vasút

Európai mozdonyok kicsinyített másai érkeznek a Vasúttörténeti Parkba

2014.08.22.

A környező országok dízel- és gőzmozdonyainak kicsinyített másai vonulnak fel szombaton és vasárnap a VIII. Európai Kerti Vasutak Találkozóján a Vasúttörténeti Parkban, ahol az apró sínpályákon közlekedő vonatokat nem csak nézheti, de ki is próbálhatja a közönség.

A kisvonatok egy 850 méter hosszú, apró vasútpályán vonulnak majd végig, amely egy alagúton és egy kis tó felett ívelő igazi vasúti hídon vezet keresztül, végül a szakasz végén visszatér a kiinduló állomásra. A kerti vasút magyarországi rajongói között is egyre többen építenek saját gőzmozdonyt, sőt néhányan a mozdonyhoz kapcsolható ülőkocsikat is elkészítik. A rendezvény ideje alatt ilyen egyedi készítésű modelleket is megtekinthetnek majd a látogatók - közölték a szervezők az MTI-vel.
    

A Magyar Vasúttörténeti Park több mozdonyával képviselteti magát a találkozón: látható lesz a 203.001-es pályaszámú kisgőzös, a 2008-ban készült, zöld színű, Bobó névre hallgató mozdony és az új, Szilvia nevű kisgőzös is, amely a MÁV egykori 394-es gőzmozdony-sorozatának egyik működő tagja, a 394,057 pályaszámú Szilvi gőzmozdony kicsinyített mása. Az eredeti gőzös jelenleg a Szilvásváradi Erdei Vasúton teljesít nosztalgia szolgálatot. A vendégmozdonyokat a múzeum kisgőzöse vezeti majd fel a pályára.

A gyerekeket ezen felül várja a Thomas klubsarok is, ahonnan kitűzőt és maguk által készített papírmozdonyt lehet hazavinni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.28
A Széchenyi István Egyetem átfogó infrastruktúra- és készségfejlesztési programot valósít meg,....
2025.12.28
A Suzuki bemutatta az Across új változatát, amely meglepő mód teljesen önálló fejlesztés, s nem a....
2025.12.28
A hajnali órák óta tombol a szélvihar a Magas-Tátrában, a szélsőséges időjárás pedig erősen....
2025.12.28
A tűzoltók a mentőknek nyújtottak segítséget - írja a Katasztrófavédelem. ..
2025.12.28
Március 3-án, a Vadvédelmi Világnapon Heves Vármegyében, Kápolnán az Egererdő Zrt természetvédelmét....
2025.12.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ne add fel az álmaidat. ..
2025.12.28
Nézze meg a videót! ..
2025.12.28
Csütörtökön rendkívüli eset történt a tátrai villamosvasúton, amelynek következtében kb. másfél....
2025.12.28
Kóspál Ágnes, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós....
2025.12.28
Az autókban számos olyan apró funkció rejlik, amelyek a kényelmet és a biztonságot szolgálják,....