayen.

Ami soknak hangzik, de ha megismerjük a történetét, máris megértjük, hogy miért tud ekkora összeg lenni. Ez ugyanis egy Tucker 48 Convertible, amiből ez az egy létezik a világon. Sőt, ez az egyetlen nyitható tetős Tucker modell. Egy hagyományos szedánként kezdte az életét, 57-es karosszériaszámmal, azonban végül a gyárban maradt, ahol kísérletezni kezdtek vele. Mivel szerettek volna egy kabriót fejleszteni, levágták a tetejét, és egy General Motors féle szövet tetővel pótolták azt. Hogy megerősítsék a kasznit, további ovális acél elemeket adtak a kerethez.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....