Szijjártó Péter

Európai ranglistaelsők leszünk az akkumulátorok gyártásában

2023.06.12.

A jelenleg zajló beruházások nyomán Magyarország fogja vezetni az európai ranglistát az elektromos akkumulátorok gyártásában, így nélkülözhetetlenné válik ebben a stratégiai fontosságú iparágban, ami garancia a gazdasági növekedés fenntartására - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a japán DENSO új kapacitásbővítő beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy az autóipari beszállító vállalat elektromos, illetve hibrid meghajtású járművek alkatrészeinek gyártására szakosodott divíziót hoz létre Székesfehérváron. A 25 milliárd forintos fejlesztést az állam 3,6 milliárd forinttal támogatja, amellyel 55 új munkahely létrehozását és 135 fő átképzését is segítik.

Elmondta, hogy az elmúlt három évben kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, de ez sem tudta lelassítani az autóipari forradalmi megújulásának visszafordíthatatlan és hosszú távú folyamatát.

Szijjártó Péter beszédet mond a DENSO beruházásának bejelentésén. Fotó: MTI/Kovács Attila

"Azzal, hogy az elektromos autóipar képében teljesen új iparág jön létre, egy új és rendkívül éles verseny is elkezdődött, hiszen mindenki tudja, hogy a jövőben igazából azok az országok tudnak erősek lenni, azok tudják fenntartani a gazdasági növekedési pályájukat, amelyek az új elektromos autóipar beruházásait magukhoz tudják vonzani" - figyelmeztetett.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy a magyar autóipar termelési értéke tavaly nem csupán átlépte a 10 ezer milliárd forintos lélektani határt, hanem 12 ezer milliárd forinttal hatalmas rekordot döntött. Ez tizenkét év alatt három és félszeres bővülést jelent, s 2023-ban újabb 33 százalékos növekedést jegyeztek fel, miközben az ágazatbeli exporthányad továbbra is 90 százalék felett van - közölte.

Hangsúlyozta: a Magyarországra érkező autóipari beruházások eközben egyre magasabb hozzáadott értéket képviselnek és egyre magasabb technológiai színvonalat követelnek meg, így hozzájárulnak a gazdaság dimenzióváltásához is. Emellett pedig illeszkednek abba a stratégiába, amelynek célja, hogy hazánk nélkülözhetetlenné váljon az európai gazdaság jövőbeli működése szempontjából legfontosabb iparágban - emelte ki.

"Jelenleg Kínával, Németországgal és az Egyesült Államokkal versenyzünk a minél több kapacitásért és a minél jobb teljesítményért az elektromos autóipar terén" - fogalmazott. Közölte, bár a lakosságszámát tekintve Magyarország csak a 95. helyen áll a világban, az elektromos akkumulátorok gyártásában a negyedik a globális rangsorban, és ha lezárulnak a jelenlegi beruházások, akkor feljön a második helyre.

"Így tehát az elektromos autóiparban az európai ranglistát mi fogjuk vezetni, mivel a kínaiak vezetik a globális ranglistát" - jelentette ki.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Két taxist is elfogtak a budapesti rendőrök, mindketten hamisított iratokkal vezettek. ..
2025.01.29
Egy kisteherautó és egy személyautó ütközött össze a XI. kerületi Fehérvári úton, a Hauszmann....
2025.01.29
Ez a kamera valós időben, azonnal továbbítja az adatokat a rendőrségre.   ..
2025.01.29
Borulás miatt kénytelen volt megszakítani rekordkísérletét a Havasi Gergő, Szabó Norbert Ádám....
2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....