biztonsági öv

Európa legnagyobb biztonságiöv gyára lesz a sopronkövesdi

2015.02.23.

– Biztonságiöv-gyárának bővítésével 700 új munkahelyet teremt Sopronkövesden az Autoliv svéd autóipari vállalat. A fejlesztéssel, amelyet hétfőn jelentettek be Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, Európa legnagyobb biztonságiöv-gyára lesz a sopronkövesdi.

A jelenlegi, 19 ezer négyzetméteres gyártócsarnok mellé a tervek szerint 2018-ra megépül egy új, 15 ezer négyzetméteres egység. A 11 milliárd forintos beruházáshoz a magyar kormány 1,5 milliárd forintos támogatást biztosít kormánydöntés alapján. A beruházással a termelés volumene megduplázódhat, akár évi 40 millió darab biztonsági övet is gyárthatnak majd. Az Autoliv – amely a világ 25. legnagyobb, első körös autóipari beszállítója – a jelentős fejlesztés mellett vállalta, hogy az alapanyagok területén 5 százalékról 20 százalékra, a gépek területén 30 százalékról 50 százalékra növeli a magyar beszállítók arányát – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.


Megjegyezte azt is, hogy az Autoliv beruházása közelebb visz a három kiemelt külgazdasági cél eléréséhez, miszerint az EU-tagállamok közül Magyarországon legyen a legnagyobb az ipar és az export aránya a hazai összterméken (GDP) belül, és Közép-Európában itt legyen a legmagasabb az egy főre jutó közvetlen külföldi tőkebefektetés (FDI). Szijjártó Péter kijelentette, Magyarország ma már az autóipar egyik fellegvára Európában. Ez az iparág az egyik fő hajtóereje a magyar gazdaságnak, amely az egyik leggyorsabban növekvő nemzetgazdaság az Európai Unióban – tette hozzá.


Frank Kohrs, az Autoliv európai biztonságiöv-gyártásért felelős alelnöke köszönetet mondott a sopronkövesdi helyi önkormányzatnak és a magyar kormánynak, amiért támogatták a gyár bővítését. A svéd cég 1993 óta van jelen Magyarországon, jelenleg 1760 embernek ad munkát. A sopronkövesdi üzem többek között olyan autóipari óriások beszállítója, mint az Audi, a BMW, a Daimler, a Volvo, vagy a Volkswagen.

 A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az Autoliv Ipari és Kereskedelmi Kft. nettó árbevétele 2013-ban meghaladta a 8,3 milliárd forintot, szemben a 2012-es, mintegy 6,3 milliárd forinttal. A cég adózott nyeresége 2013-ban 603,5 millió forintra nőtt a megelőző évi 408 millió forintról.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
A Felsőszentiván-dűlői vasúti átjárónál van szükség tűzoltói beavatkozásra – írta a....
2025.01.12
Az Árpád úton, az Újpest-központ metrómegálló közelében karambolozott két autó – jelentette az....
2025.01.12
Fázós sofőröknek hoztunk pár tippet Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában, hogyan lehet....
2025.01.12
A bajor prémiumgyártó mintegy negyven év után cseréli le régi aeroakusztikai szélcsatornáját. ..
2025.01.12
A világ legjobb női autóját minden évben megszavazó WWCOTY (Women's Worldwide Car of the Year)....
2025.01.12
A BYD szédületes tempót diktál Brazíliában, tavaly megnégyszerezte az eladásait, és ezzel a dél-....
2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....