FIAT
Első használtautó-kereskedését 1989-ban alapította Juhász Tibor Kiskunhalason, majd 1994-ben megnyitották hivatalos Opel Márkakereskedésüket és szervizüket. Ez mellett természetesen továbbra is foglalkoztak használt autók forgalmazásával, a márkának ezzel nem volt problémája. Az Opellel 1997-ben szétváltak az útjaik, akkor indította újra társaival a Fiat márkakereskedést azon a helyen, ahol mai is fogadják az ügyfeleket. (Írásunk első részét itt olvashatja.)
Juhász Tibor
1997-től a KB Autoteam Kft. Fiat Márkakereskedés ügyvezetője, jelenleg ez mellett másik három társaság ügyvezetését is ellátja. – Az első pillanattól kezdve teljes jogú márkaszerviz voltunk az új autók értékesítése mellett, a Brava és a Bravo modellek akkoriban kerültek a kínálatban és nagyon jól futottak – mondja a kezdetekről, hozzátéve haszonjárműben is mindig erős, jól teljesítő kereskedésnek számítottak és számítanak ma is Magyarországon.
Megtudtuk, 2005-ben volt egy felújítás és nemrégiben fejeződött be egy jelentősebb, ami épületbővítéssel is járt. 2018 szeptembere óta a Fiat mellett ugyanis a Jeep márkát is forgalmazzák. Az autoszektor.hu is meggyőződhetett róla, hogy a tágas, világos, igényes bemutatóterembe a korábbinál több modell fér el. Nincs Kiskunhalason még egy olyan autószalon, amelyik ugyanazt a márkát ugyanazon a helyen kínálja, mint Fiatot a Keceli út 19-23. szám alatt található KB Autoteam.
Elegáns a megújult szalon
– Nem voltak felhőtlenek az elmúlt évtizedek, a 2008-as válság, mint minden márkakereskedést, így bennünket is meglehetősen érzékenyen érintett. Novemberétől jelentős költségcsökkentést léptettünk életbe, a meglévő készleteket még érdemi veszteségek árán is gyorsan és jentősen csökkentettük. Gyakorlatilag senki sem bírta ki emberáldozatok nélkül, mi sem, de aki később lépett, rosszabbul járt – emlékszik vissza. Segítet nekik a túlélésben, hogy nem voltak devizahiteleik, csak forint alapúak, a társaság beruházási hitelt sem vett fel és az újautó-készletet is mindig forintban finanszírozták.
Évente körülbelül 200 új és 100 használt autót értékesítenek Kiskunhalason, a 2019-es évben a nagyobb léptékű felújítás miatt nem sikerült igazán erős darabszámokat elérniük. A Tipo és az 500-as modell ment leginkább, de beindult már a Jeep is. Legyen szó személy- vagy haszongépjárműről, az ügyfél igényeihez igazodó finanszírozási lehetősséggel és teljes körű biztosítási ügyintézéssel is állnak a vevők rendelkezésére.
Jeep modellek is a kínálatban
A vásárlás után sem hagyják magára az autótulajdonost, márkaszervizükben felkészült munkatársakkal és eredeti alkatrészekkel biztosítják a gyors és megbízható karbantartási szolgáltatásokat. Több évtizedes szakmai tapasztalatuk és a nemzetközileg elismert, MSZ EN ISO 9001:2015 szabvány szerinti minőségirányítási rendszerünk garantálja, hogy a gépjárművek a lehető legjobb kezekben legyenek a KB Autoteam Kft-nél.
Hivatalos autószalonként és márkaszervizként a teljes szolgáltatási paletta elérhető náluk. Kiskunhalason a Szabadkai út 33. szám alatt található karosszéria- és fényezőműhelyükben a lakatos és festő munkák mellett biztosítási ügyintézést, helyszíni kárbejelentést és kárfelmérést is végeznek.
Szervizzel is várják az autósokat
Mint a teljes iparágban, náluk sem problémamentes a szakember-utánpótlás. – Úgy gondolom, hogy nálunk a fluktuáció még egészséges, amit az is mutat, hogy 8 éve dolgozik itt az átlag . Minden szegmensben nehéz ma autós szakmunkást találni, sajnos, tanulók se nagyon vannak mostanában, már az iskolába is kevés a jelentkező – mondja az ügyvezető.
Juhász Tibor 2009-től Fiat Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke, 2012-től pedig az autoszektor.hu portált is működtető Autós Nagykoalíció elnökségének tagja. Ugyanebben az esztendőben az Év vállalkozója lett Kiskunhalason, amivel nem csak a KB Autoteam Kft. Fiat Márkakereskedés és Márkaszerviz munkáját, hanem jelentős közéleti szerepvállalását is értékelte a város.
Fiat, mint sporttámogató
Juhász Tibor nem csak a városi és országos lovassporttért tesz nagyon sokat, 2004-2006 között elnöke volt az NB I-es KNKSE női kézilabda csapatnak, amellyel hatodik helyet ért el, és részt vett nemzetközi kupasorozatban is. Mecénási szerepe a sport- és a kulturális életre valamint a karitatív tevékenységekre is kiterjed. Három gyermek édesapjaként és lokálpatriótaként Kiskunhalas fejlesztését mindig irányadónak tekintette és tekinti ma is.