őszi közlekedés

Érted vagyunk – Őszi-téli közlekedés

2021.11.23.

Tudatos készüléssel jelentősen csökkenthető a rossz időben való autózás kockázata.

Sajnos már látjuk, érezzük, hogy a napok egyre rövidebbek, csípősek a reggelek, esik és fúj: itt van az ősz, és vele együtt egyre gyakoribb a „rossz idő”. Ilyenkor nem csak az órát állítjuk át, hanem magunkat is fel kell vértezni a borongós, sötét napokra. Nem kivétel ez alól a közlekedés sem: a hideg az embert és a gépet egyaránt új kihívások elé állítja az utakon.

Hogyan készülhetünk fel járművezetőként?

Az őszi-téli időszak legnagyobb meglepetését a megváltozott út- és látási viszonyok okozzák. Nem vezethetünk a nyáron megszokott tulajdonságok mellett. A nedvesség bárhol, bármikor megjelenhet, amellyel együtt megnövekszik a fékút. Megszokott útvonalainkon is fokozott figyelemmel kell vezetnünk, hiszen ugyanaz a kanyar nem vehető már be a nyáron megszokott sebességgel.

Érdemes ezt tudatosítani magunkban, hiszen a megcsúszás egy pillanat műve. Ha már a megcsúszásnál tartunk, nagyon hasznosak a téli időszakra való felkészülésben a különböző vezetéstechnikai oktatások, ahol nem csak az elméleti hátterét ismerhetjük meg a stabilitásvesztésnek, hanem a gyakorlatban, akár a saját járművünkkel is felkészülhetünk a váratlan helyzetekre.

Járművek felkészítése: lerágott csont?

Minden tél előtt sok helyen elhangzanak a jó tanácsok autóink felkészítéséről, de mit sem érnek ezek, ha nem vesszük őket komolyan. Pedig érdemes, hiszen nagyon sok múlhat rajtuk.

A legtöbbször elhangzó a dolog a téli abroncsok kérdése. A hideg időszakban a nyári gumik mintázatuk és anyaguk miatt rosszabbul tapadnak, mint a téli kivitelűek. Nő a fékút, csökken a stabilitás. Tartja magát a szóbeszéd, hogy a szezononkénti abroncsváltás szükségességét csak a gyártók találták ki, hogy több gumit tudjanak eladni. Ez nyilvánvalóan nem igaz. Viszont jó hír, hogy léteznek az úgy nevezett négyévszakos gumiabroncsok, amelyeket nem szükséges szezononként váltani, cserébe azok számára, akik nem használják sokat autójukat, illetve nem kerülnek rendszeresen extrém körülmények közé (például hegyvidéki útszakaszok) jó alternatívát jelenthetnek a téli-nyári kerékgarnitúra megvásárlása helyett.

Nem szabad elhanyagolni a jármű fűtőrendszerét sem. A kellemes hőmérséklet javítja a komfortérzetünket is, ezzel együtt van jótékony hatással a vezető képességeire. A hidegtől elgémberedett lábbal nem biztos, hogy megfelelően tudunk majd vészfékezni, ha esetleg arra lenne szükség. A fűtés segít a megfelelő kilátásban is. A téli időszakban gyakran jelentkező párásodás leghatékonyabb ellenszere is a szellőzőrendszerben rejlik, a meleg levegő ugyanis több párát képes megkötni. Érdemes a légkondicionáló berendezést is jó karban tartani, mert a klíma nem csak hűtésre jó, hanem a levegő szárítása miatt a pára ellen is hatékony. Ezen kívül a kompresszornak is jót teszünk, ha nem áll fél évig, hanem néha tudatosan is működtetjük 20-30 percig a téli szezonban.

Ha bármilyen probléma van a jármű fűtésével, érdemes még a nagy hidegek beállta előtt felkeresnünk szervizünket. Ezen kívül legyen nálunk jégoldó spray, hogy indulás előtt annak segítségével jégteleníthessük autónk szélvédőit.

Ha mi már kilátunk az autóból, akkor következhet az, hogy minket is jól lássanak. Az autók lámpatesteinek állapotellenőrzésével érdemes kezdeni. Főképp az öregebb autókat érinti, hogy a műanyagból készült lámpabúrák karcolódnak, mattulnak, opálosak lesznek. Sokan – bár tisztában vannak vele, hogy erre van viszonylag olcsó megoldás, mégis – halogatják a fényszóróbúrák felpolíroztatását. Nincs mire várni, a polírozás hatékony, olcsó és nem csak a fényszóró kéve nyeri vissza megfelelő alakját, de még esztétikai szempontból is sokat dob egy autón. Végül ne felejtsük el ellenőrizni az izzók működését. Ha kiégett fényforrást találunk, haladéktalanul cseréljük ki! A tompított fényszórók izzóit érdemes párban cserélni.

Téli vakáció, ünnepi utazások

A téli ünnepek, majd a téli vakáció, a síutak, vagy a wellness-hétvégék alkalmával sokan éppen a rossz időben kelnek hosszabb autós utakra. Itt is érdemes készülni a váratlan helyzetekre. Műszaki hiba, vagy akár egy defekt bármikor előfordulhat, és az üzemképtelenné vált autóban hamar hideg lesz. Mindig legyen az autóban pléd és friss víz!

Ennél is fontosabb, hogy legyen kihez fordulnunk, ha bajba kerültünk. Ezek az úgy nevezett Assistance szolgáltatások. Tipp: a Generali „Ghelp” szolgáltatása például a kötelező- és CASCO biztosítás mellé is megköthető, amellyel a nap 24 órájában autós segélyvonalat hívhatunk és műszaki segítségnyújtást is kérhetünk.

A hólánc olykor elengedhetetlen, sőt kötelező. Nem elég, hogy megvásároljuk a jármű kerekére passzoló segédeszközt, annak szakszerű felszerelését is érdemes még a szezon előtt begyakorolni, mert éles helyzetben, szakadó hóban és fogcsikorgató hidegben bosszantóan hosszúra nyúlhat a felhelyezés.

Cikkünk megjelenését a Generali Biztosító támogatta.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....