Genfi Autószalon

Európába is megérkezett a Nissan IMx KURO tanulmányautó

2018.03.06.

Leleplezték a Genfi Nemzetközi Autókiállításon a Nissan IMx KURO-t, így Európában is debütált az elektromos crossover tanulmányautó.

Az elsőként a 2017. októberi Tokiói Autókiállításon bemutatkozott IMx Kuro bepillantást enged a Nissan Intelligent Mobility jövőképbe. A tanulmányautó fejlesztései között megtalálható a Nissan úttörő, az emberi agyat a járművel összekapcsoló (Brain-to-Vehicle vagy B2V) technológiája is. A B2V értelmezi a vezető agyából érkező jeleket, és segít a vezetésben, lehetővé téve, hogy a jármű önvezető és manuális rendszerei tanuljanak a vezetőtől.

Az IMx KURO műszaki szolgáltatásinak lelke a ProPILOT jövőbeni változata, mely teljesen autonóm működést tesz lehetővé. Ha a ProPILOT vezetési mód van kiválasztva, a rendszer behúzza a kormányt a műszerfalba, és minden ülést hátradönt, így több hely áll a vezető rendelkezésére, és a jármű utasai is teljes nyugalomban élvezhetik az utazást. Manuális módban a jármű eredeti helyzetükbe állítja vissza a kormánykereket és az üléseket.

A zéró emissziós tanulmányautó hajtásáról az első és hátsó tengelyeken elhelyezett két nagy teljesítményű villanymotor gondoskodik, így a jármű összkerékhajtást is kínál. A motorok együttes teljesítménye a Nissan GT-R szupersportautóénál is nagyobb: 320 kW és 700 Nm. Az új akkumulátorral az autó több mint 600 kilométeres távot tehetne meg egy töltéssel.

Az IMx KURO tanulmányautó belső tere a tradicionális japán otthonokban megjelenő, egyszerűségre törekvő térkoncepciót közvetíti és a nyitottság érzetét adja. Az autó OLED panoráma műszerfala a külső környezetet jeleníti meg a háttérben. A különálló, famintájú kijelző, mely a műszerfal alatt húzódik és körülöleli a belső ajtókárpitokat, a tradicionális japán papír térelválasztó-elemekhez (shoji) hasonló visszafogottsággal közvetíti a külső környezetet az utasok számára.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....
2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....
2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....
2025.01.29
Az Aero Over nevű japán tuningcég gondolt egy merészet, és a Japánban kapható Toyota Crown Sport....