Bemutató

Év végi Skoda bemutató II. rész – Skoda Yeti és Yeti Outdoor

2013.12.08.

Az alig négy éves modelltörténet említésre méltó részleteit és mérföldköveit csak címszavakban kitárgyalni is hosszadalmas és fárasztó lenne. Egy rövidített verzió azért kijár neki, hiszen ilyen léptékű világhódítást egyetlen keleti blokkból származó autó sem produkált a vasfüggöny leomlása óta.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

A 2009-es bemutatása óta 2013. szeptember 30-ig összesen 281 100 darabot értékesítettek belőle. Szintén a megjelenése óta a kompakt SUV piac legvonzóbb modelljének számít, nem véletlenül nyilatkozta Winfried Wahland a Skoda igazgatótanácsának elnöke, hogy „…megjelenése óta messze meghaladta értékesítési várakozásainkat”. Magyarul nem számítottak arra, hogy ilyen volumenű sikert arat majd. Az Unióban jelenleg 4,1 százalékos teljes piaci részesedéssel bír az A-kategóriás városi terepjárók piacán, de 2012 óta az orosz piacon is megjelent a GAZ csoporttal együttműködve és gyárat indított Nyizsnyij Novgorodban. Ez része volt a 2018-ig tartó növekedési stratégiai tervnek, csakúgy mint a kínai terjeszkedés, ami 2013 év közepétől indult és mostanra már a Volkswagen Shanghai partnerének üzemében készítenek speciális hosszított verziókat a népes, távol-keleti ország igényeire szabva. Nem titkolt céljuk az eddigi gyártási darabszámot a következő 4 év alatt legalább évi másfél millióra feltornázni, ami 500 százalékos növekedést jelentene.

Széleken a városi kivitel, középen pedig az Outdoor 4x4

Így már talán érthető, hogy az eddig egyke Yetiből miért lett hirtelen kettő, miközben csak egy modellfrissítés történt. A hazai bemutatókról szóló beszámolóink egyikében (Honda CR-V 1,6 i-DTEC kapcsán) említettük azt a tendenciát, hogy az SUV vásárlók jelentős hányada szinte alig, vagy egyáltalán nem használja a 4x4 hajtás előnyeit, mert a felhasználási környezet nem kényszeríti erre. Ezért számukra bőven elég a fronthajtás és az egyszerűbb erőátviteli rendszer alkalmazása, valamint a felépítmény sajátosságaiból származó előnyökkel maradéktalanul elégedettek lesznek és felesleges többletkiadásoktól is megóvhatják pénztárcájukat. Ellenben akik sűrűn használják durva terepen autójukat, semmiféle kompromisszumra ne kényszerüljenek. A fenti termékpolitika és a folyamatosan növekvő igény szülte tehát a magányos Yeti városi és Outdoor igények szerint konfigurált testvéreit.

Mindkét változat elején hangsúlyosabbak a vízszintes vonalak. Eltűntek a kerek formák és ennek megfelelően élesebb vonalakkal határolták a lámpatesteket, melyek első ízben bi-xenonnal és integrált LED-technológiás nappali fénnyel is rendelhetők. A kötelező háromszög motívum itt is megjelent a hátsó rendszámtáblát magába foglaló területen és persze a csomagtérajtó formáját is átrajzolták. A LED-es hátsó lámpák által kirajzolt C-alak élesebben jelenik meg és a tolatókamera is megjelent a kínálatban, a Skoda modellek történetében először. Ennek köszönhetően a Park Assist 2.0 rendszer most már a teljes hosszhoz képest csupán 60 cm-rel nagyobb helyre is képes beparkolni helyettünk az autót (a korábbi verziónál 80 cm kellett). Szintén újdonság a kulcsnélküli nyitás és indítás rendszere (KESSY) és az 5. generációs Haldex-kuplung alkalmazása a 4x4 kivitelben. Az utastér is frissült: háromküllős kormány, új dekorbetét és új kárpitszínek jelentek meg a kínálatban a tovább bővülő Simply Clever megoldások mellett. Az utastér helykínálata változatlan, hasonlóképp a biztonság is öt csillagos, azonban az 510 literes csomagtér esetében első ízben kínál a Skoda megfordítható csomagtér bélést (mint a Spaceback esetében), ami telekre, erdőbe, vagy kirándulni járóknak ad lehetőséget a sáros, nedves holmik kárpitszennyezés nélküli tárolására.

A két modell felszereltségi szintjei abban megegyeznek, hogy a meglévő négy szinthez (Active, Active Plus, Ambition, Elegance) érkezett egy Laurin&Klement elnevezésű kategória, mely mindkét kivitelnél a legmagasabb felszereltségi szintet jelöli, ezzel együtt azonban az Outdoor esetében 2014 februárjától egy Aventure szint is felkerül az opciós listára. Az alapfelszereltség 4 légzsákot, 16 colos acél keréktárcsákat, menetstabilizálót (ESC), blokkolásgátlót (ABS) és fékasszisztenst is tartalmaz. Az utastérben található „okosságok” és az állítható magasságú vezetőülés és központi zár miatt viszont kevés magánvásárló fogja ezt a szintet választani. Outdoor Active szint esetében a fentiek ezüst színű külső tükörházzal és ködlámpával egészül ki.

Vételárat az importőr az Active Plus felszereltégi szinthez az alap 1,2 TSI motorral szerelt verzióhoz adott csak meg (4 821 150 forint), melyben egy ajándék Continental téligumi-szett is szerepel. A dolce vita az Elegance szinten kezdődik és Laurin&Klementnél teljesedik ki – ez gondolom senki számára nem kérdés, hogy miért. Itt már 17 colos alufelniket kap a vásárló, és ködfényszórókat, melyek kanyarodófényként is működnek. A külső visszapillantó tükrei környezeti megvilágítást rejtenek, melyek az ajtózárak ki- illetve bereteszelésére lépnek működésbe. A háromküllős kormánykerék, a sebességváltókar gombja és a kézifék-markolat a kis bőrkárpit-csomag keretében egyaránt bőrbevonattal készül, a műszerfal Maxi DOT kijelzője pedig számos beállítási lehetőséget kínál, de a Climatronic és a 8 hangszórós audio-berendezés is része a felsorolásnak.

A csúcsfelszereltséget mindkét változatnál a ŠKODA Yeti L&K jelenti. Az L&K jelzés a ŠKODA alapítói, Laurin és Klement nevére utal. E kivitel exkluzív barna bőrkárpittal (az ülések és az első kartámasz), LED-technikájú nappali menetfénnyel kiegészített bi-xenon fényszórókkal, LED-technikájú hátsó lámpákkal és barna díszvarrású textilszőnyegekkel készül. Bőséges felszereltsége egyebek mellett 17 colos kéttónusú alumínium keréktárcsákat, a Bolero rádiót, háromküllős multifunkciós kormánykereket, fekete vagy nemesfa dekorbetéteket és L&K logóval díszített küszöbléceket is tartalmaz. Az új magnetic-barna külső szín kifejezetten a Yeti L&K számára fenntartott árnyalat. Magyarországon az értékesítési előírányzat 2014-ben: 500 darab.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....