Hungaroring

Erre sokáig emlékezni fogunk - aszfaltavató a Hungaroringen

2016.04.15.

Történelmi eseményként is aposztrofálható a 30 éve működő versenypálya kopórétegének cseréje, hiszen ilyen volumenű felújításra eddig még nem került sor – tudtuk meg az aszfaltavató napján tartott sajtótájékoztatón. A Hungaroring életében egy új fejezet vette kezdetét, ennek apropóján múltidézés és jövőbe tekintés előzte meg az Audi A6-osokkal megtett tiszteletköröket.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

A rekordidő, 8 hónap alatt elkészült Hungaroring fennállása során csupán két alkalommal,  1989-ben és 2003-ban történt átépítés a Száguldó Cirkusznak otthont adó pályán. Éppen ezért - és mivel az idő vasfoga is nyomott hagyott rajta - a szakmában „oldschool” pályaként tartották számon az egyébként markáns jellemzőkkel bíró, technikai versenyzést lehetővé tevő ringet világszerte. Az állami tulajdonban lévő létesítmény felújítása tehát legalább két évtizede nem szándék vagy elhatározás, hanem pénz kérdése volt.

Gerstl Péter,  Hungaroring alelnöke (b), Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Dr. Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter és Eppel János, a Porsche Hungária ügyvezető igazgatója - képre kattintva galéria nyílik

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója beszédében elmondta, hogy nemcsak az itt látható eredmény tölti el örömmel és büszkeséggel, hanem az is, hogy az elmúlt öt évben négyszer tudott nyereséges lenni a gazdasági társaság, megteremtve ezzel a felújításhoz szükséges 500 millió forintos önerőt. Ezt megelőzően természetesen köszönetet mondott a felújításban érintett több mint 100 kollégájának is, akik Charlie Whiting, a Formula-1 állandó versenyigazgatója és a Nemzetközi Automobil Szövetség technikai főnöke szerint „első osztályú munkát” végeztek.

Gyulay Zsolt szerint sportszakmai szempontból mindig is az aszfalt felület volt a legkényesebb részlete a pályának

A munkálatok során 57.000 négyzetméternyi pályafelület kapott új aszfaltot (a boxutcát is beleértve), 7500 darab vízelvezető szegély elem és 2400 darab rázókő került beépítésre, utóbbiak magukba foglalják a kísérleti tesztelésre beállítottakat is. A szalagkorlátok esetében 454 méteren csere, 1680 méter hosszon pedig újrafestés is történt a tavaly ősszel megkezdett folyamat során. Az elnök-vezérigazgató beszédét két jó hírrel zárta. Az egyik, hogy a Hungaroring Sport Zrt. vállát idén szeptembertől nem nyomja az előzőleg felvett kölcsönök visszafizetésének terhe, a másik pedig, hogy ebből kifolyólag várható a felújítás következő fázisa: a lelátók és az épületek renoválása.

A megújult boxutcában a Porsche Hungária által forgalmazott márkák sorakoznak. A pályát 1985 október 1-én kezdték építeni és 1986 március 24-én rendezték meg rajta az első versenyt, a Drapál János-emlékversenyt

Miután levetítettek egy filmet, melyben WTCC pilóták (Michelisz Norbert, Rob Huff és Tom Chilton) beszéltek arról, hogy mennyire várják a következő heti futamot, amikor is elsőként kóstolhatnak bele az új aszfaltba, az idei év nemzetközi eseményeiről is szó esett. Természetesen a legfrekventáltabb időszak nyár közepére esik, azonban tavaszra és őszre is jut bőven esemény: április 22-24. között a túraautó-világbajnoksággal (WTCC) nyitnak szezont, amit július 16-17-én a Red Bull Air Race, majd egy héttel később a Forma-1 Magyar Nagydíj követ. A program szerint augusztus 26-28. között a Kamion EB miatt lesz hangos a ring, majd szezonzárásként a német túraautó-bajnokság (DTM) látogat el hozzánk, ami azért nagy elismerés, mert csak négy külföldi pálya adhat otthont a DTM futamoknak.

Szujó Zoltán F1 szakkommentátor Veres Zoltán műrepülő világbajnokkal beszélget a kerítésen kívüli program legveszélyesebb mutatványáról

A fentieken túl ún. „kerítésen kívüli” programban is érintett a Hungaroring csapata, hiszen immár negyedszer kerül megrendezésre május elsején a Nagy Futam néven ismertté vált esemény, aminek szervezése idén minden eddig tapasztalt nehézséget túlszárnyalt Gerstl Péter, a Hungaroring alelnöke szerint. A földön, vízen és levegőben zajló egész napos rendezvény ezúttal vasárnapra esik, egy napra az Orosz Nagydíjjal. Ebből kifolyólag minden aktív pilóta és Forma-1-es szakember elfoglalt, ezért döntött úgy a menedzsment, hogy a Száguldó Cirkusz klasszikusaihoz fordul, akik által biztosított, hogy az előző évek magas színvonala megmarad. Velünk majálisozik Gerhard Berger, aki egy 1972-es BRM P180-02-es Formula 1-es autóval tesz meg 1-2 kört a városban, valamint honfitársa Karl Wendlinger, aki a német Formula-3-as bajnokság (1989), és a FIA GT-sorozat (1999) bajnoka.

Május elsején talán velük is találkozhatunk a Várkert Bazár környékén

A 65 versenyautóból álló felhozatalban természetesen DTM, Nascar, WTCC autók és pilótáik is jelen lesznek, de Turán Frici, Kovács Miklós, Szalay Balázs valamint a 16 éves Keszthelyi Vivien jelenléte mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen nemzetközi szinten általuk van jelen Magyarország az élbolyban. A program második részében Besenyei Péter műrepülő pilóta bemutatója, valamint a 6 darab lökhajtásos gépből álló Breitling formáció szereplése szerepel a menüben, amit légi parádé követ majd, melynek során a legkiemelkedőbb Veres Zoltán műrepülő világbajnok Guinness-rekord kísérlete lesz, aki harmadmagával kötelékben repül át a Lánchíd alatt.

Dr. Seszták Miklós elmondta, hogy hivatalba lépésekor (2010-ben) első rendezvénye a Magyar Nagydíj díjátadó ceremóniája volt. Már ekkor megfogalmazódott Bernie Ecclestone-nal és az itt ülőkkel egyetértésben, hogy a lehető leghamarabb szükség van egy felújításra

Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a saját forrásból végrehajtott felújítást igazi „férfimunkaként” jellemezte és gratulált a versenypálya vezetőinek az „első osztályú munkához”. Ezt követően elmondta, hogy a 2015-16-os évben a Magyar Formula-1 történetének legmeghatározóbb döntései születtek, mint például a Magyar Nagydíj szerződés 2026-ig történő meghosszabbítása, sokkal kedvezőbb feltételekkel, mint korábban. Beszédében kitért arra is, hogy a 2017-es költségvetési tervben számottevő forrás lett elkülönítve a Hungaroring fejlesztésére, ugyanis „…Magyarország számára a Forma-1 az egyik legfontosabb sportesemény, valamint a Magyar Állam nagyon is elkötelezett abban, hogy méltó színvonalon tudjon a tulajdonában álló létesítmény helytállni házigazdaként évről-évre”.

Eppel János két darab Audi A6-os slusszkulcsának átadásával gratulált a Hungaroring kiváló teljesítményéhez

Eppel János, a Porsche Hungária ügyvezető igazgatója köszöntőjét követően a Hungaroring és a hat márka importőrségét ellátó cég ötéves együttműködéséről beszélt. Elmondta, hogy nagy egymásra találás volt ez a két cég között, hiszen a pálya adottságai és az itt dolgozó szakemberek egy kiemelkedően jó lehetőséget biztosítanak arra, hogy modelljeiket bemutassák partnereik és a sajtó képviselői számára. Ezzel együtt a Porsche Hungária rendezvényei által olyan cégek és magánszemélyek is ellátogatnak a mogyoródi versenypályára, akik egyébként nem, vagy csak a Forma-1 miatt jönnének. Legjobb példa erre a több mint 10 ezer ember részvételével megtartott szeptember végi Volkswagen márkatalálkozó. A cégvezető elmondta, hogy a Hungaroring színvonalas munkájában és bővülő rendezvényeiben egy színvonalas és bővülő autóparkkal kívánnak partnerként megmaradni a jövőben is, ezt a szándékukat pecsételték meg a 2 db Audi A6 3.0 TDI átadásával, melyek Safety Car és Medical Car szerepet kapnak a Hungaroring rendezvényein.

A sajtótájékoztató végén újságírói kérdésre, miszerint várható-e, hogy végre valahára a Volkswagen beszáll a Száguldó Cirkuszba, Eppel úr a következőket mondta: „…jelen pillanatban én is csak annyit tudok, mint egy átlagos újságolvasó (…) ugyanis nagy dilemma ez a Volkswagen számára már régóta.  Az viszont elmondható, hogy az Audi láthatóan tapogatózik és nem kizárt, hogy az éppen zajló versenysportban szereplésük lesz az előjátéka egy ilyen lépésnek, de egyelőre nincs konkrétum”.

A sajtótájékoztató végén Dr. Seszták Miklós és Gyulay Zsolt bemutatták a túraautó-világbajnoki futamra készült Herendi porcelán díjakat és az elnök vezérigazgató örömmel jelentette be, hogy a Hungaroring a Forma-1-es Magyar Nagydíjnál is visszatér a porcelán serlegekhez. A történelmi pillanat az esemény utolsó momentuma is volt egyben. A vezetők átvágták a célegyenesben elhelyezett szalagot, majd beültek egy tiszteletkörre az Audi A6-osokba.

A kulcsátadás után az első hivatalos kőrt a két Audi tehette meg az új kopóréteg felületén

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....